IDÉZETEK AZ EGYÜTTÉRZÉSRŐL
Lehetetlen mindenkinek pénzt adni. Ez fájdalmas lecke, amit el kell fogadni ugyanúgy, mint azt, hogy az ember szíve lassan immunissá válik a testi fogyatékos gyermekek és a koldusok láttán.
A legszorosabb, legmélyebb kapcsolat pillanataiban minden más semmivé foszlik. Csak a szívünk dobogása jut el a tudatunkig. A másik kezének érintése. A hihetetlen élmény, hogy mindketten ugyanazt érezzük. És arra a rövidke időre tudjuk, hogy utunkon nem vagyunk egyedül, van valaki mellettünk.
A te gondod az én gondom, a te kételyed az enyém is, és ugyanúgy segíteni akarok rajtad, mintha saját magamról lenne szó.
Ha teljesen jelen vagyunk a pillanatban, tökéletesen ráhangolódunk a körülöttünk lévőkre. Az idő megállni látszik. A szívritmusunk és agyhullámaink összhangba rendeződnek. Ez az az állapot, amelyben az együttérzés és a gyengédség megszületik.
A betegségek és a súlyos sérülések a betegeket sokszor úgy sodorják magukkal, mint egy katasztrofális földcsuszamlás. Úgy érzik magukat, mint aki csapdába esett, magányosan és egyedül. Az emberi törődést kifejező érintés lehet az egyetlen dolog, ami biztonságot és reményt nyújt a számukra. Amikor megérintjük a betegeket, ők is ugyanúgy megérintenek minket. Ezekben a pillanatokban rádöbben az ember, hogy nincs egyedül a félelmeivel és a szenvedésével, sem betegként, sem pedig szakemberként.
Tükröt s hőmérőt betegeknek Sohasem mutatok.
A gondok ha túl nagyok, én akkor is itt vagyok. A szavak széthullanak - ne aggódj, tartalak!
Én nem kivánnám, hogy átvedd tőlem az egész földnek fél terhét! Csak átkarolnál és vigyáznál, hogy meg ne billenjek szörnyű terhem alatt, hogy mindig egyenesen menjek...
Néha a segélykiáltás hangosabb, ha előtte mások nem akarták meghallani.
Az együttérzés elvesztése talán a leghosszabban tartó, legmélyebb sérülés, egy láthatatlan ellenség néma pengéje, mely a szívünkbe tép és nem csak az erőnket szívja el. Elveszi az akaratunkat, mert hisz mik vagyunk együttérzés nélkül? Miféle örömet lelhetünk az életünkben, ha nem értjük meg a körülöttünk élők boldogságát és baját?
A regényolvasás elősegíti az empátia fejlődését és annak megértését, hogy más emberek milyen eltérő körülmények között élnek.
Megérteni a szenvedést egyfajta megváltás, és ha ezt egyszer megérted, onnantól megvan benned a részvét, és a következő, amire rájössz, hogy szabad vagy.
Sírj valakivel együtt. Jobban gyógyít, mint egyedül sírdogálni.
A közösségi tudásmegosztás miatt olyan megoldásokat találhatunk életünk problémáira, amelyekhez korábban csak keveseknek volt hozzáférése, és a közösségi médiának köszönhetően egyre többen érezhetik, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal.
Változhatnak a felületek, az eszközök, egy dolog viszont nem: az embereknek mindig is igénye lesz a sztorikra. Ősi szükségletünk a történetek elmesélése, és bár a technológia hat arra, hogy miképpen osztjuk meg ezeket, amíg világ a világ, addig sztorikat fogunk egymásnak mesélni. Soha nem változik meg ugyanis az emberek vágya arra, hogy ne érezzék magukat egyedül a világban.
Ha igazán meghallgatunk valakit, belehelyezkedünk abba, amit a másik megél, empatikusak vagyunk. (...) Ritka az olyan ember, aki igazán figyel! (...) A világ királya az, aki képes meghallgatni másokat.
A szánalom olyan rémes, felesleges érzés - palackba kell zárni és magadban tartanod. Amint megpróbálod kifejezni, csak még jobban elront mindent.
Az emberek csak azokat tudják sajnálni, akik náluk hátrányosabb helyzetben vannak. A kiemelkedő képességűekre mindig is irigykedni fognak, szenvedésüket és fájdalmukat pedig kárörvendő elégedettséggel figyelik.
Mindenki azt hiszi, hogy az ember legfontosabb képessége az intelligencia, de a részvét sokkal fontosabb. Ez különbözteti meg az embert az állattól.
A nagyon rossznál csak egy árnyalattal kevésbé rossz a mások sajnálkozása. Mintha megerősítenék, hogy tényleg borzasztó baj van.
Az ember csak egy test külön tagja mind Hisz egy főanyagból van alkotva mind. A sors hogyha megsérti egyik tagot, A test mindegyik tagja végigsajog. Ha más kínja szíved nem indítja meg, Nem érdemled akkor az ember nevet.
Ha az ember a padlón van, egyesek késztetést éreznek, hogy a hátára vagy a nyakára lépjenek, ahelyett, hogy talpra segítenék. Ronda dolog, de hát ilyen az emberi természet.
Az igazi együttérzés nem érzelem, hanem cselekvés, gyógyszer és kenyér, de legfőképpen figyelem és odafordulás.
A szenvedő ember mindig rokonszenvesebb, mint az, aki a szenvedést okozta, még akkor is, ha az ítélet-végrehajtónak igaza van!
A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válók a segítésre.
Mindenkit sajnálok, aki olyan helyre kerül, ahol idegennek és butának érzi magát.
Személyes veszteség vagy megpróbáltatás idején gyakorta halljuk, hogy az emberek azt mondják, "imádkoznak értünk": Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle kifejezés, szófordulat, míg végül megéreztem, mit jelent az, amikor ezer meg ezer ember ajánlja fel az ilyesmit. Az érzés mindent elsöprő; semmi kétségem afelől, hogy az utóbbi két évben ez a rengeteg spirituális energia tartott fenn. Soha többé nem fogom alábecsülni az imádság erejét.
A pszichoterápia igazi beszélgetés. Az igazi beszélgetés felfedezés, kifejezés és stratégiaépítés. Ha igazi beszélgetést folytatunk, hallgatunk és beszélünk - de többnyire hallgatunk. A hallgatás odafigyelést jelent. Elképesztő, mi mindent megosztanak velünk az emberek, ha egyszerűen meghallgatjuk őket. Néha, ha hallgatunk, még azt is elmondják, hogy mi a bajuk. Néha még azt is, hogy miképpen szeretnék orvosolni. És ez néha nekünk is segít a saját bajunk orvoslásában.
A válság az emberségünk szakítópróbája - vagy engedünk a gyanakvásunknak és a félelmeinknek és falakat húzunk fel, vagy a másik emberben saját magunkat látjuk viszont.
Az együttérzés és a segíteni akarás mélyről jövő érzés, főleg akkor, amikor az ember rongyos, árva gyermekeket lát az utcán.
Ami vihart kavar, az vihart kavar. Aki a vihart megérti, megismeri, az elfogadja annak létjogosultságát. Mert ami VAN, az VAN! Nekem nincs, nekem nem olyan nagy gond, de ez nem jelenti azt, hogy neked sincs, és neked sem olyan nagy gond.
Merjünk leülni valaki mellé és megkérdezni: hogy vagy? És fogja mondani, csak legyen rá időnk, szívünk és szeretetünk végighallgatni!
Amíg időnk van, tegyük oda a vállunkat a másik ember keresztje alá, ami alatt roskadozik!
Nem szabad, hogy pusztán a szavak elvonják a figyelmünket a lényegről. Nem csak meg kell hallgatnunk, amit mások mondanak, érzelmeik irányába is empátiával kell fordulnunk.
Vedd észre másban a seggfejet, aki voltál néhányszor! Ezt nevezik empátiának.
Az érzések átélése gazdagít, kiteljesít, még akkor is, ha tudod, hogy egy könyv szereplőjének az érzései; és mégis a tieid, ha át tudod élni őket.
Nemcsak segít, hanem elengedhetetlen is, hogy meg tudjuk osztani belső vívódásainkat egymással.
A kapcsolatok minőségét nem az határozza meg, hogy milyennek látjátok egymást, hanem hogy látjátok-e egymást egyáltalán.
A szerelem velejárója: a magunkénak érezzük a másik fájdalmát.
Nehéz időkben mindenki úgy segít, ahogy tud.
Az életben a legtöbb őrült talál egy még nála is őrültebbet, aki megérti.
Az ember, még ha tinédzser is, mégiscsak azokkal van szívesen, akik megértik, és akik ugyanúgy gondolkodnak a világról. Persze az se várható el, hogy teljesen pontosan ugyanazt gondolja mindenről az ember.
Hogy tudjuk megfordítani a világot, ha egymáson soha nem tudunk segíteni? Miért ezek az egyszerű dolgok olyan nehezek?
Az egészséges kapcsolat alapja az odafigyelés és a visszafogott ítélkezés.
A legfontosabb kommunikációs készség, amit az ember el tud sajátítani, az odafigyelés. A valódi figyelem nem azt jelenti, hogy hallgatsz, hanem azt, hogy aktívan próbálod megérteni a másik embert.