IDÉZETEK A FELEJTÉSRŐL
Kétszer halsz meg. Először amikor már nem lélegzel, másodjára amikor valaki utoljára mondja ki a neved.
Ha túl sok mindent hajítasz el a múltadból, hátat fordítasz akkori énednek. Ha körülnyirbálod, egyben újraalkotod magad, ez igaz, de az ilyen farigcsálás valahogy mindig lekicsinyít, és a végén semmi sem marad belőled.
Jönnek végtelen nyarak, mikor ráolvad a Nap az égre, és a múlt már nem teher. Szétesik pixelekre, és hogyha élesebbre állítom a képet, akkor se bánt.
Ne gyászold a múltat, amíg a jövő meg nem kapja a lehetőséget!
Az élet könnyedén átugrik a felejtésen, csak egy-két nem nagyon fontos apróságot veszít el, és a bánat nem egyéb, csak egy felhő átsodródó árnyéka.
Miért van az, hogy amikor az emberek felnőnek, teljesen elfelejtik, milyen sebezhetők, tehetetlenek voltak gyerekként?
Vannak a világon olyanok, akik hiába tűnnek el hirtelen, senki sem keresi őket, és senki sem aggódik értük.
Mindannyian képesek vagyunk tanulni a hibáinkból. A múltból tanulni azonban nem ugyanaz, mint tetteink túszaként élni. Előbb-utóbb el kell engednünk a múltat, és újra kell kezdenünk.
Ha soha többet nem is beszélsz azzal az emberrel, aki megbántott, ha nem is látod többet, ha meg is halt, számodra akkor is tovább él, és mélyen hatással lesz az életedre.
Hárman álltunk lenn a téren, Nyáron vagy télen, nem emlékszem már, Valami olcsó szart ihattunk éppen, Nem voltam képben, de Más is jár így néha.
Ez is egy gyakran ismételgetett frázis. Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebbik része, de továbblépni nehezebb, ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogy előtte, bár a dolgok nem maradhatnak ugyanúgy. Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk, mert nem számít, hogy milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.
Csak azokat az érzéseket tudjuk elengedni, amelyeket bevallottunk magunknak.
Valaki, akivel közös múltad van, nem enged el, és bármennyire igyekszel is, nem tudsz elszakadni, nem tudsz megszabadulni tőle.
Annyi szeretet, kedvesség és bizalom vesz körül minket, hogy el is felejtjük a jelentőségét.
Emlékeinket gonddal retusáljuk így születik uj valóság kezünk alatt a multból az igaz amit mi vallunk a jövő vásznán már csak ez szalad.
Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak.
Ha most meghalok (...), alig fogsz rám emlékezni, amikor annyi idős leszel, mint amennyi most én vagyok.
Elképesztő, hogy az ember csupa olyasmit jegyez meg örök életre, amit a legszívesebben elfelejtene, viszont mindaz, amit kétségbeesetten meg akar őrizni, elillan, akár homokszemcse a szélben.
A halál nem megoldás, hanem a gyávák menedéke. Az a bátor dolog, ha ott hagyod a múltat, ahová tartozik, magad mögött.
Egy emberi lény hogyan képes rá, hogy szemet hunyjon, és elfelejtse a múltat? Nem nyomja a vállát a rettenetes súly? Hogyan tud együtt élni a lelkiismeretfurdalással?
Megvan az ideje az emlékezésnek, és azután - ha az emlékezés már elvégezte a feladatát - elengedhetjük ezeket az emlékeket.
Tudja, mi a két jó dolog az Alzheimerben? A régi barátainkból új barátok lesznek, és önmagunk elől is tudjuk dugni a húsvéti tojásokat.
Az életet csak az alvásnak és a felejtésnek köszönhetően lehet elviselni: az ember túl gyenge ahhoz, hogy huszonnégy órányi józanságot kibírjon.
A feledés az Isten legnagyobb ajándéka. Amit elfelejt az ember, az nincs.
Mi a bizonyíték arra, hogy létezünk? Nincs szükség bizonygatásra. Nem kell létrehozni semmit. Csupán minden másodpercünket a legteljesebben kell megélnünk, és a múlt nyomai beleégnek a földbe.
Úgy hiszem, hogyha olyanról van szó, amit érdemes elfelejteni, akkor azt el is fogod. Anélkül, hogy az elfelejtésre gondolnál. Mivel minél inkább el akarsz felejteni valamit, annál erősebbé válik az az emlék.
Akárhogyan próbálkozol, semmi sem menthet meg a feledéstől.
Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elfelejteni. Túlélni igen, megbocsátani igen, megbánni, jóvá tenni igen, letagadni igen, de elfelejteni soha.
Vannak dolgok, amiket az ember nem tud maga mögött hagyni. Ezek nem a múlt részei. Ezek a mi részeink.
Az ember nem kényszerítheti magát arra, hogy bízzon. Így hát az összes kételyt bele kell pakolni egy kis dobozba, és el kell ásni jó mélyre, majd meg kell próbálni elfelejteni, hogy hova. Az én problémám az, hogy az elásott doboz olyan, mint egy viszkető seb: nem tudom megállni, hogy ne vakarjam fel újra meg újra.
Isten nem emlékezik többé bűneinkre... tedd te is ugyanezt - és lépj tovább az életben!
Vannak hegek, amelyek sosem tűnnek el. De most, itt, ebben a pillanatban, úgy érzem, egyetlen heg sincs rajtam.
Az emlékeimet három csoportba lehet osztani: olyanok, amiket el szeretnék felejteni, olyanok, amiket képtelen vagyok elfelejteni, és azok, melyekről el is felejtettem, hogy elfelejtettem, amíg egyszer eszembe nem jutnak.
Szörnyű az emlékezés, de még szörnyűbb, ha nem emlékezel.
Az ember nem rázhatja le magáról csak úgy a múltját. Nem szabadulhat ki csak úgy rögeszméi mindent elnyelő futóhomokjából.
Nem is olyan egyszerű valamit a tudattalanba zárni, és ott pihentetni.
Az embereknek nem volna szabad hátratekinteniük. Az aztán bizonyos, hogy én többé nem teszem.
Ha elég sokat éltél, biztos van a múltadban valami olyan, amit elfelednél. Amikor kudarcot vallottál vagy rosszul döntöttél. Egyetlen apró választás mindent tönkretehet, ezért eltemetjük, elfeledjük; de legbelül tudjuk, hogy kísérteni fog minket.
Az ember tud felejteni. De ami rosszabbá teszi, az megmarad. Valami keserű, sós lerakódás. Fájdalom és rettegés nem tesznek jobbá. Megváltoztatnak. Más lesz az ember. Rosszabb. Mert nem lehet többé egészen az, amire született. A szabadságából veszít valamennyit. Csak annyit, hogy nem lehet egészen ő.
A múltat ereszd el, mert nem történt hiába. És hidd el nekem, te leszel az, aki ezt megcsinálja.
Megtanultad az önzést egészen tudsz semmit sem felejtve élni és nem akarhatsz mást mint elfelejteni mindent.
A múlt nagy kolonc, minél előbb meg tudunk tőle szabadulni, annál könnyebben kezdünk a szabadságban élni, repülni.
Abszolút nem osztom azt a véleményt, miszerint ami egyszer lezárult, azt örökké le kell zárni, a múltat a hátunk mögött kell hagyni. A múltunk a jelenünk része. Ott van a gondolkodásunkban, az érzelmeinkben, húzzuk magunk után, és sok mindent felhasználhatunk belőle a későbbiek során.
A feledés az ember legtökéletesebb művészete.
Képzeld el, hogy dobozba teszed a szomorú dolgokat, és képzeld el, hogy leragasztod az agyragasztószalaggal. És képzeld el, hogy az agyad egyik felébe tolod a dobozokat, ahol nem botlasz el bennük, amikor gondolkodsz, aztán dobjál rájuk egy takarót.