IDÉZETEK A KÖNYVRŐL
A szövegeket azért írják, hogy később valaki elolvassa. Egyfajta időkapszulák, beszélgetések a leszármazottakkal.
Európa gazdag örökséget tudhatott magáénak tündérmesékből, amelyeket - néha szinte valóságos, máskor gyönyörűséges képzelet szülte - beszélő állatok népesítettek be, hogy a gyermekek fantáziáját lángra gyújtsák, a felnőtteket pedig visszavarázsolják a gyermekkor dédelgetett odújába.
A történetek fontosak. Erősebbek, mint az igazság. A hősök inspirálnak minket.
Ma már a legtöbben tudnak annyira olvasni, hogy a köznapi igényeiket kielégítsék, mint ahogyan a számoláshoz is konyítanak annyira, hogy könyvelni tudjanak, és ne csapják be őket az üzleti életben; de ami az olvasást illeti, erről kevés vagy éppen semmi fogalmuk sincsen, márpedig olvasásnak a szó legmagasabb értelmében csakis azt mondhatjuk, ha nem olyat olvasunk, ami elkápráztat, elzsongít, és egy időre álomba ringatja magasabb képességeinket, hanem olyat, amihez lábujjhegyre kell ágaskodnunk, hogy fölérjük ésszel, aminek legéberebb, legfrissebb óráinkat kell szentelnünk.
Aligha van értelmetlenebb műfaj az előszónál. Hiszen a rossz könyvön a legjobb előszó sem segít, a jó könyvre meg, egyszerre jelenvén meg vele, nem hívhatja fel a figyelmet.
A könyvek jobb barátok az embereknél. Azok bárhová elröpítenek.
Aki nem olvas, azon meglátszik, amint megszólal.
Olvassál. Az olvasott ember kiemelkedik a bunkók közül. És a könyv karnyújtásnyira van tőled.
Az emberek jönnek és mennek, születnek és meghalnak, de a könyvek örök életűek.
Amikor a kezembe veszek egy könyvet vagy egy dokumentumot a múltból, több száz éve élt emberekkel hadakozom. Megvannak a titkaik és a rögeszméik, mindaz, amit nem akarnak vagy tudnak felfedni.
Gondoljunk vissza azokra az időkre, amikor nem adtuk, de kaptuk a karácsonyi ajándékot: van-e egyetlen egy is gyermekkorunk karácsonyi meglepetései között, amelyet olyan szeretettel őriztünk meg emlékezetünkben, mint a könyv? S ha érett ésszel is úgy érezzük, hogy életünk kiteljesedését egy-egy nagyszerű könyvnek köszönhetjük: hogyne kívánnók ezt az érzést megszerezni mindazoknak, akiket igazán szeretünk? Mindaz, amit a három királyok betlehemi ajándéka, az arany, a tömjén és a myrrha szimbolikusan kifejez: a magasabb értelemben vett gazdagság fénye, az áhítatos érzést ébresztő illat s az a másik, amely az élet enyhe szépségeit jelenti - együtt van a könyvben. Ez az egyetlen ajándék, amely csakugyan - beszél az ajándékozó helyett.
Tudod, a könyvek ajtók. Mindig és mindörökké. A könyv ajtó egy másik helyre, másik szívbe és másik világba.
Az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.
Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük.
Sokan eredendően pozitívumnak tartják az olvasást és a könyveket, mintha a tintával tarkított és összefűzött lapok a lélek egyedülálló hatalommal bíró gyógyszerei lennének. Pedig egy pillanat alatt belátható, hogy ez a legkevésbé sem igaz: az olvasás és a könyvek mérhetetlen kárt is okozhatnak.
Bárcsak jobban hasonlítana az élet a könyvekre! (...) A könyvekben soha nem halnak meg a főszereplők. Ha meghalnának, értelmetlenné válna a történet, vagy egyszerűen vége lenne.
A könyv az egyetlen, ami hű marad hozzánk. Elfelejtheted, félreteheted, nem sértődik meg, nem fordul el tőled, hanem szerényen vár rád a polcon, s ha kedvet kapsz hozzá, nem hagy cserben.
Minden emberi lény arra született, hogy megírjon egy könyvet, és semmi másra. Egy zseniális vagy középszerű könyvet, nem számít, de aki semmit sem ír, az elveszett ember, az úgy élte le az életét a földön, hogy nem hagyott nyomot maga után.
Az író, kedves olvasóm, bizonyos elfogódottságot érez, amikor történetének legfontosabb mozzanatához közeledik. Igyekszik elhalasztani, sokáig másról beszél és közben reménykedik, hogy valami csoda fog történni, valaki más megírja helyette. Az író sem szereti a felelősséget és a Nagy Jelenet előtt csaknem összeroppan. De azután mégsem halaszthatja tovább. Nagy lélegzetet vesz és igyekszik minél hamarabb túlesni rajta.
Az irodalom egyik nagy rejtélye abban áll, hogy ez a bizonyos lényeg vagy szubsztancia, amit az író és az olvasó egyaránt érzékel, mindkettejükön kívül helyezkedik el, valahol egy könyvoldalon, egy papírlapon.
Valahányszor kinyitsz egy könyvet és elolvasod, egy fa elmosolyodik, mert látja, van élet a halál után.
Amióta abbahagytam az írást, annyit olvasok, mint még soha. Mások szavain csüngök, mert az enyémek elfogytak.
Egy letűnt kor elporladt tudósától még baromságokat is érdekes olvasni.
A könyvekben nincsenek olyan dolgok, amik most történnek, csak a múlt és jövő jelenhet meg bennük. Ez a könyvek nagy hibája. Valaki föltalálhatna már egy olyan könyvet, amiben arról beszélnének, ami akkor zajlik, amikor olvasod. Az még annál is nehezebb lenne, mint futurista könyvet írni, amiben kitalálják a jövőt. De ilyen jelenes könyv nincs. Ezért aztán a valóságot nekünk kell felderíteni.
Néha a szavaknak kell egy kis zeneiség. Sokszor nem elég csupán leírni őket; egy könyvnek úgy kellene zengenie, akár egy filmnek.
Nagy művek olvasása közben a szöveg távolra visz. És én, akár egy félénk gyermek, belekapaszkodom a kabátja csücskébe, s igyekszem lépést tartani vele, hosszan követem, sodródom vele az úton egy meleg és érzelemdús világba. Távolra visznek magukkal a szavak, de végül egyedül térek haza, s csak miután ismét otthon vagyok, döbbenek rá, hogy ő és én már örökre együtt maradunk.
Ha valami, hát ez az irodalomban rejlő titkos erő: különböző korokban, különböző országokhoz, nemzetiségekhez, nyelvekhez és kultúrákhoz tartozó írók műveiben az olvasó megtalálja a maga személyes élményét.
Az életben két áldás létezik: a könyvek és a barátok. (...) Fordított arányban kell őket birtokolni: sok könyvet és kevés barátot.
Akinek könyvtára van, annak ezer tanítómestere van.
A könyvek szárnyán az egész világot beutazhatod.
Az emberek hiába menekülnek az önsegítő, önfejlesztő könyvek nyújtotta boldogságreceptek mögé, a tények azt mutatják, hogy ezek sem sokat javítanak a helyzeten. A kiadók szerint az ilyen könyvekre az úgynevezett » 18 hónapos szabály« vonatkozik: aki ilyet vásárol, az nagy valószínűséggel az elmúlt 18 hónapban már beszerzett egy hasonlót - ami nyilvánvalóan nem oldotta meg az összes problémáját. Az egyre növekvő boldogságipar tehát egyáltalán nem termel boldogságot, sőt könnyen lehet, hogy több kárt okoz, mint hasznot.
Az egyetemen sok irodalmár számára a könyv elsősorban eszköz ahhoz, hogy műveltnek mutatkozzanak.
A felolvasás (...) osztályperformance-ként előadott kultúra, irodalom, amelyet azért fetisizálnak, mert képes hamis érzelmi élményt adni művelt embereknek, hogy aztán felsőbb rendűnek érezhessék magukat azoknál a műveletleneknél, akiknek az érzelmi élményeiről annyira szívesen olvasnak.
Még ha az író maga jó ember is, ha a könyv maga jó meglátásokat tartalmaz is, végső soron minden könyvet státuszszimbólumként dobnak piacra, és a marketingben valamilyen mértékig minden író részt vesz. Feltehetőleg így hoz pénzt ez az iparág.
A beszélgetők élete azért lesz teljesebb, mert meghallgatják és kimondják azokat a mondatokat, amelyek a másik jelenléte nélkül nem születtek volna meg. Ezért lesz beszélgetőtárs minden olvasó.
Mindenki a saját művének, könyvének a létező legjobb verzióját írja meg, hiszen azért adta ki a kezéből. Annak nincs jobb verziója.
Az biztos, hogy a gyerekkori olvasmányok meghatározóak, hogy egy erős benyomás aztán el tudja dönteni, hogy valaki olvasóvá lesz-e. Ha beszippantja egy könyv, és megérzi, micsoda boldogság egy történet örvényének legmélyébe kerülni, akkor később is keresni fogja ezt az érzést. A vers pedig, szerintem, olyasfajta örömet tud ébreszteni, otthonosságot és vágyakozást valami idegenség iránt, mint egy titokzatos, állandóan kísértő dallam, ami vissza-visszatér az emlékezetünkbe.
A könyvekkel való érintkezés előkészület az emberekkel való érintkezéshez. Az egyik is és a másik is egyformán szükséges.
Gutenbergnek egy szép gondolata géppé testesült, mely az emberiséget egy nagy iskolává, kölcsönös tanítássá alakította át.
Az emberek nem olvasható könyvet szeretnének, hanem felfalhatót.
Az olvasás segít élni, életben maradni, növeli az empátiát, a másik ember és a világ megértését.
Nagyon fontosnak tartom a családok életében a könyvek és az olvasás szeretetét. Ez is egy olyan dolog, ami nem fog magától kialakulni a gyermekekben, ezt meg kell teremteni. A közös meseolvasás, aztán az együtt olvasás mind-mind fejleszti a gyerekek fantáziáját, szókincsét, kritikai gondolkodását.