Elif Safak
A szerelem nélkül leélt élet hiábavaló. Ne kérdezd, hogy vajon az isteni, az eszményi, a világi, az égi vagy testi szerelmet kell-e keresned! Az ellentétek ellentéteket szülnek. A SZERELEM-nek nincsen szüksége jelzőre vagy definícióra. A szerelem önmagában külön világ. Vagy benne vagy, a középpontjában, vagy kívülállóként csak vágyódsz utána.
Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést: vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam? Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.
Ha azt várod, hogy mások tiszteljenek, szeressenek, törődjenek veled, előbb neked kell magadat tisztelned és szeretned. Aki nem szereti önmagát, azt mások sem tudják szeretni.
A valódi szenny nem kívül, hanem belül, nem a ruhánkon, hanem a szívünkben található. Minden más folt - tűnjék bármennyire makacsnak is - mosással kitisztítható, vízzel lemosható. Az egyetlen szennyeződés, amelyet nem lehet mosással eltávolítani, a szívünkbe végérvényesen beleivódott irigység és gonoszság.
Felesleges időtöltés azon rágódnod, vajon hová vezet az út. Neked csupán az a feladatod, hogy megtedd az első lépést. A többi úgyis jön magától.
Az élet is olyan, mint a sakk. Bizonyos lépéseket azért teszünk meg, hogy nyerjünk, másokat pusztán azért, mert így kívánja a játék menete, és emiatt kikapunk.
Véletlen találkozásokra csak akkor kerül sor életünkben, amikor készen állunk rájuk.
Ne rágódj azon, hogy felborult a megszokott rend körülötted, feje tetejére állt az egész életed. Honnét tudod, hogy nem lesz-e jobb az élet fejjel lefelé?
Mindannyian egyszerre vagyunk ostobák és okosak. Butaság nélkül nem létezne az értelem.
A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb.
Amikor meghalnak az anyák, nem mennek azonnal a mennyországba. Külön engedélyt kérnek Istentől, hogy a Földön maradhassanak még egy kis ideig, és felügyelhessék a gyermekeiket. Függetlenül attól, hogy mi történt köztük és gyermekeik között földi életük során.
Miközben elérhetetlen álmokat hajszolunk, és neheztelünk az életre, mert megtagadja tőlünk az ajándékait, akadnak emberek, akik úgy támogatnak minket az utunkon, hogy közben nem vonják magukra a figyelmet. Csak adnak, és nem várnak semmit viszonzásul.
A kövek tükröződnek a vízben. Isten tükröződik az emberekben. A szerelem tükröződik a csalódásokban. Az igazság a történetekben tükröződik. Élünk, dolgozunk és meghalunk ugyanaz alatt a láthatatlan kupola alatt. Szegények és gazdagok, muszlimok és megkereszteltek, szabadok és rabszolgák, férfiak és nők, szultán és elefánthajcsár, mester és tanítványa... azt hiszem, a kupola az egyetlen olyan alakzat, amely alatt mindannyian megférünk. Itt minden különbség eltűnik, és minden egyes hang, örömé vagy bánaté, egy mindenkit átölelő, néma szeretetfelhővé válik.
Az embernek néha szüksége van térképre. Nem egy olyan hely térképére, ahol még sosem járt, vagy ahol gyakran megfordul, hanem olyan hely térképére van szüksége, ahova soha többet nem tud elmenni. Egy térképre, amely bizonyítja, hogy a hely mindig is létezett, és nem csak álom volt a múltja. Egy térképre, amely biztosíték rá, hogy a hely mindig ilyen marad, és amely megszabadítja a jövőt a reménytelenségtől.
A rossz élményeket víztükörre írd, a jókat vésd márványba!
Hiába menekülsz el a világ legtávolabbi szegletébe, ott sem szabadulhatsz önmagadtól.
Öröm és bánat, kétség és remény közepette egyenként, mégis együtt, lassan, ugyanakkor végtelen nagy sebességgel úgy forgunk, siklunk körbe-körbe, mint a vízfolyam. Még ha térdig gázolunk is saját vérünkben, akkor sem hagyjuk abba a Szerelem felé való forgást, a Szerelem előtti tisztelgést.
Sorsunkban nem az út egésze, hanem csak egy része előre meghatározott. Adott az útvonal, de mi, utazók döntünk valamennyi kanyarnál és elágazásnál. Nem vagyunk az élet urai, de nem is vagyunk teljesen kiszolgáltatva neki.