Frank Schätzing
Minden mennyben van pokol.
Egy gömbön lakunk. A gömbök zárt rendszerek, nincs esély a menekvésre.
Nincsenek elvárásaim, ami azt jelenti, hogy nyitott vagyok minden iránt.
A világűrben senki sem hallja a kiáltásodat!
Ébren vagyok. Hát persze, ébren vagy, és erősen koncentrálsz, de egy hamis álmot kergetsz. Az egész emberiség ébren álmodik, és foglya egy világnak, amely nem is létezik. Egy olyan világegyetemet álmodunk magunknak, amely tele van számokkal és statisztikai adatokkal, csak a természetet vagyunk képtelenek objektíven szemlélni. A dolgok szétszálazhatatlan szövetét, amely pillantásunk elől mindig rejtve marad, úgy próbáljuk mégis kibogozni, és azután a szálakat egymás fölé - vagy mellérendelni, hogy a csúcsokba mindig magunkat helyezzük. Szimbólumokról és apró részletekről értekezünk, amiket létezőknek kiáltunk ki, levezetéseket és hierarchiákat fabrikálunk, közben pedig eltorzítjuk az időt és a teret. A dolgokat mindig látnunk kell ahhoz, hogy megérthessük őket, de abban a pillanatban, amint láthatóvá tettük, eltüntetjük az értelmünk elől. Nézz bele a sötétségbe, Karen! Az élet ősoka sötét. A sötétség félelmetes. Egyáltalán nem! Csak kioltja látható világunk koordinátáit. Ez ennyire rossz? A természet objektív, és telve van sokszínűséggel! Csak az előítéleteink szemüvegén keresztül szegényedik el, mert mi a kellemes és a kellemetlen szerint ítélünk. Az erős fényben mindig csak magunkat ismerjük fel újra és újra.
Nézd csak meg az embereket, az oly tiszta és igazságos háborúikat, a pénzügyi rendszerek ciklikus összeomlását, a profithajhászok cinizmusát, a politikusok ostobaságát és gátlástalanságát, a vallási vezetők perverzitását, és ne dumálj nekem határokról!
Az emlékezet világítótornya. Meglepő, hogy a diffúz felhők között mennyi összefüggésre rávilágít.
Mindig a válságtól való félelem az, ami kiváltja magát a válságot.
Egyetlen cápa elegendő, hogy egy egész régió turizmusát tönkretegye, mivel egyetlen ember sem merészkedik a vízbe, pedig a valószínűség, hogy a cápa őt is megegye, szinte a nullával egyenlő.
A fakukacnak nem olyan a természete, hogy megelégedjék a fa erezetének szemlélésével.
Aki fegyvert fog egy másik emberre, az fél. (...) Minél több fegyvert vet be, minél magasabb falakat emel, minél rafináltabban kínoz, annál jobban leplezi le tehetetlenségét.
Nyomorultnak találod magad, mert azt hiszed, senkinek sem kellesz, tehát engeded, hogy nyomorultul bánjanak veled, csak azért, hogy valahogy egyáltalán bánjanak veled. (...) Ám valójában azért nem kellesz senkinek, mert te magad érzed nyomorultnak magad.
A legnagyobb teljesítmény, amire képesek lehetünk, hogy megértjük a cselekedeteinket, és megbocsátunk annak a gyereknek, aki valaha mi magunk voltunk.
Senki sem akarja sajnálni a szüleit. (...) Azt akarjuk, hogy egy ideig óvjanak minket, utána meg azt, hogy hagyjanak békén.
Csak amikor a génjeink által ránk kényszerített szerepjáték véget ér, csak akkor tudjuk a szüleinket akként nézni, megérteni, elfogadni, becsülni, és talán szeretni, amik, és amik mindig is voltak: emberek.
- Valamikor mindannyian halottak leszünk csempézett helyiségekben. - De magamat legalább nem kell majd néznem.
Egy totalitárius rezsim polgárai akkor tudnak meg a legtöbbet magukról, ha azokhoz fordulnak, akiknek munkája az országuk elleni kémkedés.
Te nem azt becsülöd, aki vagy, hanem azt, akit mások szeretnének látni. De hosszú távon az ember nem tagadhatja meg és nem értéktelenítheti el önmagát.
Nem a tartalom okozza a félelmet. A félelem okozza a tartalmat. A félelem testi jelenség. A szívverésed felgyorsul, a mellkasodra nyomás nehezedik, görcsös és merev leszel. (...) Amint sikerül egy kissé lazítanod, kitörsz az ördögi körből. Minél intenzívebben érzed saját magadat, annál kevésbé tudnak kínozni a gondolataid.