John D. Barrow

Egy olyan univerzum, ami elég egyszerű ahhoz, hogy megértsük, túl egyszerű ahhoz, hogy olyan elmét teremjen, amely képes őt megérteni.

Az egyszerű matematikai gondolatok új fényt vetnek mindenféle olyan témára, amelyet egyébként unalmasan ismerősnek találunk, vagy észre sem veszünk.

Akárhogyan is zajlik az életünk, lesznek olyan időszakok, amikor úgy érezzük, kötéltáncosként billegünk a siker és a kudarc közötti keskeny választóvonalon.

Ha "vallás" alatt olyan gondolatrendszert értünk, ami bizonyíthatatlan állításokat tartalmaz, akkor Gödel megmutatta nekünk, hogy a matematika nem csak hogy vallás, ez az egyetlen vallás, ami be is tudja bizonyítani magáról, hogy az.

Két egyszerű dolgot lehet mondani az Isten (vagy istenek) létezése iránti jó szándékú logikai (...) kutatásról. A logikai érvelések mind egyformák. Bizonyos feltételezésekből indulnak ki ("axiómákból", ahogy a logika művelői szeretik nevezni), majd egy sor kérlelhetetlen logikai lépéssel következtetnek Isten létére. Végső elemzésben azonban nem végkövetkeztetéssel, hanem választással találjuk szembe magunkat. Csak akkor kell a következtetéseket elhinnünk, ha elfogadjuk a feltételezéseket. Isten létére vagy nem létére nem lehet kétségbevonhatatlan logikai bizonyítékot találni. Mindig lesz választási lehetőség a feltételezések hitelességét illetően.

A szállodák emlékezetes helyek. Érdekes, de annál jobban emlékszünk rájuk, minél rosszabbak.

Végtelen az, ahová eljutnánk, ha nem hagynánk abba a számolást. Ide természetesen soha nem érkezünk el; ebből a szempontból a matematikai végtelen leginkább egy soha be nem tartott ígérethez hasonlít.

Reméljük, miként Einstein, hogy a világegyetem ravasz, de nem rossz­indulatú; ám abból, amennyit tudunk róla, akár ravaszul rosszindulatú is lehet.

Léteznek-e valóban természeti törvények "ott kint", a mi gondolkodásmódunktól függetlenül, arra várva, hogy fölfedezzük őket, vagy ez csak a látottak leírásának legmegfelelőbb módja?

Amikor elménket és értelmünket az igazi valóság természetének megismerésére használjuk, annak természete megváltozik (de még ha nem is, nem tudhatjuk, hogy nem változott-e meg).

Elménkben megvannak a megfelelő fiókok a dolgok megértésére, és a világról szerzett tudásunk elkerülhetetlenül ezekbe rendeződik. Ez pedig mindenképpen megakadályozza, hogy megismerjük a dolgok végső természetét.

Egészen a középkorig tartotta magát az a nézet, hogy az anyagi tárgyak bizonyos természetes szimpátiákat és antipátiákat mondhatnak magukénak, melyek hatására a természetben elfoglalandó természetes helyük felé törekszenek. Míg ma a dolgok közötti viszonyt tartjuk célszerűnek hangsúlyozni annak érdekében, hogy viselkedésüket leírhassuk, a középkoriak a dolgok veleszületett rokonszenvei után kutattak azt felderítendő, hogy miért viselkednek úgy, ahogy viselkednek.