Lelkes Miklós

Kicsit fura talán, hogy a verset élőlénynek nevezem - bár ki tudja? Az élőlény általánosabb fogalom, mint az ember, márpedig a verset nem sérthetem meg azzal, hogy embernek nevezem. Igen, a vers sokkal több, sokkal rejtelmesebb, mint az ember. Nem is nevezem verseim gügyögőn "gyermekeimnek", "szülötteimnek". Tanítóim, parancsolóim ők, és éppen annyira másoké (azon nagyon-nagyon keveseké, akik elfogadják őket), mint az enyéim. Alattuk nevem csak az első találkozást jelzi számomra - és mások számára. 

Ó, Mikulás, jó öreg, hullt színekből és hangokból míg összeáll csodád, hol vagyunk már a hajszolt holnapokban! Fáradt jelenből hajlunk múltba át.
Nem gyermekkorba kívánkozom vissza, csak felnőttként rejtélyed keresem, múlt öröm, havas, piros táncú szépség -, s fehér időd búcsúzó szívemen.