Sven Hassel

 Félek. - Ki nem? A félelem természetes dolog. Csak ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad.

A háborúban... egy barát felbecsülhetetlen kincs. Eleinte magányos vagy és ellenséges, aztán találsz egy barátot, és ettől fogva attól rettegsz, hogy a következő pillanatban már nem lesz, és te megint egyedül maradsz. Látszólag milyen értelmetlen, ugye?

Ez a massza, ami itt fekszik előttetek, valaha egy ember volt. Mondták nektek, hogy ez az, ami rátok is vár? Mondták nektek, hogy ez a fajta áldozat az, amit tőletek is elvárnak? Nem, nem fogtok gyors, hősies halált halni. A legtöbben kínlódni fogtok, szenvedni életetek végéig a testi és a lelki sérülésektől. Ez a háború, látjátok? Az igazi háború: az emberek nem egyebek véres hússzeleteknél a hentes vágódeszkáján. Nézzétek csak. Nézzétek, és jól véssétek az eszetekbe mindezt. Aztán, ha netán túléltétek ezt a poklot, mondjátok el a fiaitoknak, meséljétek el nekik, milyen a háború. Hátha legalább ők nem lesznek olyan ostobák, mint ti vagytok.

Egy helyen le kell vetnünk magunkat a hóba, hagyva, hogy a tank átguruljon felettünk, ahogy azt a kiképzésen tanították. A rémülettől tébolyultan a hóba préseljük magunkat. Nyikorgó, csattogó, morajló tonnák tízei vágtatnak át felettünk. A hideg acélpotroh a hátunkat súrolja, a lánctalpak közönyösen a fülünkbe susogják: ha most nem, akkor majd legközelebb. Soha többé nem leszel normális egy ilyen élmény után. Kezed-lábad remeg, a nyelved akadozik, a tekinteted réveteg. Nem akarod elhinni, hogy még élsz.