A tárgyalásvezetés azzal az örök dilemmával jár, hogy bár az ember tudja, mire van felhatalmazása, mire nincs, vagyis meddig mehet el önállóan, azért ez mindig bizonyos kockázattal jár.

Az élet (...) nem alkalmazkodik a megszabott határokhoz, nem egyszer kell spontán módon, azonnal dönteni.

Soha nem lehet alaposan megismerni egy országot anélkül, hogy a helyi nyelvet ne beszélnénk.

A tervgazdaságnál nincs nagyobb anarchia, hiszen úgyis minden másképpen lesz, mint ahogy tervezték.

Az állam (...) azért rossz gazda, mert az állami tulajdonú vállalatoknak, pénzintézeteknek, egyebeknek nem a gazdálkodás a dolga, hanem a központi gazdaságpolitika végrehajtása. Nyereségükkel nem azt teszik, amit akarnak - jórészt befizetik az államkasszába -, ám veszteségüket is az állam tünteti el. Forrásaikat - vagyis azt a pénzt, amiből élnek, felújítanak, bért fizetnek, miegymás - ugyancsak az államtól kapják. Béralapjuk, felszerelésük, ingatlanjaik az állami tulajdon része. Ebből következik, hogy céljuk nem a minél kisebb ráfordítással elért optimális nyereség, hanem igazodás a központi irányvonalhoz. Ilyen értelemben az állami intézmény puszta eszköz az állam kezében. És akkor még semmiféle korrupcióról, nepotizmusról nem beszéltem.

Vannak dolgok, amelyekre azt mondja az ember: ez annyira groteszk, hogy nem lehet igaz és mégis az.

Külföldön dolgozni jó. Jó, mert érdekes. Az ember soha nem ismerhet meg úgy egy országot, mint amikor évekig ott dolgozik, ráadásul a nyelvet is tudja, legalábbis érti, és kíváncsi.

A külföldi életvitelnek (...) technikája van. Mindenekelőtt otthonteremtő képességre van szükség, amely nem adott, idővel fejlődik ki.