IDÉZETEK A VALLOMÁSRÓL
Szeretlek, hozzám tartozol, te vagy a szívem, és most, hogy elmész, úgy érzem, a szívem tépik ki belőlem.
Ugyanarra az égre nézni, amire te is, még egy hétköznapi látványt is képes megváltoztatni. A legkisebb gesztusodra is remény és kétségbeesés közt ingadozom. És a szívem egy dallamot kezd játszani. Van neve is ennek az érzésnek. (...) Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.
Shigatsu wa Kimi no Uso c. film
Nézlek, érezlek egész lelkemmel és most már tudom, farkasénemet az éhség hajtotta, vakon a női hús utáni vágy, a menekülés egy részeg pillanatba. Utánad nyúlok gyengéden, ámuló, tiszta lélekkel, s tudom, hogy ami nem voltam soha, tudom, most beléd szerelmes vagyok.
Értsd meg hát, Drága, hogy én most utolszor simogatlak végig szemem még élő sugaraival, a felém lovagló irgalmatlan halál árnyékában sóhajtva, s kérlek, engedd, hogy titkom eláruljam s hangosan kiáltsam: szeretlek, szeretlek.
Itt az ideje, hogy megírjam, amit nem tudtam elmondani, akkor is, ha már késő. Levelemben leírom neked, hogy mi történt, bár sosem fogod megkapni. Te mondtad, hogy miután megírjuk, el kell égetni a levelet, hogy elégjenek vele együtt az érzések is, és a fájdalom. Vagy hogy is volt, hogy mondtad, ja igen, elszáll a füstjével a fájdalom. Csak pontosítani akarok. Bolond volnék, ha nem sírnék azért, mert hibáztam. Elszúrtam. Kezdem elölről. Megpróbáltam tovább lépni, korábban sohasem sikerült. Kapaszkodtam a múltba, visszanéztem... úgy akartam felejteni, hogy közben folyton emlékeztem. Micsoda hülyeség... így aztán lerobbantam. Két dolog közt őrlődöm, megbocsátás nélkül. Nincs előrelépés megbocsátás nélkül. Nem várok csodákat, csak ami szembejön, vagy nem. Sok mindent kell tisztáznom, de ez nem csak rajtam múlik, rajtad is.
Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok: olyan időszakok, amelyek kisebb, vagy mélyreható változást idéztek elő bennünk. Én négy olyan időszakot tudok felidézni, amelyek megváltoztatták az életemet: azt az évet, amikor megszülettem, azt az évet, amikor megtudtam, hogy meg fogok halni, azt az évet, amikor meghalt az anyám, és most már megvan a negyedik is - az az év, amikor megismertelek.
Mindig is itt voltál. Mindig itt voltál nekem... és a szívemnek. Meg a lelkemnek. Mindennek. Csak azt kívánom, bárcsak ne tartott volna ilyen sokáig, hogy összeszedjem a bátorságom.
Ugyan a világ számára csak egy vagy a sok közül, de nekem te vagy maga a világ.
Onnan tudom, hogy jó szíved van (...), hogy abban a pillanatban, hogy megismertelek, harcolni akartam érte.
Az elejétől fogva tudtam, hogy nekem ő kell. Mert a boldogságom csak akkor igazi, ha vele oszthatom meg.
Rám néztél és elszédültem Gyomron vágott a szerelem Éreztem, hogy nincs mit tennem Bűvhatalmadba kerültem. Mint az örvény húzott engem Nem kapaszkodtam, engedtem.
Ha maradsz, bármit megteszek érted, amit csak akarsz. (...) Talán túlságosan fájdalmas volna a régi életedet élni tovább, és könnyebb lenne neked, ha mindörökre kitörölnél bennünket az életedből. Ez ugyan nagyon szar lenne, de a kedvedért ezt is vállalom. Hajlandó vagyok hosszú távon lemondani rólad, ha ma még nem veszítelek el. El foglak engedni, ha maradsz.
Még akkor is kedvellek, amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljelek.
Te vagy életem legnagyobb adrenalinlökete. A legnagyobb borzongás. A legvadabb utazás. Te vagy az, akire mindig vágytam, és minden, amiről azt gondoltam, hogy meg sem érdemlem. Kivételes vagy. Gyönyörű. Az enyém vagy. És szeretlek.
Legyek őszinte? Életemben nem láttam még egy ilyen akaratos, túlpörgött, idegesítő, gyönyörű... okos, szexis nőt, mint te. És ha bírtál volna várni ma estig... akkor nem az a nő lennél, akit szeretek, mert az nem tud várni. De ez nem számít, hogy ha azzal tölthetem életem hátralevő részét, hogy loholok utánad.
Akarom az ünnepeket és a születésnapokat, a szorgos időszakot és a lusta hétvégéket. Szeretném mogyoróvajas ujjacskák nyomát látni az íróasztalomon. Kellenek nekem a családi viccek, a viták, minden. Azt akarom, hogy közös életünk legyen.
Hogy úgy vagy, mint a tenger, ha elhúzódsz se hagysz el, végleg elkevered hullámod fövenyemmel, mely tele van veled.
Semmi sem lenne könnyebb nélküled mert te vagy minden az egész: reszelék kvarkok, óriásfánkok, tojás napos oldallal felfelé te vagy a folyvást táguló univerzum nekem.
Mindig is szerettelek. Soha nem szűntelek meg szeretni. Valahányszor azt mondtam, gyűlöllek, soha nem gondoltam komolyan, egyszer sem. Minden részedet szerettem, minden titkodat, minden bűnödet. Szeretem azt, ami vagy, azt, amit csinálsz, és hogy általad azt érzem, hogy egyszerre félek és egyszerre vagyok biztonságban.
Mindent akarok belőled. A jót, a rosszat és a csúfot. Szeretlek.
Ó, bárhol is vagy, én gyönyörűségem, ha fuvalom, hullám válladra csorran vagy hó-arcod simítja lenge-szépen: szerelmem az! Egész valómmal érzem, ott él s téged les minden szép dologban, s Téged övez örökös ölelésben.
Mennyire könnyű azt mondani, hogy szeretlek, és mennyire nehéz azt kérni, hogy legyél még!
Egyszerűbb lenne utálni téged, Ha hagynád, hogy ne szeresselek. Mégis ezer napot választanék egyedül, Ha még egyet eltölthetnék veled.
Szeretem magát és különbnek tartom mindazok között, akikkel találkoztam. Az eszem szerint már régen és végleg magához kapcsolódtam volna, de látja, minden emberben egy külön világ él, titokzatos szövevénye érzéseknek, kényszerképzeteknek, melyekkel sem eszünk, sem belátásunk nem tud megbirkózni.
Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel.
Nem tudom, mi történik az életemmel, azt sem, hogy mit kezdjek azzal, ami történik. Tudja, már nem tudom, mi a különbség jó és rossz között, aközt, amit tenni szeretnék, és amit nem tehetek. Borzasztóan félek! Érzem, hogy bűnt követek el, mert közel van hozzám. Szeretném megérinteni, szeretném megcsókolni, a magamévá tenni, önnel lenni és úgy maradni ölelkezve... borzasztóan félek (...), mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a hatalmas szerelemmel.
A szerelmi vallomásokat és a lánykérést bármikor megteheti az ember. Nem veszik rossz néven, még ha gyámoltalanul is hebegsz. Ez olyan romantikusnak hat.
Egy életen keresztül, ha te mellettem volnál, Végig úgy szeretnélek, mintha haldokolnál!
Nem biztos, hogy ezt tudod, De amikor először találkoztunk, Ideges voltam, és beszélni nem tudtam. Abban a pillanatban Megtaláltam az egyetlent és az életem hiányzó darabját.
Araszol a szív, arra szól a szó. Téged a hangom hív, és tudod, így a jó. Szívem a tiéd, nem múló látomás. Lelkem tűzben ég, te vagy a végállomás!
Szerelmes vagyok beléd, akkor is, ha pusztába kiáltott szó, ha a feledés törvényszerű, ha a sorsunk meg van pecsételve, és akkor is, ha egyszer porrá lesz minden, amit alkotunk. És akkor is, ha a Nap elnyeli az egyetlen földi világot, amit valaha birtokoltunk, akkor is szerelmes vagyok beléd.
Annyira szeretlek, hogy csak azt akarom, hogy boldog légy - még ha ebben nekem nem is lesz részem.
Szeretem azt az embert, aki melletted vagyok. Te vagy a legjobb barátom, a legnagyobb szerelmem. Te vagy a legjobb részem.
Síromig szeretlek én, azontúl mindörökké, Kérlek higgy nekem, te vagy az életem, Ha nem leszel az enyém, hidd el, meghalok én, Érzem, tudod, érzem.
Mielőtt megismertelek, a világom csak egy dolog körül forgott: körülöttem. És én úgy szerettem! De aztán megismertelek, és te átláttál a külcsínen. Megláttál engem, megtanítottál a bizalomra, arra, hogyan engedjünk közel valakit, és azt, hogy mit jelent igazán szerelembe esni. Nem igazán tudom leírni, mennyire is szeretlek, inkább elmondom, miért téged szeretlek. Úgy látod a világot, ahogy senki más, és mindent díjazol, beleértve engem is. Nincs a Földön hozzád hasonló. És ha te is igent fogsz mondani pár perc múlva, akkor a hátralévő életem azzal fogom tölteni, hogy a te szemeiddel lássam a világot, hogy mindent értékeljek, beleértve téged is.
Szerelmedben meggyúlt szívem Csak tégedet óhajt lelkem, Én szívem, lelkem, szerelmem, Idvöz légy, én fejedelmem!
Mi a tűzhely rideg háznak, Mi a fészek kis madárnak, Mi a harmat szomju gyepre, Mi a balzsam égő sebre; Mi a lámpa sötét éjben, Mi az árnyék forró délben,... S mire nincs szó, nincsen képzet: Az vagy nekem, oh költészet!
Tudom, hogy nem vagy mindig tökéletes. Tudom, hogy rengeteg problémád és hibád van, de kinek nincs? Én szeretem a problémáidat. Szerelmes vagyok a hibáidba. Klasszak a tökéletlenségeid. (...) Tudom, hogy sok lány csak azt látja meg, ami szép. Csak azt látják, csak azt akarják. De én nem csak a szépet látom. Nekem más kell. Én azt szeretem, ami nem tökéletes, ilyen vagyok.
Még mindig lakótársat keresünk c. film
Gyűlöllek, hogy ennyire tetszel, hogy szép vagy, jó és gyenge, fáradt; lázongva tiszteli bizalmad a meggyávult, lomha, nagy állat.
Lehet, hogy nem az vagyok, akire vágytál, De mégis jobban szeretlek másnál.
Te vagy a kávémban a hab, te vagy az égen fenn a nap, Te vagy a jó, te vagy a rossz, te vagy, ami bennem megmarad.
Ha hívsz, nem mondom azt neked, hogy mindennap egy kicsit belehalok a hiányodba. Nem mondom, mennyire várom már, hogy lássalak. Nem mondom, hogy bárcsak már itt lennél. Sőt azt sem, hogy minden áldott este a könnyeimmel küszködöm, mert olyan ez, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem.
A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted!
Szeretlek. Te vagy a testemen kívül dobogó szív. Nem érdekel, kivel kötöd össze az életed, hogy szőke vagy fekete hajú, kék vagy zöld szemű, nő vagy férfi, ha téged boldoggá tesz. Nekem csak ez a fontos. Azt kívánom neked, amit te szeretnél magadnak.
Nem áltatlak, valószínűleg jobbat érdemelnél nálam, de önző vagyok, és nem akarlak elengedni. Beléd estem, és azt akarom, hogy te is belém essél, hátha akkor elfelejted, hogy nem vagyok hozzád való.