Daniel Glattauer

Még a legforróbb szerelem sem képes viszontszerelmet ébreszteni.

"Közös megegyezés" - a legrettenetesebb kifejezés... Azt jelentette: az örömkönnyek rászáradnak és rákövülnek a lebiggyedt ajkakra. Valamikor aztán az egyik úgy ránehezedik a szájszögletre, hogy lehúzza, és végleg úgy is marad.

Összeköt bennünket a szerelem. Egymáshoz forraszt az örökkévalóság. Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.

Nagyon kérlek, őrizd meg magadban a pillantásodat, amelyik csak engem, és csakis engem látott, és körös-körül minden más megszűnt a számára. (...) Bánj vele takarékosan, ne pazarold el másokra.

Aki csak fejezetekben él, annak a számára nincs távlat, nincs lendület, nincs értelme az egésznek. Az tétova, töredezett, semmitmondó részletekben él. Végül is mindenben megrövidíti magát.

Berendezhetjük úgy az életünket, hogy várjuk, egyszer csak jön valaki, aki mindent megad nekünk. Akkor megvan annak a csodálatos, szédítő, felkavaró, szívet dobogtató mindennek az illúziója, amely elviselhetővé teszi a krónikus hiányérzetben szenvedő életet, mindaddig, amíg az ember fel nem éli (...) az illúziót. Akkor aztán már csak a hiányt érzi.

Él egy legenda a makacs hetedik hullámról. Az első hat kiszámítható és kiegyensúlyozott. Meghatározzák egymást, építenek egymásra, nem okoznak meglepetést. (...) De vigyázat, jön a hetedik hullám! Ez kiszámíthatatlan. Sokáig fel sem tűnik, benne van az unalmas végjátékban, igazodik az előtte kifutó hullámokhoz. De néha kitör. Mindig csak ő, mindig csak a hetedik hullám. Mert gondtalan, gyanútlan, lázadó, mindent elsöprő, mindent újjáalakító. Számára nincs azelőtt, számára csak a most van. Ami után minden más lesz. Hogy jobb-e vagy rosszabb? Azt csak azok tudják, akiket elragadott magával, akiknek volt bátorságuk szembemenni vele, engedni, hogy a bűvkörébe vonja őket.

Rád gondolok, ha úgy tartja kedvem, annyiszor és úgy, ahogy akarok. Semmi nem akadályoz, semmi nem gátol meg benne. Tudod, milyen felszabadító érzés ez?

Ha az ember zenész, és játszik is a hangszerén, úgy át tudja élni az emlékeket, mintha azok a közelmúlt eseményei lennének.

Nem szeretek így írni, de rákényszerítem magam. Nem akarok az írással több érzelmet invesztálni a "történetünkbe". Nem akarok még több építőkockát rátenni, mielőtt hagyom az egészet összedőlni. Én már valóban csak azt az egyetlen találkozást szeretném. Azt hiszem, az mindkettőnknek jót tenne.

Semmi nincs előzmények nélkül. Semmi nincs csak úgy magától.

Amit irántad érzek, az nem vesz el semmit abból, amit iránta érzek. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Szeretném továbbra is olyannak látni, mint amilyen az elmúlt napokban volt. És azt akarom, hogy ő is olyannak lásson a továbbiakban, amilyennek néhány napja lát. Olyan férfinak, aki képes megadni neki "mindent". Nem, nem képes, csak hajlandó. A kettő között ott az illúzió. Egy darabig még meg akarom őrizni. Mi másért érdemes élni, ha nem a "minden illúziójáért"?

Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. (...) De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja.