Friedrich Paulsen

Természetismeretre nem lehet vallásos istenhitet építeni.

A természet lehet olyan nagy "művész", amilyen csak akar, alkotásaiban fölülmúlhatja az ember "műértelmét", de egy dolognak híján van: nem mondható morális értelemben jónak. (...) Ugyanaz a termékeny méh szüli a szépet és rútat, a szeretetreméltót és borzalmast, a fenségest, de egyúttal az aljasat és utálatosat. És egyformán bánik velük, egyformán célszerűen szereli fel, egyformán részvéttelenül pusztítja el. És így jó és rossz, igazságos és igazságtalan között nem tesz különbséget.

Senki sem "hihet" a természetben; hinni csak abban lehet, ami a természet fölött áll.

A tudományosan kiművelt szem a természeti történést mindent átfogó, szigorúan törvényszerű összefüggésnek látja, amelybe az emberiség élete a földi élet részeként illeszkedik bele. Ezt a nézetet (...) semmiféle kétkedés és semmiféle hit sem fogja megváltoztatni; az emberi elme csak magamagával együtt vethetné el.

A jóban való hit nélkül, akármily alakot ölt is, akár az istenben és a gondviselésben, akár az élet emelkedő fejlődésében, akár az igazság- és igazságosságban és szükségszerű győzelmükben való hit legyen az, sohasem alkottak nagyot és tartósat.

"Jóság" bölcsesség nélkül korántsem jó, hanem veszedelmes.