IDÉZETEK A TERMÉSZETRŐL
Van úgy, hogy a világ összes istenei egyszerre, egy napon adják ki a haragjukat, olyankor eső és jég és villámnyilak zúdulnak alá az égből, és a levelek sem maradnak meg az ágon. A következő napon meg már semmi se moccan. Kimerült a világ.
A meleg idő kitölt minden repedést, akár a narancsvirágméz.
Mesés kalandjaink tervezgetése közben tartsuk észben, hogy a természetben semmire nincs garancia. A guatemalai dzsungel tukánjairól és Tanzánia ivóhelyeinek elefántjairól őrzött minden egyes emlékemre jut egy másik, amikor egy kenuból bámulok valamelyik hondurasi tó ködébe, hasztalan keresgélve lamantinokat, vagy ahogy mesebeli hegyi túrát teszek India ormaira, ahol magasra nőtt fűből rengeteg van, de tigrisből egy sem.
Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltűnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!
Soha nem érezzük magunkat olyan kicsinek, mint amikor a hatalmas vörös- és mamutfenyők között sétálunk.
Az, hogy a lombhullató fák minden évben megváltoztatják a színüket, és a leveleik lehullanak, annyira hétköznapi, hogy nem mindig szánunk időt a varázslatos szépség megcsodálására, amellyel ilyenkor megfestik a tájat.
Nem lehet a gyerekeket túl korán bevonni a természetvédelembe.
Van valami igazán felemelő abban, ha megpillantjuk azt a virágot vadon, amit korábban csak vázában láttunk.
Az ember nem uralkodik a természeten, hanem inkább függ tőle.
A természetnek nincsenek elvei. A természet semmi ésszerű okkal sem támogatja azt a hiedelmet, hogy az emberi élet tiszteletre méltó. A természet közömbösségében nem tesz különbséget a jó és rossz között.
A természetnek ugyanúgy részei a felbontó folyamatok, mint a felépítő folyamatok. Csak hogyha a teljes egységgel találkozunk, akkor válhatunk mi is a teljes univerzum részévé.
A világ tele van válaszra váró csodálatos talányokkal. (...) Hogyan nő egy szilvamag nagyságú makk húszméteres fává, amelyen ráadásul ötven különböző állatfaj él. Vagy, hogy hová repülnek télen a madarak. Hogyan úsznak a halak. Milliónyi hasonló kérdés van, és utazás közben választ kapunk jó néhányra. Szóval hegyezzétek a fületeket, tartsátok nyitva a szemeteket, használjátok az orrotokat, nyelveteket, ujjatokat, hogy minden érdekeset és újat meglássatok, megszimatoljatok, megízleljetek és meg is fogjatok.
Most is, hogy visszagondolok hajdani erdeim sorára, a hegy felől gyönyörűen zúg bükkös erdőnk orgonája. S ha majd mélyebbre költözöm, érzéstelen rommá omoltan, egy hang közelről súgja még: Én is az erdő fája voltam.
Az élet tendenciája a terjedés, a magasabbra jutás, a sokszorozódás.
Csak ülök csendben, semmit sem csinálok, a tavasz eljön, és a fű nő magától.
A technika fejlődése dacára a természet elveszi, amit elvenni kíván.
A virágok gyorsan lehullnak, ezért nincs sok időnk, hogy örömünket leljük bennük. Ámde ha ezt az időt jól használjuk fel, gyönyörű, örök emlékeink maradnak róla.
A fák lombozatában és a dombok lankáiban költészet lakozik, a szélben dalok szunnyadnak, a nap csókja áldást jelent. A patakcsobogás történeteket mesél, az óceán árja eposzokat. Vannak fák (...), amik mintha azért nőttek volna, hogy egyszer megérinthessem a törzsüket, annyira örülnek nekem. Egy nap te is érezni fogod ezt a szeretetet a saját kezeddel.
Ez a hátránya annak, ha az ember elpusztítja a kártevőket. Belenyúl a táplálékláncba, és nem tudja, hogy ezzel csak teret ad valami másnak. Valaminek, ami talán még annál is rosszabb, mint amit eltávolított.
A természet lényegesen gazdagabb és változatosabb, mint az a kép, amelyet a nyelv eszközeivel adhatunk róla.
A természetben kerül igazán helyére az ember, megérezheti, hogy mennyire porszem. A hegymászó életében bármelyik nap lehet az utolsó, ezért (is) érdemes értelmesen, jól élnie. Ugyanakkor az is fontos, hogy tudja: ettől nem szabad félelemben, rettegésben töltenie a napjait.
Ha nincs tiszta út előttünk, egyik lábunkat rakjuk a másik után. A legközelebbi helyes dolgot tehetjük, aztán a következőt. A sötétben, a ködben csak egyet léphetünk előre. És bízhatunk benne, hogy valahogy átjutunk a túloldalra.
Egy (...) tó tele van ellentmondással, egészen megfejthetetlen. Nappal olyan áttetsző és kék, olyan derűs és egyszerű, amikor azonban leszáll az éj, fekete lesz, és félelmetes, akár az idő mély szakadéka, egy fekete lyuk, melynek erős gravitációja magába szippant mindent.
A tavasz az élet és halál időszaka. Vagy a halál és az új élet ideje. Nézőpont kérdése.
A tavasz szaga: a régi élet rothad, az új élet rügyezni kezd. Az egyik nélkül a másik sem létezik.
Az életben egyetlen anyagot, a mérget sem szabad egyoldalúan szemlélni. Mert lehet rá ártalmas dologként tekinteni és gyógyírként is. A természet túlmutat a rosszon és jón. Ami gyógyít, az meg is betegítheti az embert, és ami beteggé tesz, gyógyszer is lehet.
Nincs az a tapasztalat, ami birokra kelhet a tengerrel, mely nem akarja, hogy partra érjünk.
A tenger messzire visz, messziről hoz, messzebbre tekint az emberi szemnél. Mindenki ismeri, de senki sem látta.
Nincsen itt a földön értelmetlen növény egy se. Mindegyik jó valamire, szolgáljon bár valaminek a javára vagy kárára. Az a fő, hogy ismerjük a természet törvényeit, és ne vétsünk ellenük.
A tengernek minden vízcseppben szeme van.
A természet hihetetlenül erős, bármit csinálhat az ember, a természet egy idő után ezt fel fogja rúgni, és visszafoglalja azt, ami az övé.
Az ember a természet része, így háborúja a természet ellen szükségképpen háború önmaga ellen.
Imádom a természet csendjét. Ez nem némaság, hanem maga az eleven nyugalom, aminek megvan a sajátos zenéje. És ez csodálatos. Élvezem a természet közelségét. Persze az is öröm, amikor kifogok egy halat, elejtek egy vadat. De nem a zsákmányszerzés motivál, hanem a természetben való jelenlét. Az az élmény, hogy ennek a világnak én is része vagyok. Tudok örülni egy tenyérnyi jászkeszegnek is, amit nyilván vissza kell dobni. És lehet hogy egész nap nem sütöm el a puskám, de ha már öt szarvasbikát látok együtt, nekem az is elég trófea.
Ha nő jönne hozzám és azt kérdezné, hogyan lehet szép, azt válaszolnám neki: eredj a napra, kedvesem. Csak az lehet szép, ami a napon van.
Ha leülök, részévé válok a tájnak - és csak egy másik földdarab leszek, melyet ellep és elborít a rovarok áradata.
Két dolog lehet látszólag teljesen egyforma, mégis, pár aprócska eltérés óriási különbséget jelenthet - akár az élet és a halál közti különbséget.
A víz ugyanolyan becsapós, mint az asszony öle. Lágy és enyhet nyújt, de szinte észrevétlenül válik kárhozattá és halálos veszedelemmé.
Ajándék az is, amikor a Nap megsimogatja az arcodat. Ajándék az is, ha egy esőcsepp a tenyeredbe hull. Ajándék az is, ha felragyog az égen a szivárvány. És amikor a szél belekapaszkodik a hajadba, az is ajándék.
A fák arra is megtanítanak, hogy ne akarj mindig rohanni, hanem olykor tudj megállni is.
Amikor az erdőben jársz-kelsz, és azt hallod, hogy a fák lombjai halkan susognak, figyelj rájuk, mert azt mondják neked: mi is a testvéreid vagyunk.
A mezőt senki sem kéri, hogy füvet, galagonyát, csipkebogyót, pipacsot és búzát teremjen, mégis bőkezűen megterít mindenkinek. A mező meghálálja a napfényt meg az esőcseppeket, és gondoskodik az élőlényekről. Akkor vagy jó, ha te is olyanná válsz, mint a mező: vigyázol mindenre, ami él - legyen az bogár, madár, állat, növény vagy ember.
Az erdő legjobb barátunk, ha bánatunkkal hozzá menekülünk. Mert komoly jóságával s passzív gyöngédségével, midőn tartózkodik minden vigasztól - megnyugtat és vigasztal.
Mi olyan megigéző az évszak első havazásában? (...) Talán a lehetőség, hogy ennyire tiszta, érintetlen dolgot láthatnak? Megragadhatják az új évszak, egy új kezdet tünékeny báját, mielőtt megtiporják és elrontják?
A Mount Everestet még nagy látószögű objektívvel sem lehet megörökíteni.
Ebben a tiszta toszkán levegőben van valami, amitől még a fizikai érzések is spirituálissá válnak. Ugyanolyan, mint amikor az ember Mozartot hallgat: egyszerre dallamos és vidám és borongós, amitől csodálatos teljesség lesz úrrá az emberen, s úgy érzi, szinte testetlenné vált. Néhány áldott percre megtisztul minden durvaságtól, s az élet zűrzavara tökéletes harmóniába olvad.