James Dobson

Aki meghatározza, hogy a fiatalok mit tanuljanak, mit tapasztaljanak - lássanak, halljanak, gondoljanak és higgyenek -, az egész nemzet jövőbeli sorsát kezében tartja.

Hétköznapjaink a megszokott mederben folynak, nyugodt, mindennapos események töltik ki. Ezekben a szakaszokban élvezem a csendes, tiszta szerelmet, amely valójában számos téren felülmúlja a perzselő érzelmeket. Talán nem forrong a felszín, de a mélyben lévő hatalmas energia a biztosítéka, hogy szerelmünk sohasem fog kihűlni.

Szeretlek, hozzád tartozom, de a kapcsolatunk rám eső részét kézben tudom tartani. Nem követelhetem a te szerelmedet. Szabad akaratodból jöttél hozzám, amikor egybekeltünk, senki sem kényszerített minket. Ugyanez a szabad akarat szükséges szerelmünk életben tartásához. Ha úgy döntesz, hogy itt hagysz, ez minden képzeletet felülmúlóan fájni fog és össze leszek törve, mivel semmit nem tartottam meg magamból. Ennek ellenére hagylak elmenni, és valahogy életben maradok. Kezdetben sem követelhettem a vonzalmadat, és most is csak kérhetem.

Ha a világ hölgyei számára receptet írhatnék, mindegyiküknek javasolnék egy nagy adag önbecsülést és önértékelést. (...) Ha a nők igazán éreznék, hogy feleségként és anyaként megbecsülik őket, ezt a feladatot nem akarnák mindenáron felcserélni valami mással. Ha személyiségüket a férfiakéval egyenrangúnak éreznék, nem lenne szükségük arra, hogy felelősségvállalásban a férfiakkal versenyezzenek. Ha a Teremtő által nekik adományozott méltóságban tündökölnének, akkor női mivoltukat a legdrágább kincsként kezelnék, nem pedig úgy, mint egy kidobásra ítélt ruhát.

"Betegségben és egészségben; gazdagabban vagy szegényebben; legyen jobb vagy rosszabb; mától fogva..." Az akaratnak ez az alapvető elkötelezettsége fájdalmasan hiányzik oly sok modern házasságból. Sokan mintha azt mondanák: szeretlek, ameddig érzem a vonzásod... vagy amíg nem találok valakit, akinek jobb a külseje... vagy amíg előnyömre válik a kapcsolat folytatása.

Életre szóló boldogtalanságot előzhetünk meg, ha úgy hajlítjuk a facsemetét, hogy felnőve egyik irányba se dőljön meg.