IDÉZETEK A KIHÜLT SZERELEMRŐL
Emberek között, akik egyszer szerették egymást, s aztán elmentek egymástól, marad valamilyen kegyetlen, minden írott szerződésnél és ünnepélyes eskünél keményebb kötés, mely ellen nem tudnak vétkezni, akkor sem, ha akarnak.
Karjaid engem többé nem melegítenek. Tested eztán nem az én combomon hevül. Idén is csak kuporgok majd a takaró alatt, s vágyom utánad szemérmetlenül.
Ahogy halványodik a kezdeti eksztázis, a varázslat, lassan eltűnik az a kép, amit mi, nők az elején felépítünk magunknak a párunkról, és vice versa (kölcsönösen). Lepereg a máz a férfiról, akit addig ideálisnak hittünk, no meg rólunk az, amit ők képzeltek rólunk, belénk. Marad a valóság. Hogy a fickó fiktív.
Tudod, mit szerettem benned? Azt, amit beléd képzeltem! Meg... hogy voltál.
Soha semmi sem maradandó, sem az én, sem a te, és legfőképpen a mi.
A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége?! Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért, mert egyszerűen természetellenes.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Azt már tudom: szerettél, megcsalódtál, Szerettél újra, s akkor már te csaltál. Ismét szerettél - hősödet meguntad; S üres szived most új lakóra vár.
Itt állok én e kerge hős kabátom vízlepergetős a szmájli számra ráfagyott ha nem szeretsz, hát ne szeress ez itt csak egy teszt sms hogy nyomkodom tehát vagyok.
Akit szerettünk, nem feledjük, Bármit beszéljen ajakunk. Megrezzenünk, ha szóba hozzák, Őt áldjuk, hogyha meghalunk.
Kihűl a láng, helyt ad a gyűlöletnek, egy életen át csak a szülők szeretnek.
A vénámban megáll a vér, a kapilláris üres, Legyek ügyes, hogy nevess, vagy újra szeress, Hogy ne temess el, bár érted feltámadnék ezerszer, Könyörgök az égieknek, hogy többet ne vessz el.
Biztosan nincs itt olyan emberpár, akinek szíve annyira nyitva áll egymás előtt, annyira hasonló az ízlése, egybehangzó az érzése, mint annak idején nekik, akik annyi örömüket lelnék a másiknak az arcában, mint annak idején ők.
Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. (...) Ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy.
Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
Ha szereted, bocsásd szabadon! Ha úgy van megírva, visszatér hozzád.
A szokásos frázisok a barátságról. Kis veteményeskert a kihűlt érzések lávatalaján. (...) A szerelmet nem szabad barátsággal bemocskolni. Ha vége, hát legyen vége.
Ha hiába remélünk, Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk, És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát, Ha nem is sikerül, színleljük legalább, Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.
Azt hiszem, nélküled is tudom, hogy hol a helyem. Azt hiszem, még jobban nyitva tartom a szemem. Azt hiszem, egyedül is rájövök, hogy mi jó nekem. Azt hiszem, elengedheted mind a két kezem.
A szerelem olyan, mint a hegedű. A zene néha leáll, de a húrok örökre megmaradnak.
Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna. Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz!... Szervusz!... Vagy Még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?... A választ már nem hallod.
Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt.
Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat. Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei. Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (...) Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat. Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött. Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten.
Gyere közel, közelebb, még közelebb, kérlek, még, még, egészen közel, tapadóan - egészen! - Én akarlak eltaszítani.
Oh, ha tudtad volna, mennyire szeretlek, Nem hurcolna vállam nyomasztó keresztet, Lihegő ajkaim nem átkot szórnának Csak örökre Téged, Téged csókolnának.
A csupa szavakból táplálkozó szerelem csődbe jut időnként, egyre önmagán kérődzik, és kínlódva keresi a megfrissülést. Vannak felhangolt, lüktető, eksztázisos órák és az édes, kínos epedések becses percei; de ezeket a csúcsokat csak valami görcsös egységet kereső szándék köti össze és a sokszor nagyon fárasztó elhatározás, hogy: "Ma is úgy, mint tegnap!"
- Hogy köszönsz el valakitől, aki nélkül el sem tudod képzelni az életed? - Nem köszöntem el. Nem mondtam semmit. Csak elsétáltam.
Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló. Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre. Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája. Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem -, akkor nincs is. Elment, elutazott, meghalt.
Hűvös szellő jött. Lement már a nap. Érdemes-e, kell-e még várni rád? Nem felelt senki. Néma volt a táj s könnyezni kezdett sok-sok vadvirág.
Van, mikor tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni.