Kath Stathers
brit származású útikönyvíró és szerkesztő
Mesés kalandjaink tervezgetése közben tartsuk észben, hogy a természetben semmire nincs garancia. A guatemalai dzsungel tukánjairól és Tanzánia ivóhelyeinek elefántjairól őrzött minden egyes emlékemre jut egy másik, amikor egy kenuból bámulok valamelyik hondurasi tó ködébe, hasztalan keresgélve lamantinokat, vagy ahogy mesebeli hegyi túrát teszek India ormaira, ahol magasra nőtt fűből rengeteg van, de tigrisből egy sem.
Olyan arányban halnak ki a Föld fajai, amit a dinoszauruszok kora óta nem tapasztaltunk, és mindezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Sok faj a fennmaradásáért küzd az élőhelye eltűnése, a klímaváltozás vagy a környezetszennyezés miatt. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk megállítani vagy visszafordítani a fajok e tömeges kipusztulását. Óvjuk az élőhelyeiket és a biológiai sokféleséget azáltal, hogy csökkentjük a bolygót terhelő igényeinket, a fogyasztásunkat és a károsanyag-kibocsátásunkat, továbbá védjük a lakóhelyünket övező természetet, vagy természetvédelmi programokhoz csatlakozva bizonyos fajokat. Ha mindannyian megteszünk minden tőlünk telhetőt, azzal hozzájárulhatunk néhány veszélyeztetett faj túléléséhez. Addig pedig élvezzük azt, amink van!
Soha nem érezzük magunkat olyan kicsinek, mint amikor a hatalmas vörös- és mamutfenyők között sétálunk.
Az, hogy a lombhullató fák minden évben megváltoztatják a színüket, és a leveleik lehullanak, annyira hétköznapi, hogy nem mindig szánunk időt a varázslatos szépség megcsodálására, amellyel ilyenkor megfestik a tájat.
Nem lehet a gyerekeket túl korán bevonni a természetvédelembe.
Van valami igazán felemelő abban, ha megpillantjuk azt a virágot vadon, amit korábban csak vázában láttunk.