IDÉZETEK AZ EGYÉNISÉGRŐL
Biztos recept az lehet a boldogtalansághoz, ha ahelyett, hogy mernél önmagad lenni, és követni a szíved vágyát, olyan szerepbe kényszeríted magad, ami valójában nem te vagy, amit nem szeretsz igazán, s mindezt kizárólag azért, hogy az legyél, akinek szerinted a többi ember látni szeretne... ettől aztán igazán nyomorultul érzed magad, mert bár mindent megteszel, hogy ez sikerüljön, mindig lesz legalább egyvalaki, akinek nem felelsz majd meg. Ha ezt az utat követed, vesztes csatába indulsz.
Bármilyen irányt választasz is, mindig akad valaki, aki azt állítja, tévúton jársz. Mindig adódnak nehézségek, amelyek láttán kísértést érzel, hogy elhidd, kritikusaidnak van igazuk. Bátorságra van szükség ahhoz, hogy megtervezz egy útirányt, és lépésről lépésre nyomon kövesd a végcélodig.
Volt idő, mikor annyira féltem, hogy elveszítelek, hogy már az sem érdekelt, ha helyetted elveszítem saját magam.
Nem önmagunk vagyunk. Valójában nincs is semmi, amit "én"-nek hívhatnánk. Sokfélék vagyunk, annyi énünk van, ahányféle csoporthoz tartozunk.
Az emlékek ugyanazok maradnak. Csak mi változunk.
"Lyukas zokni a lelked, rossz is neked, meg jó is neked." (...) A lélek is attól egyéni, hogy elnyűtt, megviselt.
Ne kövesd a trendeket! Ne hagyd, hogy a divat kisajátítson téged, te döntsd el, mi vagy, és mit akarsz kifejezni azzal, ahogyan öltözöl, ahogyan élsz!
Nincs szükséged senkire, hogy megmondja, hogy te ki vagy, mi vagy. Te az vagy, aki vagy.
Az emberek mind egy szerepet élnek vagy akarnak élni. Egyszerűbb síkon ez a szerepjátszás is egyszerű: a nők úgy mosolyognak és fésülködnek, mint kedvenc moziszínésznőjük, és igyekeznek magukra ölteni feltételezett lelki tulajdonságait is. A férfiak megjátsszák a kiváló orvostudós, az önfeláldozó családapa, az aranykedélyű bohém stb. hagyományos szerepét. De magasabb síkokon, magasabb és bonyolultabb lelkeket magasabb és bonyolultabb történelmi és irodalmi szerepek csábítanak: a Múzsa, a Mártir, az Elátkozott Költő, Széchenyi vagy Petőfi szerepe.
Sosem leszel képes befolyásolni a világot, ha olyanná válsz, mint az.
A közösséggel kapcsolatban az emberek két dologtól félnek nagyon: hogy kirekesztik őket belőle, vagy hogy mint egyének felszívódnak benne.
A család, a gyereknevelés sok önfeláldozást kíván, és ezt nehéz összeegyeztetni azzal, amit manapság lépten-nyomon sulykolnak belénk, azaz, hogy az ember "valósítsa meg önmagát", "legyen önmaga".
Mindenki máshogy dolgozik, és hogy hogyan, az mindenkinek a magánügye.
A bátorság néha nem több, mint hajlandóság arra, hogy másképp gondolkodj, mint a többiek. Az alkalmazkodás kultúrájában ez bátrabb dolog, mint amilyennek hangzik.
Csak önmagukkal törődjenek, mások véleményével ne. Ez nagyon fontos, mert ha mások elismerését, csodálatát akarják kivívni, báb válik önökből, és valóságos egyéniségüket magával ragadja a divat sodra. Felül kell emelkedniük ezen.
A világ örökre üres marad, Ha nem bandukolsz a fényben egymagad.
Mindannyian összetett emberek, sokoldalú személyiségek vagyunk: félelmeket táplálunk, igényeink vannak, néha egymásnak is ellentmondó vágyak között őrlődünk. A világ odakint legalább ennyire zavaros és ellentmondásos. Ha nem vigyázunk, a bennünk tomboló erők, amelyek ide-oda rángatnak, végül könnyen szétszakíthatnak minket. Nem lehetünk egyszerre Dr. Jekyll és Mr. Hyde - huzamosan biztosan nem.
A semmiből felépíteni egy saját üzletet egészen felemelő érzés lehet - ezért is teszik fel rá sokan az életüket és dolgoznak rajta éjt nappallá téve, fittyet hányva a rengeteg kockázatra. Nem lenne hát logikus, hogy önmagunk felépítésébe is legalább annyi energiát fektessünk, mint egy sikeres cég vagy vállalkozás létrehozásába?
A saját döntéseid feletti uralmadat nem törheti meg senki, még a legszörnyűbb ember által megalkotható kínzásokkal sem - egyedül akkor vehetik el tőled, ha önként adod fel.
Ostoba dolog a jó szerencsében reménykedni. Ha mindenképp remélni akarsz, reméld inkább azt, hogy a szerencsés idők erős jellemed miatt képtelenek lesznek megszédíteni. Még jobb azonban, ha te építed fel magadban az ehhez szükséges jellemet és önbizalmat.
A nyomásgyakorlás összezúzhatja az embert, akár egy papírpoharat.
Mindnyájan különféle szerepeket játszunk a társadalomban. Lehetsz irodista, anya vagy szakács egy étteremben. Ezek kétségtelenül a különböző "énjeink". De mindnyájunknak van egy másik énje, egy igazi hőse, aki bennünk él. Tégy meg mindent, hogy felébreszd ezt a másik énedet!
A gyökereink velünk jöhetnek, ugyanakkor mindenhol ott vannak kicsit, ahol valaha jártunk és voltunk.
Vannak emberek, akik egész egyszerűen mindenhonnan kiragyognak.
Vannak, akiknek gondot okoz az, ahogy én gondolkodom és beszélek. Mert én fehéren-feketén látom a dolgokat, nemigen tűröm a szürke különböző árnyalatait.
Vajon az ember személyiségének mekkora részét teszi ki az, amit a többiek elképzelnek róla? (...) Gondolj csak bele: egyikünk sem látja ugyanazt a személyt ugyanúgy. Mi is részesévé válunk az egyenletnek. Tehát az egyén soha nem egy önálló valami.
Az emberek nem valami kreatívak. Ha új identitást vesznek fel, általában hülyén csinálják, például megcserélik a keresztnevüket a vezetéknevükkel, vagy a leánykori nevükhöz térnek vissza, esetleg a kedvenc nagybácsijuk családnevét veszik fel. Vagy máshogy írják le ugyanazt a nevet, vagy csupán egyetlen számjegyet változtatnak meg a társadalombiztosítási számukban. Nem akarják teljesen hátrahagyni a múltjukat. Persze az okosabbak teljesen újjászületnek.
Miért félünk a folyamatos változástól, a fényárnyék játéktól, ha egyszer nem tehetünk ellene semmit, az égvilágon semmit? Miért vagyunk képtelenek jó szívvel fogadni alakváltozásainkat? Ha magamat figyelem, kívülről, ahogyan a felhőket is nézem, látom, milyen sok formában létezem, és el kell döntenem, melyik forma felel meg leginkább annak a nőnek, aki vagyok. Olyan formába akarok belebújni, amelyet szeretek, a magaménak tudok elfogadni, és remélem, nem a saját magam teremtette illúziók csapdájába esem. A döntés az enyém, nem várhatok vele sokáig. Választanom kell.
A boldogság titka s a művészet csúcsa úgy élni, mint mindenki más, s mégsem hasonlítani senkihez.
Sokan sokszor használják az "átlagember" kifejezést. Mégis mitől az valaki? Véleményem szerint ennek egyetlen oka, hogy ő maga átlagemberként gondol magára. Éppen ezért mindig azt is teszi, amit az átlag, és nem mer kilógni a sorból.
Könnyű megalázni az anyagot, porhüvelyünket! (...) A lelket megalázni, a lelket meggyötörni, hogy szenvedjen: az a nehezebb, sokkal, sokkal nehezebb.
Menjünk bár egymás mellett, járás közben bizonyosan más és más élményben lesz részünk.
A szabályokat kérdőjelezd meg, ne önmagad!
Beszélhet tőlem bárki, bármit, Már én csak arra hallgatok, A mit szivem mond, - s el nem ámít, Jóakaróim, ajkatok. Igaz, ezért az embereknek Nagyrésze gúnyol, kinevet, - De, a ki nem tart a tömeggel, Nem is vár az más egyebet.
Az őszinte kedvesség és mosoly külső, tévedhetetlen jele annak, hogy valaki belül rendben van.
Minden cselekedetünk, minden érzésünk és minden vágyunk egy biológiai esemény, amely vagy az agyból indul, vagy az agyban végződik. Mindez a sejtekből ki- és beáramló ionok mozgásának, az elektromos ingerület tovaterjedésének és a kémiai anyagok kibocsátásának következménye. Ezek a folyamatok mindnyájunkban azonos módon zajlanak, mi magunk mégsem vagyunk hasonlóak. Az agy áramköreinek végtelen változatossága eredményezi, hogy mindnyájan egyediek vagyunk.
Ne fecséreld az idődet arra, hogy másokhoz akarsz hasonlítani! Legyél a legjobb, aki lehetsz! A legjobban úgyis az megy, hogy önmagad légy - nem pedig valaki más.
Csak akkor tudsz haladni önmagad és a boldogság felé, ha az vagy, aki vagy. Ne a másik, önmagad miatt ne hazudj, mert a hazugság téged tesz tönkre.
Felejtsétek el azokat a belétek nevelt emberi korlátokat, hogy a szellemileg fejlett emberek örökké nyugodtak, örökké mosolyognak és örökké egyformák! Semmi sem állandó, minden változik! Minél harmonikusabb, korlátlanabb és szellemileg fejlettebb valaki, annál nagyobb változásokra képes, annál színesebb az egyénisége.
Hogy ki, mikor és minek a hatására találja meg az útját, arra nincsenek sablonok, a világutazóból is lehet szerzetes, és akár egy remete is nekivághat az útnak.
Akárcsak a hópelyhekből, belőled sincs még egy ugyanolyan.
Elég, ha új keresztnévvel mutatkozol be, és néhány hónap vagy néhány hét alatt mindenki hozzászokik, senkinek eszébe sem jut, hogy régebben más volt a keresztneved.
Aki különleges, az szemet szúr azoknak, akik nem mernek, vagy nem tudnak különlegesek lenni. És ezért haragszanak. Szóval, aki különleges, annak bátornak is kell lennie.
Rengeteg út vezet a boldogsághoz és a kiteljesedéshez. Mind nagyon másnak tűnik, de én hiszem, hogy minden egyes ilyen út az önálló döntéshez való joggal van kikövezve.
Könnyebb az ablakon át kinézni, mint köztetek élni, lenni, Mert könnyebb önmagamban lenni, ha az ember egy senkiházi senki.