IDÉZETEK A FÁJDALOMRÓL
Néha a dolgok fájnak, de összeszorítjuk a fogunkat, és kibírjuk.
Szerelmem csupa láng, tiéd meg csupa jég, Te alszol, én ülök, míg kékül fenn az ég. Szivem, szemem felitta csudás szépségedet, A szívem nem felejt, szememből könny pereg. Örökké hű leszel, a szád ezerszer esküdt, Én megtartom ma is, s te meggyaláztad esküd. Irántam irgalom szivedben nem terem? Azért jöttél csupán, hogy kínt szerezz nekem? Ha meghalok, barátim, legyen kövemre írva: "Itt fekszik egy bünös, szerelme vitte sírba!" S a szív keserveit ki megpróbálta már, Szánó tekintetet vet rám, ha arra jár.
Ha valami szörnyűség történik, az (...) nyomot hagy. Egy sebet, ami olyan, mint a kapocs a két idősík között. Hasonló a visszhanghoz, amely folyton önmagát ismételgeti, remélve, hogy meghallják, vagy egy csípés, egy rovarcsípés helyéhez, amit önkéntelenül megsimogatunk. Vannak emberek, akik közel állnak a halálhoz, és okkal.
Fontos az (...), hogy kibogozzuk a múlthoz kötő szálainkat. (...) Lehet, hogy a mai életének egyes helyzetei újra újra aktiválják a múlt sebeit.
Az emberek sok őrültséget csinálnak fájdalmukban.
A fájdalom is csak börtön.
Ha (...) régóta élünk együtt a fájdalommal, már a boldogság gondolatával is nehéz megbarátkozni.
Kibírom a hegeket, pláne azokat, amik kívül vannak.
A bőrt, vágást, sebet össze lehet varrni, de azzal csak a külső sérüléseket lehet meggyógyítani. Nekem minden bajom belül van.
Ha valaki végre belehallgatna a lelkembe, akkor hallaná, hogy elsöprő erővel üvöltök. Minden sikolyom és kiáltásom mélyen el van ásva a szívemben. És az üvöltés ereje sebeket ejt rajta.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Egyes szakemberek úgy gondolják, a fájdalom elmúlik, de szerintem nem múlik el, csak egy idő után annyira elhordozható lesz, hogy már tudunk boldogan élni ezzel együtt.
Át kell élni mindent, ami szörnyű. Minél nyomorultabb az életed, annál közelebb vagy az igazsághoz, a lét magjához.
Az éhség fájhat, üresre kaparhat belül, akár a lopótököt, és hogy ha látom a testvéreimet éhezni, attól kiüresedhet egy másik részem is.
A fájdalom lefelé húzza az arc (...) összes ráncát.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy elmúlik a fájdalom... de nem múlik el. Viszont könnyebb lesz. (...) Azt hiszem, mindig is fájni fog... de hogy őszinte legyek, nem akarom, hogy a gyász végleg eltűnjön. A fájdalom... azt jelzi, hogy emlékszem arra, akit szerettem. A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez csodálatos dolog.
A nagyon finom, halálosan biztos döfések nem fájnak rögtön; mint ahogy a nagyon durva, életveszélyes ütések okozta fájdalmat sem érezzük az ütés pillanatában. Az embert megütik, s hazamegy, s csak másnap reggel észleli, hogy kék folt virult a mellén, vagy megdagadt a térde.
Az emberek néha azért nem válaszolnak a feltett kérdésekre, mert túl fájdalmas lenne a válasz.
Van az úgy, hogy egyetlen kérdés magában hordozza egy egész élet minden fájdalmát.
A fájdalom késztet leginkább a változásra.
Aki azt hiszi, hogy mindennél jobban fájhatnak a szavak, még nem hallotta a csendet ordítani.
A fájdalom állandó társunk az életben. A mindent átható szenvedés, a változás szenvedése és a szenvedés szenvedése sohasem szűnik meg.
A fájdalom természetes velejárója annak, hogy vagyunk, ha nem tudnánk érezni, akkor az örömre sem tudnánk rezonálni. Aki arra törekszik, hogy a fájdalmat kiiktassa az életéből, valójában az életről mond le. Jobb egy szenvedő embert látni, mint egy zombit.
A szamurájok sírhatnak a szépség miatt, de a fájdalom miatt nem.
A fájdalom, és a fájdalomra adott válasz ugyanaz.
A fájdalom szeret bennünket, és ragaszkodik hozzánk. Ha az ember el akarja viselni az életet, szeretnie kell a fájdalmat.
Addig élsz, amíg képes vagy fájdalmat érezni.
Az emberi lét olyan állapot, amihez érzéstelenítés kell.
A gyerekeknek még a saját fájdalmuknál is jobban fáj mások fájdalmának látványa, és ennek az az oka, hogy a fájdalomtól való félelem magánál a fájdalomnál is rettenetesebb.
Nincs kapocs a Földön, amely a fájdalomnál könnyebben tudna összekötni embereket, hiszen ez a kapocs a szív legmélyén gyökerezik.
A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés rajtunk áll.
A fájdalom a test csaholó házőrző kutyája, és ezt a kutyát mérgezzük mi meg. Úgy mondjuk, hogy adunk egy kis gyógyszert. Megnyugtatjuk magunkat, hogy azt adunk.
Van, hogy a túlélés egyetlen módja, ha magunkba zárjuk a fájdalmat.
Egy új sérülésre rámehet az ember teste, de egy régi felzabálhatja a lelkét is.
A fájdalom szükségszerű, ám szenvedni nem kötelező.
Van, hogy az ember lelkének bádogserlegébe több rettegés már nem fér bele, s akkor hirtelen túlcsordul a fájdalom. Amikor ez bekövetkezik, vagy őrület szállja meg az illetőt, vagy hirtelen akkora nyugalom keríti hatalmába, amit addig elképzelni sem tudott.
A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.
A szenvedésed és pokoljárásod emléke a legnagyobb kincsed! Ha valaki kitörölné az agyadból, életed értelmétől fosztana meg.
Mindannyian megsebesülünk néha, egyszerűen ez az élet rendje. De van egy trükk, amivel a fájdalmas dolgokkal is csodákat művelhetünk. Amikor a szívünk sebet kap, kinyílik, és fájdalomban élünk. Nehéz helyzetek során át fejlődünk. Ezért kell elfogadni minden nehéz és fájdalmas helyzetet az életben.
Meg kell tudni küzdeni az érzésekkel. A fájdalom egyébként nem mindig ellenség a hegyen. Amikor megszűnik a fájdalom, akkor van igazán nagy baj.
Lehet egyáltalán emlékezni a fájdalomra? Aligha (...). Az ember tudja, hogy létezik, és tudja, hogy ő maga végigszenvedte, de ez nem ugyanaz.
A fájdalom erőt és bölcsességet ad az embernek, és ugyanúgy az élet része, mint a boldogság. Mindennek megvan a természetes egyensúlya. Honnan tudná az ember, hogy boldog, ha nem szomorkodna néha?
Néha a szerelem sem képes meggyógyítani egy ember múlt ejtette szörnyű sebeit.
A fájdalom olyan, mint a vulkán (...). Ha átszakad a gát, legjobb, ha hagyjuk, hogy kijöjjön minden.
Úgy tartják, hogy azok a helyek, ahol az ember életének legborzalmasabb pillanatait éli át, visszahívják az embert... és ezért van szükség arra, hogy az ember visszatérjen, hogy ismét kézzelfoghatóvá váljon az emlék; nem azért, hogy az ember bizonyosságot nyerjen, hogy a borzalom valóban megtörtént, hanem hogy biztonságos távolból megvizsgálhassa a történteket, és elcsodálkozhasson rajta, hogy mi mindent túl nem lehet élni.
Amikor szemtől szembe kerülünk valakivel, akinek fájdalmai vannak, valójában az történik, hogy láthatóvá válik a köztünk lévő szakadék. A fájdalmuk teljes mértékben elérhetetlen számunkra.