James R. Doty
1955. december 1. — amerikai idegsebész és vállalkozó
A szív és az agy nem létezhet egymás nélkül.
A gyermekek, de a felnőttek is, a következetességet és a megbízhatóságot igénylik a legjobban. Az agy erre vágyik.
A kamaszok mindig szabadságra vágynak, de a szabadság csak stabil és szilárd alapokon biztonságos.
Amikor megéled az oly régóta hőn áhított élményeket, csak kapaszkodsz beléjük, és azt kívánod, bár sose múlnának el.
Éjszaka (...) a fájdalom, amely egész nap ott rejtőzött, végre teljes erejében kibontakozhat. Ez okozza azt is, amikor hajnali kettőkor nyitott szemmel bámuljuk a plafont, és valamiért pont ekkor bánunk meg minden múltbéli hibát, és ekkor aggódunk már jó előre minden jövőbeni tettünk miatt. A sötétség teszi.
Ha éhes vagy, igazán mindegy, hogy a tyúk vagy a tojás lett előbb.
Mindannyian megsebesülünk néha, egyszerűen ez az élet rendje. De van egy trükk, amivel a fájdalmas dolgokkal is csodákat művelhetünk. Amikor a szívünk sebet kap, kinyílik, és fájdalomban élünk. Nehéz helyzetek során át fejlődünk. Ezért kell elfogadni minden nehéz és fájdalmas helyzetet az életben.
Az elme hatalmas, de csak akkor tud a megfelelő ösvényen vezetni, ha először a szívünket tárjuk ki.
Ez talán a gyermekkor legfájdalmasabb oldala: az életünk másoktól függ, és az irányítás az ő kezükben van. Mások döntéseinek a hatása gyakran túl mélyen érint, és nagyon lassan hegedő sebeket okozhat.
Soha nem hittem egy felsőbbrendű létforma létezésében, aki meghatározza, hogy ki mennyit ér, és eszerint teljesít kívánságokat. Túl sokszor láttam már, mennyire véletlenszerűen ragad el hihetetlenül kedves és szeretetreméltó embereket a hirtelen, fájdalmas halál, és mennyire gondtalanul élhetnek mások, holott barátságtalanok, sőt gonoszak. De hiszem, hogy mindenkiben megvan a képesség, amellyel saját javára fordíthatja a maga és a világ energiáit. Mindannyian megváltoztathatjuk az agyunkat, az érzékelésünket, a reakcióinkat, sőt a saját végzetünket is.
Energiát nem lehet létrehozni vagy megsemmisíteni, de megváltoztathatjuk a formáját, és egyik helyről a másikra irányíthatjuk. Ez a képesség mindnyájunknak megadatott.
Az agyunkkal együtt mi magunk is változunk, ez tudományosan bizonyított tény. Az azonban még ennél is fontosabb tény, hogy ha a szívünk változik, minden megváltozik vele együtt. És ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy hogyan látjuk a világot, de abban is, hogy a világ hogyan lát minket, és hogyan reagál a tetteinkre.
Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megtanulni. Ahhoz, hogy teljes mértékben a magunkévá tegyük, át is kell élni őket.
A vagyon egyféleképpen hozhat boldogságot - ha másnak adjuk.
Az elme feloszt és különválasztja az embereket. Összehasonlíttat másokkal és megváltoztat, azt akarja, hogy elvegyük, ami a miénk. A szív ezzel szemben összeköt és megosztásra késztet. Arra tanít, hogy nincsenek különbségek, és végső soron mindannyian egyformák vagyunk.
Ha boldogok akarunk lenni, másokat kell boldoggá tennünk. Ha szeretetet akarunk, előbb szeretnünk kell. Ha megbocsátást akarunk, meg kell bocsátanunk. Ha békét akarunk, nekünk kell békét teremtenünk a környező világban.
Az agy sok mindent tud, viszont igazán sokat csak akkor tud, ha együttműködik a szívvel.
Csak úgy tudod igazán megváltoztatni és jobbá tenni az életedet, ha megváltoztatod és jobbá teszed másokét.
Az egyszerűség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.
Irgalom az, amikor nem csak felfedezzük a másikban a szenvedést, de vágy ébred bennünk a megszüntetésére is.
A kötődés és a szeretet mindent és mindenkit megváltoztat, minden erény alapja, és minden sebet begyógyít. Valójában nem az orvostudomány, nem is a technológia, hanem elsősorban ez bír gyógyító erővel. És ez tartja össze az emberiséget.
A megbocsátás a legnagyobb ajándék, különösen, ha önmagunkkal szemben is gyakorolni tudjuk. Egy kedvelt hasonlat szerint haragot tartani azért, mert más talán megbántott, olyan, mintha mérget innánk, és várnánk, hogy a másik haljon meg tőle. Nem működik. Megmérgezi az embert. Megmérgezi a kapcsolatait. Megmérgezi a világnézetét. Fogva tart egy börtönben, ahol nálunk a kulcs, de mégsem szabadítjuk ki magunkat.
A pácienssel töltött idő is része a gyógyítás művészetének, hiszen valóságos embereket kezelünk, valódi gondokkal és félelmekkel. A páciens nem egy hibás alkatrész valami nagy gépezetben, a sebész pedig nem műszerész.