IDÉZETEK A PSZICHOLÓGIÁRÓL
Mi, emberek, ugyan a tulajdon személyes életünket éljük, másfelől mégis nagymértékben vagyunk képviselői, áldozatai és előmozdítói egy olyan kollektív szellemnek, amelynek korát évszázadokban számoljuk. Igaz, képzelhetjük akár egy egész életen át, hogy a magunk feje után megyünk, és soha nem döbbenünk rá, hogy csupán a fő cselekmény statisztái voltunk a világszínház színpadán. Vannak azonban tények, amelyeket bár nem ismerünk, mégis befolyásolják életünket, és csak fokozza a hatást, ha ez nem tudatos. Minél elutasítóbb a tudat beállítottsága a tudattalannal szemben, annál veszélyesebbé válik ez utóbbi.
Gyakran tapasztaltam, hogy bizonyos embereket neurotikussá tesz, ha beérik az élet kérdéseire kapott nem kielégítő vagy helytelen válasszal. Amire vágynak: állás, házasság, reputáció, meg külső siker és pénz, de boldogtalanok és neurotikusak maradnak akkor is, ha elérték mindazt, amire vágytak. Az ilyen emberek többnyire egyfajta szellemi nyomorúságban vergődnek. Életüknek nincs elegendő tartalma, nincs értelme. Amint sikerül szélesebb körű személyiséggé fejlődniük, megszűnik a neurózisuk is. A fejlődés gondolatának ezért kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottam.
Van azonban elérhető cél is, ez pedig az egyéni személyiség fejlesztése és megérlelése. És mivel meg vagyunk róla győződve, hogy az egyén az élet hordozója, az életet szolgáltuk, ha sikerült egy fát is gyümölcsözővé tennünk az ezer terméketlenül maradt között. Aki azonban arra törekszik, hogy mindent fölneveljen, ami csak nőni akar, hamarosan rájöhet arra, hogy mindig a gyom nő a leggyorsabban, és hamarosan elborít mindent. Ezért gondolom, hogy a pszichológiának az a legnemesebb feladata jelenünkben, hogy az egyén fejlődésének célját szolgálja szakadatlan. Igyekezetünk a természet igyekezetét követi abban, hogy az egyén kibontakoztathassa élete teljességét, hiszen az élet is csak az egyénben lelheti meg értelmét, nem pedig az aranyozott ketrecben gunnyasztó madárban.
Gyógyítani annyi, mint egésszé tenni. Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes.
A logika törvényei az objektívnak a tükröződései az ember szubjektív tudatában.
Ha az ember meghasonlott önmagával, és ezt nem tudja, akkor illúziói vannak; ha azonban tudja, hogy meghasonlott önmagával, eljutott az individuáció fokára. Schopenhauer szerint a humor az ember egyetlen isteni tulajdonsága.
Arcátlan vakmerőség azt képzelnünk, hogy mindig meg tudjuk mondani, mi a jó vagy rossz a páciensnek. Valami talán tényleg rossz számára, de mégis megteszi, amiért aztán lelkifurdalást is érez. Ez az illető számára - gyógyászatilag nézve, tehát tapasztalatilag - nagyon jó lehet. Talán meg kell élnie a rosszat, elszenvedve annak hatalmát, mert csak így képes végre feladni másokkal szembeni farizeusságát. Talán maga a sors vagy a tudattalan, avagy Isten - nevezzék, ahogy akarják - kénytelen amúgy jó alaposan elgáncsolni, belelökni a mocsokba, mert csak egy ilyen erőteljes élménynek lesz foganatja, ez segít levetkőzni gyermetegségét s teszi érettebbé.
Soha nem erőszakolom, ha valaki nem akarja a maga útját járni és magára is átvállalni a felelősséget. Nem vagyok hajlandó arra az olcsó feltevésre, hogy csupán közönséges ellenszegülésről van szó. Az ellenszegülés - főként, ha makacs - figyelmet érdemel, mert sokszor afféle intő jel, amely fölött nem szabad elsiklani. A gyógyító elem lehet méreg is, amit nem mindenki bír el, vagy halállal végződő műtét, ha valami ellene szól. Ha a legszemélyesebb dologról, a belső átélésről van szó, akkor a legtöbben megrettennek, és sokan megszöknek.
Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.
Szép és jó, ha Ön az egész világtól függőnek érzi magát, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Ön nem függő, és el kell kezdenie így érezni magát. A függőség érzése pusztán kitérési manőver. Ön épp egy ilyesfajta beállítottsággal bénítja meg magát, s emiatt nem tud a saját lábára állni. Az igazi út az Ön saját útja, és el kell szánnia magát arra, hogy ezt az utat járja. Ezáltal eljutna valamilyen célhoz.
Lassan nyilvánvalóvá válik, hogy a legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől.
A depresszió egy tégla a fejeden, ami nyom lefelé, és a gondolataidat apró ólomrögökké zsugorítja.
A lélekben nem marad meg semmi beerőszakolt ismeret.
A lélek annyira sóvárog valami után, amire célként tekinthet, hogy ha nincs ilyen, önmagával fordul szembe, hatalmas, nem létező problémákat kreálva, csakhogy legyen valami, amin teljes erővel munkálkodhat.
Személyiségfejlesztésre vállalkozni valójában népszerűtlen merészség, ellenszenves letérés a széles útról, különc remeteség - ahogy éppen azt a kívülállónak képzelni tetszik. Nem csoda hát, hogy kezdettől fogva csak kevesen csábultak erre a különös kalandra.
Ugyanis nincs olyan, aki azért fejlesztené a személyiségét, mert valaki azt mondta neki, hogy hasznos vagy tanácsos így tennie. A természetre még sohasem tettek mély benyomást a jó szándékú javaslatok. Csak kauzálisan ható kényszer mozdítja meg a természetet, az emberit is. (...) Így a személyiség fejlődése sem engedelmeskedik holmi óhajnak, parancsnak, avagy belátásnak, hanem csakis a vésznek; nem nélkülözheti a belső és külső sorsok motiváló kényszerét.
Az ember olyan mértékben hibázza el élete értelmét, amennyire hűtlen saját törvényéhez, s így nem válik személyiséggé. A jóságos és hosszan tűrő természet legtöbbünket szerencsére soha nem nógatott, hogy mondjuk meg: mi az értelme életünknek.
Remek dolog pszichiáternél lenni. Egy teljes órán át csak magamról beszélek. Egy kicsit olyan, mintha a randin én lennék a pasi.
Ha valamit szívvel-lélekkel csinálunk, akkor megsokszorozódik az energiánk, szinte kifogyhatatlanná válik. De ha kételyeink vannak, és nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor szorongani kezdünk. Az a fizikai és érzelmi energia, amelyet a szorongás emészt fel, elképesztő mértékű.
Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik.
Képtelenek vagyunk együtt élni dolgokkal úgy, ahogy vannak. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek.
A lelki egészség nem valami olyasmi, amit készen kap, vagy amire rátalál az ember. Sokkal inkább valami olyasmi, amit meg kell teremtenünk magunkban.
Az emberek nem változnak meg egyik napról a másikra, s egy új rendben mindig a régi folytatását keresik.
A léleknek vannak oly könnyű rejtekei, mint az árnyék: mihelyt próbáljuk megvilágítani, azonnal eltűnnek.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy minden ideiglenes pszichológiai ismeretünket egyszer a szervekre levetítve is meg kell tudnunk alapozni.
Az emberi természet legmélyebb elve a megbecsülés vágya.
Egy tevékenységet sohasem magyarázhatunk meg egy magasabb pszichikus képesség működése eredményeként, ha azt a pszichológiai skála alacsonyabb fokán jelentkező működés eredményeként is magyarázhatjuk.
Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok - orvost, ügyvédet, művészt, kereskedőt, főnököt, s akár koldust vagy tolvajt is, függetlenül elődei tehetségétől, hajlamaitól, képességeitől, foglalkozásától, s fajától.
A pszichológia, nem vitás, a Herbert Spencer úr által lefektetett alapokra fog támaszkodni, vagyis arra az elvre, hogy a szellemi erők és képességek szükségképpen csak fokozatosan voltak megszerezhetők.
A pszichológiának hosszú múltja, de rövid története van.
Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.
A jellem ugyan teljességgel következetes és összefüggő, de valamennyi tulajdonságának gyökere sokkal mélyebben van, semhogy szórványos adatokból meg lehetne határozni, hogy melyek azok, amelyek adott esetben egymással együtt léphetnek fel vagy sem.
Minden állati lénynek, jelesül az embernek, ahhoz, hogy megállhassa a helyét a világon és boldogulhasson, szüksége van rá, hogy bizonyos megfelelés és arány legyen akarata és értelme között. Minél pontosabban és helyesebben találta el ezt a természet, annál könnyebben, biztosabban és kellemesebben fogja életét leélni. Mindamellett már a voltaképpeni helyes pontnak a puszta megközelítése is elégséges lesz arra, hogy a romlástól megóvja.
Mindenféle viselkedés természet és neveltetés interakciója, a kettő kölcsönös hozzájárulása a viselkedéshez éppen olyan elválaszthatatlan, mint az, ahogyan a négyszög hossza és szélessége meghatározza a területét.
Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.
Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban.
Mivel belső élményeink érzékeléssel szerzett benyomásaink reprodukcióiból és kombinációiból állnak, a lélek fogalma test nélkül számomra üresnek és értelmetlennek tűnik.