Albert Einstein
A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.
A vallás és a tudomány közötti ellentétek jelenlegi legfőbb forrása az emberarcú Istenről alkotott felfogásból ered.
A vallásos ember őszinte abban az értelemben, hogy nem kételkedik az olyan emberfeletti tárgyak és célok létében és jelentőségében, amelyek nem feltételeznek ésszerű alapokat, de nem is alkalmasak rá.
Minél inkább fejlődik az emberiség vallásos világképe, annál inkább úgy tűnik, hogy az őszinte vallásosság nem az élettől, haláltól való félelemben, a vak hitben rejlik, hanem abban a törekvésben, hogy racionális ismereteket szerezzünk.
Az erkölcsijóért folytatott küzdelemben az egyházi tanoknak fel kell adniuk az emberarcú Isten-képet. Ez azt is jelenti, hogy fel kell adniuk a remény és félelem ilyetén eredeztetését, ami a múltban óriási hatalmat adott a papok kezébe.
Nem hiszek azegyén halhatatlanságában, és az etikát kizárólag emberi ügynek tartom, ami fölött nem áll emberfeletti hatalom.
Az emberarcú Isten-elmélet idegen számomra, és még naivnak is tartható.
Ami Istent illeti, az én állásfoglalásom agnosztikus. Meggyőződésem szerint az erkölcsi alapelvek elsődleges fontosságának biztos tudata, ami által az élet jobb és nemesebb, nem igényel egy törvényhozót, főleg nem olyat, aki jutalmazásra vagy büntetésre alapozza törvényeit.
Én egy mélységesen vallásos hitetlen vagyok; ez egy új vallásféle.
Hát nem olyan a filozófia, mintha csak mézzel írták volna? Csodálatosan fest, ha az ember csak rápillant, de ha még egyszer szemügyre veszi, akkor máris elillant az egész. És nem marad más, csak a maszat.
Mélységesen vallásos voltam, de 12 éves koromban ennek hirtelen vége szakadt. Azáltal, hogy sok közismert tudományos könyvet olvastam, hamarosan arra a meggyőződésre jutottam, hogy sok bibliai történet nem lehet igaz. Ez a felismerés tett gyanakvóvá minden hatalommal szemben, és ez a hozzáállás egész életemet végigkíséri.
Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.
Isten nem kockázik.
Isten ravasz, de sohasem rosszindulatú.
A józan ész a tizennyolc éves korunkra összegyűjtött előítéletek gyűjteménye.
A Heisenberg-Bohr-féle megnyugtatási filozófia - vagy vallás? - kieszeli, hogy a hívőknek puha párnát szolgáltat, ahonnan nem könnyű őket felriasztani. Hagyja tehát feküdni őket. Rám azonban ez a vallás kevéssé hat...
Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, mintha csak egy perc lenne. Na, ez a relativitás.
Amennyiben a matematika törvényei a valóságra vonatkoznak, nem bizonyosak; amennyiben viszont bizonyosak, nem a valóságra vonatkoznak.
A természet minden igaz kutatója vallásos tiszteletet érez, mert nem tudja elképzelni, hogy ő az első, aki kigondolta a rendkívül törékeny szálakat, amelyek észleléséhez kötődnek.
Nem tudok elképzelni egy személyes Istent, aki közvetlenül befolyásolná az egyének cselekedeteit... Vallásosságom a végtelenül felsőbbrendű szellem alázatos csodálata. E szellem a kis dolgokban nyilvánul meg, hogy megérthessük valóságát.
Mivel belső élményeink érzékeléssel szerzett benyomásaink reprodukcióiból és kombinációiból állnak, a lélek fogalma test nélkül számomra üresnek és értelmetlennek tűnik.
Én Spinoza Istenében hiszek, aki minden létező harmóniában megnyilvánul, és nem abban az Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével törődik.
Az ember, aki alaposan meggyőződött az okság törvényének egyetemes működéséről, egy pillanatra sem tudja elfogadni egy létező gondolatát, aki beleavatkozik az események folyamába. Számára nincs értelme a félelem vallásának, és ugyanilyen kicsi a társadalmi és erkölcsi vallásnak. Egy Isten, aki jutalmaz és büntet, elképzelhetetlen számára annál az egyszerű oknál fogva, mivel az emberi cselekedeteket külső és belső szükségletek határozzák meg, így Isten szemében az ember nem tehető felelőssé jobban, mint amennyire egy élettelen tárgy felelős azokért a mozgásokért, amelyeket végez. (...) Egy ember erkölcsi magatartása rokonszenven, neveltetésen, szociális kapcsolatokon és szükségszerűségeken kell, hogy alapuljon; semmi vallásos alap nem szükséges.
Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, aki jutalmazza és bünteti teremtményeit, vagy olyan akarata van, amilyent mi tapasztalunk magunkban. Nem tudok, és nem is akarok elfogadni egy személyt, aki túléli fizikai halálát; vagy hagyni, hogy a félelemtől, vagy abszurd egoizmustól gyenge lelkek dédelgessenek ilyen gondolatokat.
Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban.
Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.
A szervezett vallás az előző háború során elvesztett tekintélyéből visszaszerezhet valamennyit, ha arra szenteli magát, hogy követői energiáját és jóakaratát a növekvő szűklátókörűség ellen mozgósítja.