IDÉZETEK A BIOLÓGIÁRÓL
A legtöbb faj elvégzi saját fejlődését, menet közben ókumlálja ki a dolgot, ami pontosan az a módszer, amit a Természet szándékolt. És ez az egész roppant természetes meg szerves meg összhangban áll a világmindenség titokzatos körforgásával, amely azt hiszi, hogy semmi sem ad olyan jól egy fajnak erkölcsiséget (...), mint az évmilliókig tartó, igazán csalódást keltő "próba és tévedés" módszer. Ez alkalmasint rendben is van a faj szempontjából, ám a ténylegesen belekeveredett egyének szemszögéből igazi disznóság.
Az ontogenezis megismétli a filogenezist.
A monogám állatok a párjukon kívül gyakran agresszíven viselkednek mindenki mással szemben; azt is lehetne feltételezni, hogy azért agresszívek, mert monogámok. De néha azért monogámok, mert agresszívek.
A DNS semmit sem tud és semmit sem gondol. Egyszerűen csak van. Mi pedig úgy táncolunk, ahogyan ő fütyül.
Az értéktelen életnek pusztulni kell, hogy az értékes élet megmaradhasson és tenyészhessen.
A természetnek nincsen semmiféle maga elé tűzött célja.
Az evolúció a legerőteljesebb és legátfogóbb elmélet, amely valaha született a földön.
Azt hiszem, megtaláltam az állatok és a civilizált ember közötti hiányzó láncszemet. Mi vagyunk az.
Az élet létrejött, mihelyt ezt bolygónk kémiai és termodinamikai állapota lehetővé tette.
Mi, állatok, akik magunkat embernek tartjuk, nekünk is vannak gonosz, gyűlöletes gondolataink.
Mi, állatok, akik embernek nevezzük magunkat, nagyon is vérszomjasak vagyunk.
Gondolják csak el! Egy bolygón, de könnyen meglehet, hogy az egész világegyetemben egyetlen bolygón azok a molekulák, amelyekből normális esetben egy darab kőnél bonyolultabb dolgok nem szoktak kialakulni, most fogják magukat, és olyan kő nagyságú anyagdarabokká állnak össze, amelyek futni, ugrani, úszni, repülni, látni, hallani tudnak, meg elkapni és felfalni más hasonló lelkes összetett anyagdarabokat, némely esetben pedig még gondolkozni, érezni, sőt megint más anyagdarabokba beleszeretni is képesek.
Az evolúció elképesztően kreatív! Neki köszönhetjük a zsiráfokat.
A szerelem csak egy ócska trükk, amit a természet játszik velünk, hogy fennmaradjon a fajunk.
Az evolúció működése olyannyira ellentétes a világgal kapcsolatos hétköznapi feltételezéseinkkel, hogy megértése minden alkalommal megrázó.
Megszámlálhatatlan lény ment tönkre, akik másként gondolkodtak és döntöttek, mint ahogy most mi gondolkodunk.
Bizonyos preferált szavak túlélése vagy megőrzése a létért való küzdelemben a természetes kiválasztódás esete.
Igaz, az evolúció konzervatív folyamat, de nem lehet annyira konzervatív, vagy ha igen, mindannyian még mindig békanyál lennénk.
A káposztának, amely ugyancsak darwini lény, semmivel sincs több kedve táplálékká válni, mint nekünk, és minthogy viselkedésével nem tudja megvédeni magát, vegyi hadviseléshez folyamodik.
Az anyagcsere szempontjából az agy egy zabáló disznó.
A nyelv ösztönön alapuló felfogása azok számára megrendítő, akik a nyelvet az emberi értelem csúcspontjának tekintik, és az ösztönökről az a véleményük, hogy azok csupán állati impulzusok, melyek a szőrös vagy tollas zombikat arra késztetik, hogy gátakat építsenek vagy magasra szálljanak és elinduljanak délnek.
Egy bálna valahogy úgy élheti meg, hogy fel kell jönnie a felszínre levegőért, mint amikor mi kimegyünk a WC-re vagy eszünk néhány falatot.
Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig "lelke").
Sok állat rejtőzködik, de nem gondolják, hogy rejtőzködnek. Sok állat csapatokba csoportosul, de nem gondolják, hogy ezt teszik. Sok állat követ valamit, de nem gondolják, hogy követnek. Ezek az állatok csupán haszonélvezői az ezeket az ügyes és célszerű viselkedésformákat irányító idegrendszereknek, amelyek anélkül működnek, hogy a gazda fejét gondolatokkal terhelnék meg, vagy bármi egyébbel, ami csak halványan is a gondolatra emlékeztetne - olyan gondolatokra, amelyeket mi, gondolkodó lények gondolunk.
A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. Éppúgy, ahogy a gének azáltal terjednek el a génkészletben, hogy spermiumok vagy peték révén testből testbe költöznek, a mémek úgy terjednek a mémkészletben, hogy agyból agyba költöznek egy olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk.
Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna, miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták.
Az élő anyagnak nincs olyan tevékenysége, amelyet ne lehetne megérteni annak a szemléletnek alapján, hogy minden atomokból épül fel és ezek a fizikai törvényeknek engedelmeskednek.
A természetes kiválasztódás egy rendkívül magas fokú valószínűtlenség létrehozásának mechanizmusa.
Ha az eddigi osztályozásokat figyelmen kívül hagynánk, és kizárólag a DNS vizsgálata által szolgáltatott bizonyítékokra támaszkodva készítenénk egy alapvetően új rendszertant, akkor az embert valószínűleg a csimpánzok közé kellene besorolni - talán a Pan sapiens lenne a megfelelő megnevezés. Pusztán történelmi véletlen - mert Linné nem akarta magára vonni a teológusok haragját -, hogy a Homo sapiens fényes elszigeteltségben, egy nemzetség egyetlen tagját alkotja.
Gondos megfigyelések igazolták, hogy az átlagos csecsemő minden nehézség nélkül képes megkülönböztetni anyja mellének illatát más nőkétől.
Az újszülött legtöbb vonatkozásban gyönge testileg, de egyvalamiben hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. Születése napjától kiváltható nála az ujjak erős fogóreflexe. Olyan izmos a marka, hogy képes a szülői mutatóujjon függeszkedni a levegőben. Fantasztikus tornamutatvány egy ilyen védtelen, magatehetetlen kis jószágtól.
Ha az újszülött úgy érzi, hogy leesik, egészen különös módon reagál. Pontosan úgy csinál, mint a majomcsecsemő, aki az anyjára próbál csimpaszkodni. Mozdulata azonban tétovább és többnyire hatástalan is, de ennek nincs jelentősége, hiszen az emberanya sem rendelkezik többé oltalmazó szőrzettel. Az ember újszülött megkapaszkodási kísérlete röpke emlékeztető ősi származására.
Általános szabályként: ha ma egy biológus azt látja, hogy egy állat olyasmit csinál, ami egy másiknak hasznára van, akkor azt tételezi fel, azt vagy az a másik egyed manipulálja, vagy a dolog finoman önző.
Éppolyan marhaság azon panaszkodni, hogy az emberek önzők és álnokok, mint azt kifogásolni, hogy a mágneses tér nem növekszik, amíg az elektromos tér görbülettel nem rendelkezik.
A biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme.
Bármily számos is az élők létformája, bizonyos, hogy a halottaké - vagy inkább a nem élőké - összehasonlíthatatlanul nagyobb.
A kihalás csupán lehatárolta a csoportokat, de semmi esetre sem az hozta létre őket. Ha ugyanis hirtelen újra felbukkanna a Földön valaha élt összes forma, akkor annak ellenére, hogy a csoportok meghatározását lehetetlen volna megadni, mégis lehetséges volna egyfajta természetes osztályozás, vagy legalábbis természetes elrendezés.
Miféle korlátot lehetne szabni egy olyan erőnek, amely hosszú korokon átnyúlva működik, és minden lény alkatát, felépítését és szokásait szigorúan megvizsgálja: támogatja a jókat, elveti a rosszakat? Nem látom, hogy ezt az erőt bármi korlátozhatná abban, hogy az összes élő formát lassan, szépen hozzáalakítsa akár a legbonyolultabb életviszonyokhoz is.
Próbára teszi a képzeletet elhinni, hogy a páva farka ekképp alakult ki; és mivel én elhiszem, ezért hiszek ugyanebben az elvben, némileg módosítva, az emberre alkalmazva is.
A felismerés, hogy atomokból álló, hallatlanul komplex struktúra vagyunk, nem pedig valamilyen istenség kiáramlása, megtanít az atomok tiszteletére.
A vezeklés és az áldozás, melyek majdnem egyetemesek a vallásos gyakorlatban, a felsőbbrendű lénynek való megadás cselekedetei. A dominancia-rangsor egyik formáját jelentik, amely viszont a szervezett emlőstársadalmak általános vonása. (...) Az állatok kifinomult jelzéseket használnak a hierarchiában elfoglalt helyük hirdetésére és megtartására. (...) [A rhesus majom] közeli tárgyakra mászik fel, hogy megőrizze a riválisai feletti magasságát. (...) Egy másik bolygó viselkedéssel foglalkozó tudósai azonnal felismernék a szemiotikai hasonlóságot.