Douglas Adams
1952. március 11. — 2001. május 11. angol író
Mindenki életében van egy pillanat, az a bizonyos nagy lehetőség. Ha az ember el találja szalasztani a sajátját, az életben minden más hátborzongatóan könnyűvé válik.
Gyakori hiba, hogy amikor valami nagyon tökéleteset akarnak tervezni az emberek, alábecsülik a nagyon tökéletlenek leleményességét.
Semmi sem tesz boldogabbá, mint az, ha az egész napom a számítógépen egy olyan feladat automatikus elvégzésének programozásával tölthetem, amit amúgy kézzel 10 másodperc alatt megcsinálhatnék.
Egy tudósnak pont olyannak kell lennie, mint egy gyermek. Ha valamit lát, akkor azt kell elmondania, amit lát, akkor is, ha az az, amire számított, hogy látni fogja, és akkor is, ha nem. Először láss, azután gondolkozz, majd ellenőrizz. De először mindig látni kell. Máskülönben mindig azt fogod látni, amire számítottál.
- Egyetlen magándetektív sem néz úgy ki, mint egy magándetektív. Ez a szakma első számú alapszabálya. - De ha egyetlen magándetektív sem úgy néz ki, mint egy magándetektív, akkor honnan tudják a magándetektívek, hogyan nem szabad kinézniük?
Azt mondják, nincs abban semmi meglepő, ha az ember gondol valakire, aki az eszébe sem jutott már évek óta, és a következő nap megtudja, hogy az a valaki épp akkor halt meg. Mindig rengetegen vannak, akik agyában nagy hirtelen felbukkan olyanok képe, akikre már jó ideje nem gondoltak, és tényleg mindig sok ember hal meg. Egy olyan népes országban, mint mondjuk az Egyesült Államok, a nagy számok törvénye alapján nem meglepő, hogy az előbb említett különleges egybeesés naponta legalább tízszer előfordul, de ez senkit sem nyugtat meg, akivel éppen megesik.
Az orvosom szerint eltorzult a közszolgálatmirigyem és kétoldali erkölcssorvadásom van (...) - és ezért fel vagyok mentve az Univerzum megmentése alól.
Az Elektromos Szerzetes pontosan ugyanolyan háztartási gépezet, mint a mosogatógép vagy a videó. A mosogatógép elvégzi az ember helyett a fárasztó mosogatást, a videómagnó megnézi helyette a fárasztó tévéműsorokat, az Elektromos Szerzetes pedig arra való, hogy mindenfélét elhiggyen az ember helyett, és így megkímélje attól az egyre terhesebb feladattól, hogy neki kelljen elhinni azt a számtalan dolgot, amit a világ el akar hitetni vele.
Ha úgy döntene, hogy nem megy oda, és nem nézi meg az Ajtót, akkor tovább hihetne benne, mindörökre. Másrészt viszont ha odamegy, hogy tiszteletét tegye az Ajtónál, és az nincs ott... akkor mi lesz? A válasz persze nagyon egyszerű. Egy egész áramkör volt beleépítve pontosan arra a célra, hogy megbirkózzon az efféle problémákkal, valójában éppen ez volt egész funkciójának lényege. Továbbra is hinni fog az Ajtóban, bármik legyenek a valóságos tények, mi más is lehetne a Hit értelme?
Ha az ember tényleg meg akar érteni valamit, annak az a legjobb módja, ha megpróbálja elmagyarázni valakinek. Ez arra kényszeríti, hogy helyretegye a dolgokat a saját fejében. És minél lassúbb és nehézfejűbb a tanítvány, annál egyszerűbb ideákra kell lebontanunk a gondolatmenetet. És valójában éppen ez a programozás lényege. Mire az ember egy bonyolult gondolatot lebont olyan egyszerű lépésekre, hogy azt még egy buta gép is megértse, addigra biztos, hogy valamit megtanul arról a dologról. A tanár általában többet tanul, mint a diák. Nem így van?
Az éttermek határain belül számlákra írott számok teljesen más matematikai törvények szerint viselkednek, mint az Univerzum bármely más területén bármely más papírra írott számok.
A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt. Válassz ki egy derűs napot (...), és próbálgasd. Az első rész könnyű. Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes légy teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog. Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog.