IDÉZETEK A HITRŐL
Ha nem hiszünk abban, ami még nincs, de lehet, akkor semmi értelme fákat ültetni, gyerekeket a világra hozni vagy akár a napfelkeltében gyönyörködni.
A halál nem a vég. A hit elvesztése a vég.
A nagyon büszke emberek közül sokan szívesen hisznek istenben, kivált azok, akik megvetik az embereket. Az erős egyéniségnek gyakran természet adta szükséglete, hogy találjon valakit, vagy valamit, ami előtt meghajolhat. Az erős néha nagyon nehezen viseli erejét.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Lehet valamit akargatni, akarni, és lehet AKARNI. Vannak holtpontok az életünkben, amikor padlóra kerülünk. Úgy érzed, hogy nem megy tovább. "Túl nehéz. Nem bírom" - ezek a gondolatok kavarognak a fejedben. Jó szó a "holtpont", mert ilyenkor valami tényleg meghal bennünk: a hit vagy a hitetlenség. Akiben a hit hal meg: föladja. Akiben a hitetlenség: folytatja tovább és megnyeri a csatát.
Kérem azért az én Istenemet hívő, igaz hittel, hogy áldja meg maradékimat, kik szeretni fogják és meg is tartják ezt a kis világot itt a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét.
Én Isten kegyelméből nagy gyönyörűséggel kutathatok két világban, mert ha valaki nagyra becsüli a fizikai és kémiai észleleteket, becsülje nagyra a lelki téren tett tapasztalatokat is. Ha valaki sokra becsüli testét és a lelki élet tüneményeit, gondolja meg, hogy földi életünk egészét tekintve, a vezető szerepet ebben is a lelkiek-szellemiek játsszák, mert testi életünk irányítása kétség nélkül belső emberünktől függ. A természettudomány határán túl egy másik, hasonlóan nagy világ kezdődik, ahol a mikroszkóp lencséivel vagy műszerekkel nem boldogulunk, ott a hit szemei vezetnek az isteni kijelentések fényében. Ez a két világ szomszédja egymásnak...
A hit valami olyasmi, hogy ha erősen hiszünk a bekövetkezőben, akkor megtörténik. Én elég ateista vagyok ahhoz, hogy tudjam, a dolgok nem azért történnek meg, mert hiszünk bennük, hanem azért, mert annyira el akarjuk hinni a bekövetkezőt, hogy végül is magunk formáljuk olyanná az eseményeket.
Minden a képzelőerőnkön, az akaratunkon és azon múlik, van-e bennünk hit. Amit hittel végzünk, az sikerül. Mert hinni abban kell, ami nincs, azért, hogy legyen!
Hit? Furcsa szónak tűnik nekem. Hiszünk-e a Napban, a Holdban, a székben, amin ülünk, a földben, amin járunk? Ha az ember tud valamit, mi szükség arra, hogy higgyen benne?
Magának nem az a véleménye (...), hogy az ember elég erős jellemmel kell bírjon ahhoz, hogy a Paradicsomot el tudja viselni?! Mint azok a réges-régen élt emberek, akik közül az áldottak sorban ültek a fák alatt, koronával a fejükön... mindig az jutott eszembe, hogy azok a koronák annyira nehéznek látszanak... és aranykoronáikat levetik magukról az üvegesen csillogó tenger előtt... ez egy egyházi ének, ugye? Talán Isten megengedte, hogy levehessék a koronát, mert olyan nehéz volt. Nehéz örökösen koronát hordani. Az ember semmit sem bír sokáig elviselni, ugye? Azt hiszem...
Az egygondolatú ember könnyen fanatizálódik, vakhite rabszolgája lesz. S ha egyszer beindul, magától nem áll meg, elrobog a falig - és tovább.
Számomra elég, ha egy ember hajlandó odaadni az életét azért, amiben hisz. Még ha ezek gyerekes álmok is.
Miért ne hinnénk abban, ami bennünk él (...), és miért ne élnénk annak a bűvöletében, amiben hiszünk?
A hit a tudás hiánya.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
A kétség hasznos. Attól marad a hit élő dolog.
Ugye tudod, hogy a hitben is hinni kell?! (...) Hideg világ van, és mindenkit vonz az élő tűz melege - melyet te teremtettél. Látod, társaid is lettek egyszerre. A hitedből. Amelyben - minden csőd és kudarc és nehézség ellenére - hittél. A sok "nem megy" után - ha hiszel a Hitben - egyszer csak menni fog!
Az isteni kinyilatkoztatás néha csak annyit jelent, hogy ráhangolod az agyadat arra, amit a szíveddel már úgyis tudsz.
Az ember sosincs egyedül. (...) A védőangyalaink mindig velünk vannak.
Mindenki várja, hogy sorsa jobbra fordul: de hinni nem ilyen egyszerű. (...) Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat.
Lehet-é mást kívánni, hanem csak azt, ami az Istennek tetszik, és az ő rendelése után kell járnunk, és azon nem sétálni kell, hanem futni. Mert az Isten azt szereti, hogy fussunk az ő akaratján, ne csak jó kedvvel, hanem örömmel. Ne szomorkodjunk hát azon, ha dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak.
Az ember nagyon ragaszkodik ahhoz, amiben hisz. Nem az igazságot keresi, hanem az egyensúly valamilyen formáját, és a hite elemeire alapozva egy nagyjából egységes világot épít maga köré, amitől megnyugszik, és amihez azután körömszakadtáig ragaszkodik.
Az ember szépnek vagy csúnyának, okosnak vagy butának, érdekesnek vagy érdektelennek hiszi magát. Hihetünk abban, hogy hatással vagyunk másokra, vagy épp ellenkezőleg. (...) Az ember sok mindenben hihet, s ez a hit nagyban befolyásolja az életét.
Napjaink Hiszekeggye már nem az öntudatos "hiszek"-kel kezdődik, sem a kételkedő "nem hiszek"-kel, hanem a tragikus "hinni akarok"-kal.
Gyakorta nem amiatt ragaszkodunk valamely hithez, mert szigorúan igazoltnak tetszik, hanem amiatt, mert nem bizonyították be az ellenkezőjét.
A tudósok hitcikkelyként fogadják el a hitet, hogy az univerzum értelmes módon rendezett. Az a helyzet, hogy nem lehet senki tudós anélkül, hogy ebben a két dologban hinne. Ha egy tudós nem gondolná, hogy van rendezettség a természetben, nem törné magát, hogy megismerje, hiszen nem lenne mit felfedezni. Ha nem hinné, hogy a rend értelmes, feladná a kutatást, hiszen a kutatásnak semmi értelme, ha az emberek nem juthatnak megértésre. De a tudósok hittel elfogadják, hogy a világegyetem rendezett, és hogy - részben legalábbis - megérthető az emberek számára; és ez az, ami az egész tudományos vállalkozás alapja.
Csak egy dolgod van az életben: azt csinálni, amiben hiszel. Ha erre képes vagy, kitartóan, határozottan, nem feladva, akkor nem lesz gond. (...) Akinek menni kell és megy, az nem néz oldalra, csak az utat figyeli, mert megtanulta, hogy csak az számít.
És imára is kulcsolom kezem, Úgy esedezem szívetlenül - szívért, Szárazon adom Istennek magam, Hátha reám bocsátja harmatát, És kinyílik a kőből egy virág.
Nem tudjuk magunkat igazán koncentrálni az imádságra. Pedig ez lenne az imádságnak az alapállása. Odakoncentrálni teljes figyelmünket és teljes lelkünket az Istenre. Egyszer egy ember azt mondotta a lelkipásztorának, amikor erről szó volt, hogy ez azután már igazán nem olyan nagy dolog! Mire a lelkipásztor azt mondotta neki, hogy kedves Testvérem, ha maga csak két percig tud gondolni csak az Istenre, magának adom a lovamat. Akkor még a lelkészek lovon jártak. Mire az ember leült és elkezdett gondolni az Istenre. Egy perc múlva azonban már felugrott, odament a lelkészhez és azt mondotta: na, és a lóval együtt megkapom a nyerget is?
Jobb szeretnénk, hogy Isten jöjjön velünk a mi utunkon, Isten pedig azt akarja, hogy mi menjünk vele az Ő útján.
Ha valamiben elég erősen hiszel, ugyan ki mondja meg, hogy igaz-e vagy sem?
Az emberek zöme, ha eltörik: törött marad. És ha veszít, nem tud a padlóról felállni. Ott marad. Nem is kell hozzá súlyos sorscsapás. Egy kis vesztés, egy közepes pofon, egyetlen csalódás elegendő, hogy egy életre föladja a küzdelmet. Mert nem ismeri lelke mélyét. Nem tudja, ki lakik benne, és milyen erős. Nincs hite élni.
Gyönyörűség vihar hányta hajón ülni, abban a bizonyos tudatban, hogy nem pusztul el. Az Egyházat háborgató üldözések ilyen viharhoz hasonlítanak.
Az egyén annyit ér, amennyit a hite.
Bízni tudni annyit jelent, mint hinni tudni. És hinni tudni, az szeretni tudni.
Az emberek többsége mindent elhisz, csak ne legyen a Bibliában.
Semmire sincs garancia, de amiben erősen hiszünk, az gyakran hatással van a dolgok kimenetelére.
Az ember hisz a sorsban, hitt benne mindig, és várta, és annyiféle ábrázatot kerekített rá, hogy előszámlálására nincs elég papír és idő. A sors annyira létezik, amennyire az embernek van rá szüksége, és szüksége van rá, ha másért nem, hogy neki tulajdoníthassa sikereit és balsikereit, és így tegye őket elviselhetőbbé felebarátai számára.
Minél nagyobb csatát vívsz meg, annál nagyobb utána a boldogság. Olyan szintekre emel a saját erőd, amiről azt gondoltad, hogy nem is létezik, vagy egyszerűen csak a képzeleted szüleményeként élheti meg a holnapot. De ott van, jön, csak hinni kell benne. Felülemelkedni a szomorú szürkeségen, állni a sarkadon, kiállni magad mellett, és hinni a saját erődben.
Csak az botlik meg, aki kételkedik. Aki kétkedés nélkül hisz, az célhoz ér.
Az önmagunkba vetett hitünk legyőzi a sorsot.
Muszáj hinni a jóban, akárhová is sodor az élet, hisz épp ez tesz minket azzá, aminek születtünk.
Emlékszem a röpülés boldogságára. Hiszem, hogy szárnyaim újranőnek.
Nem engedheted meg magadnak, hogy rossz dolgokra gondolj, mert akkor megteremted őket.
Az van, amit hiszünk. Amit megteremtünk. Én nem akarok egy olyan világban élni, ahol eszelős uralkodók pöffeszkednek az arany városaikban, míg a világ másik fele éhezik. Nem érdekel a pénz, és nem érdekel a bűnbánat
- Nem küzdök többé a sorsom ellen! - De nincs olyan, hogy sors, hát nem érted? Te is tanúbizonyságot szerezhettél arról, hogy az életünk a döntéseink szerint változik. Felelős vagy azért, hogy miként alakulnak a dolgaid.