IDÉZETEK A VALENTIN-NAPRÓL
Hajdanán ezeregy kívánsággal égtem, de abban az egy vágyamban, hogy téged ismerjelek, minden más elhomályosult.
A szív nem ismer több számot. Csak egyet. Az Egyet. Az Egyetlent. Téged.
Talán ott vagy mindenhol. (...) Odafent a rózsás színű felhőkben. Idelent a hajnali harmatban. Bármerre járok, téged kereslek. És bárhol vagyok, téged látlak.
A létezés gyönyöre nem arányos a létezés időtartamával. A tartalom függvénye. És te vagy számomra a legértékesebb tartalom.
A szerelem olyan szorosan és bensőségesen láncol hozzád, hogy semmi mással nem tudok foglalkozni és sehová sem tudok eljutni. Minden más vágytól, akár attól is, amely legjobban megfelel jellememnek és lényemnek, meg tudok szabadulni, de lehetetlen kiirtanom azt az érzést, amely fájdalmasan, de elhallgathatatlanul súgja a fülembe a nap és az éjjel minden percében, hogy te vagy Isten legédesebb, legkedvesebb teremtménye.
Téged a tenyeremen hordozni, imádni, neked és csak neked élni: ennyit akarok még ezen a földön.
Bőröd, ajkad, lélekzésed boldog íz: életemnek fűszersója csak te vagy.
Úgy válunk eggyé egymással, mint az esőcseppek az ablakon.
Naptól virít, naptól hervad a rózsa... Hogy szeretlek, mit tehetek én róla? Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom, Te vagy nekem egyetlenegy világom.
A Valentin-nap az anyagiakról és a megkülönböztetésről szól, arról nem is beszélve, hogy rettenetesen egészségtelen az a sok csokoládé.
A Valentin-nap csak egy idióta, szánalmas kifogás arra, hogy ünnepelni lehessen. (...) Nem is csodálom, hogy V-vel kezdődik, épp, mint a vérbaj.
A Valentin-nap (...) arról szól, hogy különlegesnek érezzük magunkat. (...) Szerintem minden lány megérdemli, hogy néha különlegesnek érezze magát.
Változandó minden idelenn, Csak a mi szerelmünk végtelen.
Nekem nem kell ajándék Valentin-napra: aki szeret, az úgyis egész évben bizonyítja ezt, már csak azzal is, hogy nem áll odébb: elég nehéz eset vagyok ugyanis.
Magamhoz kéne húzni mit kezem bohón elengedett mint sós cukrot hányás után úgy nyalni föl szerelmedet kómába nélküled a vak szájtáti semmibe hullok mert nem szerettem én még senkit így előtted ennyire.
Nekem van életem, csak helyet csináltam benne neked!
Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak, tömd be fülem: én hallom hangtalan szád, lábatlanul is elkúszom utánad, és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis, Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt! És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben, És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt, Mint Nap havat, amit magába olvaszt.
Nem tudom, mi voltam eddig, Ámde azt sem, mi leszek; Tőled függ, hogy sötét árnyék Vagy fényes sugár legyek.
Köszönöm, hogy te vagy. Az órát köszönöm, Amelyben fényül nyert e Világtalan világ, Köszönöm, hogy kezed Kinyújtottad felém, S árnyául elfogadtál sugárzó életednek...
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én, kinek szeméből mégis könny ered. Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon. Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen. Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Ahol nincs te, ott nincs én se.
Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér a tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg.