Csányi Vilmos
1935. május 9. — biokémikus, biológus, etológus, akadémikus és író
Közkeletű hiedelem, hogy a kutyák utálják a pórázt. Ez tévedés, a kutyák azt gondolják, hogy a póráz az összetartozás és a szeretet jelképe, összeköti őket imádott gazdájukkal, és ilyen összekötött állapotban ők ketten egyetlen hatalmas és erős csapatot alkotnak. Ilyenkor övék a világ.
A kutyák gyógyíthatatlan emberszeretettel születnek.
Ha valaki igazán nagy örömöt akar szerezni egy állatnak, vegyen magához egy menhelyi kutyát. Nagyon nagy szeretetjutalomban lesz része.
Az emberek eddigi hosszú történetük során mindig szerettek volna valamiféle előrepillantást vetni az utódaik jövője vagy legalább a sajátjuk felé. Sikertelenül. Kizárólag a stabilis társadalmak valamennyi ideig állandó életének jövőjét, a változatlanságot lehet megjósolni. Ennek egyszerű oka van, hiányzik a leíró nyelv a jövő szerkezetének feltárásához. Részletesebb magyarázat helyett gondoljanak csak arra, ha mondjuk 100-150 évvel ezelőtt jósolgattunk volna a mai időkről, milyen lehetett volna a leírása televízió, mobiltelefon, internet nélkül, még a vírus szót és fogalmát is csak mintegy 120 éve ismerjük.
A jelen minden pillanatából számtalan lehetséges jövő következhet, de csak egy valósul meg, és ez minden pillanatra igaz. A jövő jóslása tehát csupán az elme gyerekes játéka.
A média nyilván torzít. Inkább azt látjuk, hogy akik a médiát szerkesztik, milyen hangulatban vannak. Azokról, akik nem tartoznak ebbe a csoportba, fogalmunk sincs.
A média képeket vetít elénk arról, melyek a legfontosabb dolgok. Az előző átkosban az volt fontos, hogy zajlik a termelés, vetnek, aratnak, ömlik az acél. Jött a kapitalizmus, a papírok mozgása, az árfolyamok változása. Ki a fenének fontosak ezek?
Akit nem érdekelnek a tudomány bizonytalanságai, azokat érzelmileg kell megragadni.
Fontos, hogy legyen elfoglaltságunk, mert ha hiányzik, őrültségeket követünk el.
A munka egyre inkább kitüntetés. Ha kétszáz év múlva lesz emberiség, azért fognak versengeni, hogy a szakmát, amit évek küzdelmével tanultak ki, gyakorolhassák.
A szegénység egyfajta kultúra. Ha valaki öt-tíz évig él benne, nem tud többé kilépni belőle.
Nem mindig "az új a jó", ahogy Amerikában mondják. A régi valószínűleg jobb, mivel már kipróbálták.
Le kell szoktatni az embereket arról, hogy ha valami kimegy a divatból, kidobálják. Kísérletet sem tesznek arra, hogy megjavítsák. Vissza kell szorítani a reklám kultuszát, amely esztelen vásárlásra készteti a társadalmakat.
Hány millió ember hány tonna kerozint éget el, hogy sokszor látott épületeket fotózgasson? Azt sugallják, hogy oda kell menned, az az igazi. Valaha voltak nagy felfedezők, korszakos utazók. Ma mindenki utazik, és nem lett se kulturáltabb, se műveltebb. Ezek pazarló hiedelmek.
Minden társadalom a saját múltjának foglya.
Az Anyatermészet igencsak flúgos némber, ezt minden biológus igazolhatja.
Öt-hatmillió éve a bioszféra még üde színfolt lehetett a bolygón a sokféle állattal meg növénnyel, amelyek között persze szép számmal akadtak mulatságosak, netán bolondosak is, (...), de az ökológiai rendszer kiegyensúlyozott volt, és úgy tűnhetett, hogy megalapozott, tartós jövője sok százmillió évre biztosítva van. És ekkor a rendszer finom, olajozott fogaskerekei közé por, homok, autóroncsok, kátrány, mindent feloldó savak és lúgos, enzimes mosópor került. Recsegés, ropogás, pattognak a fogaskerekek, égett fémszag, füst és korom. Mi történt? Semmi különös, csak megőrült egy csimpánz-méretű, a fák ágai között még teljesen kiegyensúlyozottan élő, derék majom.
Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék.
Az igazán állatszerető ember soha, egyetlen ujjal sem bántalmazna, kínozna, hajkurászna vagy ölne meg állatot. Húst viszont, ami a legkevésbé sem állatformájú, de megfelelően elkészítve kitűnő étel, természetesen szívesen fogyaszt. A hús a csarnokban vagy a hentesnél keletkezik, úgy nő, mint a dudva, és a hentes pontosan akkora szeleteket szabdal belőle, amekkorát a kedves vevő kér, és nem kell rohangálni utána. Az állat és a hús megkülönböztetése nagyon fontos az embernek, mert neki erkölcsi érzéke van, és eszébe sincs úri passzióból feláldozni, pláne megölni egy kedves állatot.
Ha a hit egyszerű elemeken nyugszik, könnyen átlátható és megfogalmazható, akkor megérti a hülye is. Azaz a csoportunk mentálisan legegyszerűbb tagjai is képesek lesznek felfogni, és előírásai szerint cselekedni. Nagyon fontos dolog ez, mert annyi, de annyi a hülye, hogy ha ez nem lenne, akkor talán választásokat se lehetne nyerni.
Az emberi képzelet elképesztő jelenség, mindent felülmúl a teremtésben. Ezt már abból is lehet látni, hogy elképzelhetjük az Úristent, amint éppen teremti a világot. Én munkásnadrágban, kissé viseltes kék vászonkötényben képzelem, amelybe folyton beletörli a kezét. Amikor a görényt teremtette, napokig büdös volt, de aztán jöttek a szolgálattevő angyalok, ezeket is elképzeltem, és nedves kendőkkel megtörölgették, aztán gyorsan megteremtette a levendulát, és azóta jó szagú.
Ha én egy új vallást csinálnék, Istennek tetszőt, abban a sárgarépát kellene rituálisan legyilkolni, főzés előtt, lévén a sárgarépa is élőlény, és az élet szent dolog. Szeretem a sárgarépát, főleg sütve. A szertartáshoz csak kerámiakéseket lehetne használni, és szombaton tíztől tizenkettőig kéne végrehajtani, én akkor általában ráérek. A répát kizárólag szüzek ölhetnék meg, és nagyon kellene vigyázniuk, hogy először a vastagabb végén, az elágazásnál metsszék el, mert ha a vékonyabbik végén kezdik, akkor a répát tisztátalanná tennék, és menten el kell temetniük, kelkáposztalevelekbe göngyölve. Aki tisztátalanná tesz egy répát, annak egy hétig tartózkodnia kell a főzéstől és a szappanbuborékok eregetésétől. A megtisztulás egy pohárka Single Mait Irish whisky elfogyasztásával fejeződne be, én ezt is szeretem. Ezek a szabályok a kelkáposztára természetesen nem vonatkoznának. Mert a kelkáposzta az ördög üzelmeinek gyűlölt terméke, mocskos egy növény, én utálom, és ha valaki mégis szereti, köteles lenne egy csakis erre a célra szolgáló edényben megfőzni, amely persze tisztátalan lesz a kelkáposztától, és benne más étel nem készíthető.
Egy-egy viselkedésforma gyakran csak az egyik nemnél szolgál fontos fajfenntartási funkciót, de mivel a két nem genetikailag kevéssé különbözik, a nevezett tulajdonság esetleg a másik nemnél is megjelenik, teljesen feleslegesen, pusztán mint genetikai csökevény. Valószínűleg ez az evolúció-elméleti magyarázata annak, hogy míg az uraknál a beszélgetés képessége fontos fajfenntartó funkciót szolgál, és gyakorlatilag egyedül arra irányul, a hölgyeknél ugyanez a tevékenység mint értelmetlen, felesleges kellék jelenik meg.
Igen nagy rafinéria kellett ahhoz, hogy a tilalmakat olyan ügyesen szervezzék meg a jóérzésű emberek, hogy mégis maradjon meg valami kevés szabadság is, és tulajdonképpen minden kultúra története erről szól.
Sok a tilalom, és ezt csak úgy lehet elviselni, hogy időnként, titokban az ember megszeg egyet-egyet a kisebbekből persze.
Ha az ember érzelmileg elköteleződött egy adott csoporthoz, akkor annak eszméit, hiedelmeit a lehető legegyszerűbb formában, mindenfajta racionális felülvizsgálat nélkül képes elfogadni és követni. Ha érzelmileg választottunk, nem számítanak az érvek, a racionális elemzés, a logika, nem számítanak a tények. Csak az elfogadott közösség hiedelme fontos, csak az az igaz, csak az a logikus, csak azzal lehet azonosulni; aki kételkedik ebben a megállapításban, olvasson újságot vagy barangoljon a neten.
A szöveg kibetűzése, amelyre embertársaink többsége képes, még nem olvasási készség. A legtöbben lassan olvasnak, emiatt aztán unják a szöveget, inkább a tévét kívánják nézni, mert ott a cselekmények gyorsan peregnek, hamar kiderül, hogy a csúnya, szemüveges, öreg nő unokaöccse a gyilkos, a betűzve olvasott regényben meg lassan derül ki, ezért unalmas. Egyetlen előnye a könyvnek, hogy előre meg lehet nézni a végét, és akkor el se kell olvasni az egészet.
Ha választanunk lehet két megoldás között, amelyek egyike némi közeli jót és távoli nagyon rosszat, a másika pedig közeli kicsi rosszat, de távoli jót jelent, akkor habozás nélkül a közeli jót ragadjuk meg. Ezért irtjuk ki például az esőerdőket, ezért eregetjük a levegőbe a szén-dioxidot és a folyókba a sok mérget. Lényeg az, hogy amikor a döntéseink túlságosan összetett rendszerre vonatkoznak, nem vagyunk igazán bölcsek a lehetőségek megítélésében. Lehet, hogy ezért szavazunk főleg olyanokra, akik azonnali fizetésemelést ígérnek és tartózkodnak a szükséges megszorításoktól.
A közösség félelem ellen is kitűnő orvosság.
Sokan kiáltanak világvégét, de azért nem feltétlenül kell bedőlni nekik. Minden közösségben, a sirályok és az emberek között is akadnak túlérzékeny egyedek, vészmadarak, próféták. Fontos társadalmi funkció ez, hiszen bár ritkán akkora a baj, mint a jósok látják és láttatják, de vészjelzéssel időben felrázható a közösség.