IDÉZETEK A TUDOMÁNYFILOZÓFIÁRÓL
A tudományos kutatás a pontosabb igazságok, nem pedig "az" igazság keresése.
A jó kísérlet az, amelyik ellentmond az elméleteknek.
Ismereteinket megszerezzük, rendezzük, használjuk: így él a tudomány.
A tudomány azzal, hogy felismeri és bevallja határait, hogy valószínűségi kijelentéseket tesz, nem bizonytalanná, nem relatívvá, hanem őszintévé vált.
Egy hipotézisnek a valóság számára jelentősége és ezzel igazi értéke csak akkor lesz, ha a belőle folyó elméletet vonatkozásba hozzuk a mérési eredményekkel.
Amit megfigyelünk, nem maga a természet, hanem a kérdésfeltevésünknek alávetett természet.
A tények előbb vagy utóbb, de mindig győznek, hiszen a tények mögött számok rejtőznek. Az új tudományos felfedezések is csak akkor győzhetnek, ha számokká redukálhatók.
Az a képesség, hogy valamit megértsünk, még mielőtt látnánk, a tudományos gondolkodás legfőbb vonása.
Egy elvont gondolat évszázadokkal megelőlegezhet a tudományos kutatásban később használt vagy igazolódott feltevéseket.
A világ elgondolásának legjobb módszere: a változást megismerni, s nem az állandóságot - a történést, s nem a létet.
A tudomány az egyetlen olyan módszer, melynek segítségével hiteles ismereteket szerezhetünk a világról. Ennek oka abban rejlik, hogy a tudomány nem megkérdőjelezhetetlen "szent" tanokon vagy ellenőrizhetetlen népi bölcsességeken alapul, hanem azon az eszmén, hogy a világ pusztán elméleti úton nem ismerhető meg; kísérleteket vagy megfigyeléseket kell tennünk ahhoz, hogy helyes elképzeléseket alkothassunk róla.
Az ember számára nem a következtetések, hanem csak a megfigyelt tények jelenthetnek pozitív igazságot, amelyre szilárdan támaszkodhatunk. Ilyen a természet létezése, valamint azok a törvények, amelyek minden kis részének mozgását és változását irányítják.
A tudományfilozófián keresztül használható tudás birtokába jutunk, magáról a tudásról: jellegéről és határairól. Ha tudatosítani tudom, mikor mit és hogyan csinálok, ez segíthet abban, hogy máskor jobban csináljam.
Azoknak, akiknek egyben-másban tudományos bizonyítékaik vannak, azoknak hiányzik még a teljes bizonyosságuk, viszont akiknek - úgy vélik - teljes bizonyosságaik vannak, azoknak hiányzik minden tudományos bizonyítékuk.
Az igazi tudományos megismerés és magyarázat egyik legfontosabb szava az "is".
A tudományos módszer eszközei a tesztek, objektív kísérletek, statisztikai elemzések, legalábbis arra nézve, hogy mi hatékony és mi nem. Az egyes tudósok lehetnek őszinték vagy sem, de maga a tudomány a legfőbb biztosíték, hála a megismételt kísérleteknek és a kínosan pontos igazmondásnak, melyek legfőbb jellemzői. A tudomány nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékot kínál a magánelfogultsággal szemben.
A tudomány nem csak az igazság kereséséről szól, a rendeltetésünkről is.
A tudomány haladása nem mindig az egyenes úton vezet.
Ha a hibázás nem rejt nagy veszélyeket, bizonyos típusú hibákat véteni a világ legracionálisabb dolga - ezek vezethetnek ugyanis a váratlan felfedezésekhez.
Az ember, a kutató tévedhet; az emberiség, a kutatás sosem téved, ezért megállíthatatlan az emberi civilizáció fejlődése.
Amikor a dolgok túl bonyolulttá válnak, néha érdemes megállni és eltűnődni: vajon a helyes kérdést tettem-e fel?
A tudománynak nincs más célja, mint emelni az emberi szellem dicsőségét.
A természet új és új feladatot állít a kutató elme elé: a már ismert még ismeretlen, de megismerhető jelenségek felé tár ablakot. Így válik a megismerés végtelen folyamattá, amely egyszersmind az ember szakadatlan diadalának sorozata.
Értékes dolog olyasmit bizonyítani, amit eleve gyanítottunk, de nemigen volt rá bizonyítékunk. A gyanú egy dolog. Igazolni már egészen más.
Az adattudós célja az, hogy megértse a világot. Ha kontraintuitív eredményt kapunk, még több adattudomány segítségével magyarázatot találhatunk arra, hogy miért nem olyan a világ, amilyennek látszik.
Az irracionalizmus képzeletbeli világokat teremt, amelyeket téveszmék és konspirációs elméletek uralnak. Ezzel szemben a racionális gondolkodás a tények tiszteletén és a logikus érvelésen alapul. Az irracionalitás primitív ösztönöket szít, szemben az értelemmel, amely képes a problémák felfogására és megoldására, legyen az tudományos, társadalmi, erkölcsi vagy magánéleti. A tudomány lényegében rendszerbe szedett racionalizmus.
Sok téves elképzelésünk van a tudományról, arról, hogy mi az, és hogyan működik. Az egyik ilyen elképzelés az, hogy a tudomány a tények tárháza. De ez nem így van, sőt, ez még csak nem is célja a tudománynak. A tudományos munka: folyamat. Gondolkodásmód. A tények gyűjtése mindennek csak egy kis szelete, de nem a célja. A tudomány végső célja az objektív valóság lehető legjobb megértése, vagyis bizonyítékokon alapuló megértése.
A kutatók nem szeretnek tévedni, viszont imádják a kirakós játékokat, a világegyetem pedig a létező legnagyobb kirakós játék. Ezért tehát ha a kirakós játék egy darabkája sehogy sem illeszkedik egy bizonyos helyre, nincs értelme tovább erőltetni. Néha el kell engednünk egy feltevésünket, hogy megérthessük az összképet. A tudományos munka ára a tévedéseink beismerése. A jutalom viszont a lehető legjobb: tudás és megértés.
A válaszok és megoldások kialakításakor a tudomány nem enged sem külső, sem belső nyomásnak, sem a kényszerítő sürgetésnek, sem saját egzisztenciális érdekeinek.
Még a legnagyobb szakértők is hajlamosak a vágyteljesítő gondolkodásra, és elvakíthatja őket egy olyan meggyőződés, amit sokkal inkább az érzelmeikre, mintsem az értelmükre alapoznak.
A tudomány emberek műve - túlságosan gyakran merül feledésbe ez a nyilvánvaló igazság.
A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt, amit már régóta tudunk.
Végtelen számú kísérlet sem bizonyíthatja, hogy igazam van, de egyetlen kísérlet is bizonyíthatja, hogy tévedtem.
Ez tehát a tudomány első rákfenéje, amikor az emberek a szavakat és nem azoknak a lényegét tanulmányozzák.
A csodák nem természeti törvényekkel állnak ellentmondásban, csupán azzal, amit a természetről tudunk.
Ha nem tudjuk, hogyan ellenőrizzünk egy elméletet, akkor joggal kételkedhetünk abban, hogy van-e egyáltalán valami olyan valóság (vagy valóságos szint), amelyet a kérdéses elmélet leírna; ha pedig pozitíve tudjuk, hogy nem lehet ellenőrizni, akkor kételyeink növekedni fognak; arra gyanakodhatunk, hogy egy puszta mítoszról vagy meséről van szó. Ha azonban egy elmélet ellenőrizhető, akkor ebből az következik, hogy bizonyos fajta események nem következhetnek be; s így az elmélet állít valamit a valóságról.
A racionalitás nem sajátja az embernek, és nem is jellemző rá. Inkább elérendő cél - nem könnyű, ám nagyon behatárolt cél.
A tudományos módszer az, ahogy az alkotó tudósok dolgoznak, és nem pedig az, amit mások vagy esetleg éppen ők maguk mondanak erre vonatkozóan.
A tudomány kizárólag fizika: minden más csupán bélyeggyűjtés.
A fizika összes elmélete ideiglenes, amennyiben mind hipotézis csupán: sosem lehet bebizonyítani őket. Akárhány ízben egyeznek is a kísérletek eredményei az elmélet jóslataival, sosem lehetünk biztosak benne, hogy a következő eredmény is alátámasztja majd az elméletet.
Hajlok arra a gondolatra, hogy tudományos felfedezést tenni lehetetlen olyan eszmékbe vetett hit nélkül, melyek teljes mértékben spekulatívak, és néha meglehetősen ködösek; olyan hit nélkül tehát, amely tudományos szempontból teljesen megalapozatlan.
A tudomány egyik parancsolata így szól: "Ne higgy a tekintélynek!"
Majdnem minden tudásunkért nem azoknak tartozunk, akik egyetértettek, hanem azoknak, akik eltértek.
A tudomány a teológiával ellentétben soha nem vezet butaságra.
A Skeptical Inquirerben Stephen Jay Gould két magisztériumról, a tudományról és vallásról beszélt, amelyek nem vetekednek egymással és nem mondanak ellent egymásnak. A tudomány a saját területén az igazsággal foglalkozik, míg a vallás területe az etika. Azt hiszem, hogy ez az álláspont téves. Szerintem szükséges lenne a vallás és etika szétválasztása is. Úgy gondolom, hogy a hívőknek nincs különleges jogosítványuk morális ítéletek megfogalmazásához.
A vallás és a tudomány közötti ellentétek jelenlegi legfőbb forrása az emberarcú Istenről alkotott felfogásból ered.
A kutatót az egyetemes érvelés érzése tartja hatalmában. Vallásos érzülete a természeti törvények harmóniájának elbűvölő csodálatában ölt formát, ami egy olyan felsőbbrendű intelligenciát tükröz, melyhez képest az emberiség módszeres gondolkodása és tettei teljesen jelentéktelenek. Ez kétségtelenül hasonlít ahhoz, ami minden érában a vallásos lángelméket hatalmában tartotta.