Carol Bigley
ausztrál író
Minden állat önzetlen, s akit szeret, azért az életét is kockára teszi.
Ha megtanítunk egy felnőttet, hogy szeresse az állatot, máris egy jó dolgot tettünk a világért.
Szeretlek, szeretni is foglak, Míg be nem dobnak egy jéghideg sírba. De ha megtudom, hogy ott is van élet, ott sem fogok mást szeretni, egyedül csak téged.
Az élet értelmét az alkotja, amikor szembeszállunk a félelemmel, ami a lelkünket uralja.
A szívben felgyülemlett fájdalom emberi szemmel nem látható, de a macska olvasni tud a fájdalomból.
Nem mindig látod, mi az, ami egy kutya szívében rejlik, de ha bízol benne, esélyt adsz neki, hogy megmutassa, mire képes.
Az állatok többsége az ember helyett a természethez alkalmazkodott, hagyjuk ott őket, ahová valók, mert minél többet ragadunk ki a természetből, annál kevesebb szépség marad a Földön.
Az állatvilág törvényei olykor kegyetlenek, de vannak magányos egyedek, akik - akár az életük árán is - kemény küzdelemmel vívják ki a tiszteletet.
Azt tartják, a macska a szellemvilág őrzője, ezért követi a gazdáját a halál kapuján át, hogy ott is neki dorombolhasson.
Azok az emberek, akik segítenek az elhagyott állatokon, nem ismerik a boldogtalanságot, hisz minden kis állat megmentése boldogsággal tölti el a szívüket.
A szeretet nem akkor nyilvánul meg szívedben, amikor melletted van, akit szeretsz, hanem akkor, amikor azt hiszed, elvesztetted.
Az emberek többsége beszél az állatokhoz, de csak kevesen értik, mit is mondanak.
Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.
Minden vágy teljesül, ha szívvel-lélekkel hiszünk benne.
Ha mi magunk nem bízunk egy állatban, hogyan várhatjuk el, hogy ő megbízzon bennünk?