Faludy György

Azt tartják, hogy a szesz öl, butít és nyomorba dönt. Holott éppen a fordítottja igaz: a szellemi elnyomás, a kizsákmányolás és a butaság dönt alkoholba.

Le télen az Amazonászra luxusban, míg csak van vize, nyáron Báliba, Saint Tropez-be (nem tarthat vissza senki se),
s ha nincs reá mód, üljetek le a TV-hez olcsóbb utakra, hallgassatok rossz zenét, filmet, mely nem hatol le a tudatba.

Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, és ötvenhat: egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen.

A huszadik század véres borzalma közt mennyi boldogság s gyönyörűség volt: könyv, állat, ember, szó, virág, kép, szobrok, míg nem borult hitvány ködbe az égbolt.

A költőnek az a szokása, hogy azt, amit hisz, azt megírja, függetlenül attól, hogy mi fog történni.

Az ég ott fenn még csupa csillag; ösvényünk itt lenn csupa illat; és a boldogság mennyei
parfümjét nem gyűjtöm flaskába: jaj annak, aki megtalálja, jó annak, aki keresi.

Valaki egyszer azt állította, hogy sok könyvet felejtettek el méltatlanul, de egyetlen könyvet sem őriztünk meg érdemtelenül.

A lét egyszerre iszony és csoda. Nincs rendező? Vagy van? Hol? Kicsoda?

Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem így idegenített el mindentől a világon. Aztán megszerettetted a világot velem.

Az ismeret ma mindenkit magányos toronyba zár, ahol a téboly szálldos, hol nem lelünk hitet, harmóniát,
gyógyszert a halál és a jövő ellen, sem vigaszt. Mentől többet tud az ember, annál kétségbeejtőbb a világ.

Kihunyt tüzek, multévi estebédek füstjét elérni egyszerűbb, mint téged,
egy gombostüre mit az óceán benyelt, könnyebben lelnék, mint reád.