Francois de La Rochefoucauld
Mindig szeretjük azokat, akik minket bámulnak, és nem mindig szeretjük azokat, akiket mi bámulunk.
A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár, legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikor végleg nem tehetünk másképp.
Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.
Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.
Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább a gőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunk tökéletességének fitogtatását célozzák.
Irigységünk mindig tovább tart, mint azoknak a boldogsága, akiket irigylünk.
Hogyan kívánhatjuk, hogy másvalaki megőrizze azt a titkot, amit mi magunk sem tudtunk megőrizni?
Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünket.
Mibennünk sem elég erős a barátság, ha nem vesszük észre barátaink elhidegülését.
Az igazi barát a legnagyobb kincs - és minden kincs közül ennek megszerzésére gondolunk legkevesebbet.
Szerelem csak egyféle van, de utánzata sokféle.
A túlságos fukarság majdnem mindig tévedésbe visz.