Ratkó József

Szeretve, szerettetve: így vagy életem kedve.
Nyugalmam jóban rosszban nyugodjék te karodban.

Vannak olyan dolgok, amelyeket még félelmében sem mond ki az ember, pedig ha kimondaná, megszűnnék a félelem.

Jóban csalódva, űzve rosszban, szeretlek mindeneknél jobban.
Sorsod, szűkmarkú sorsom jussa, áldassék, mert enyémmel futja.

Hirdesse minden, ennyire szeretlek; föld, ég, virág, amire lépsz: a fű! Egy pillanatra sem szabad feledned, mert ez az érzés örökéletű.

Kihunyt a láng. Már csak parázslik. Fölém subát terít az este. Hamvadó tűznél üldögélek, s várom, Kedves, hogy megjelensz-e? De nem! Hogyan is jelennél meg? Belőled csak emlékek élnek...

Lelked kedvessége, hozzám-szívessége ó, be nagyon hiányzik! Szíved hidegétől, idegenségétől testem-lelkem fázik!

Mert nekem a szerelem merész, halálig tartó összeesküvés, gyönyörű, páros lázadás a zsarnok elmúlás ellen.

Emlékszik rád a kezem, emlékszik rád a szám is. E szűkülő világban te vagy hazám is.
Mégis szemedre hányom: hát a szerelem ennyi? Denevér-álmaimnak, jaj, nem tudsz társa lenni.

A hatalomnak szíve van, bárkibe átültethető, a hatalomnak arca van, amin a bőr cserélhető.

A hatalomnak fegyvere van, mi mást tehetne, lő vele A hatalomnak hatalma van és él, ha visszaél vele.

Az anyák halhatatlanok. Csak testet, arcot, alakot váltanak; egyetlen halott sincs közülük; fiatalok, mint az idő.