IDÉZETEK A SZERELMI CSALÓDÁSRÓL
Ha az ember fiatal, vagy lehet akár öreg, és beleszeret valakibe, először elkezdi idealizálni, aztán piedesztálra emeli, végül tükröt lát a másikban. Csakhogy egy idő után ebben a tükörben a saját hibáit is kezdi észrevenni, és minél jobban látja, annál inkább fölnagyítja, míg végül képtelen elviselni és szétrombolja a szerelmet, mondván, hogy erre nincs szüksége.
Igazán boldog csak akkor vagyok, ha nincs senkim. Az egyedüllét sokkal jobb annál, mint magányosan vergődni egy kapcsolatban. Sajnos nincsenek már illúzióim ezzel kapcsolatban.
Olyan sokszor összetörték már a szívemet és mindannyiszor talpra álltam. Egy idő után feladtam, nem élem bele magam semmibe, mert előbb-utóbb úgyis vége lesz, semmi értelme.
A lány, akiben jobban bízott, mint saját magában, aki több volt számára a világ minden egyéb dolgainál, a lány másnak adta a kezét. (...) Valahol minden összeomlott akkor. Hogy hol omlott össze és mi volt az, azt nem tudta. Annyit érzett csupán, hogy sok-sok erős, láthatatlan kötél elszakadt, és összeomlott valami láthatatlan, hatalmas dolog, és magával rántotta a napot az égről, a csillagokat, a holdat, a fákat, mindent, mindent.
Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. A valóság és a szerelem számomra ellentmondás.
az a sírás várjon. Várnia kell. Sokáig, akármeddig, nem tudom. Az isten verje meg lépteid nyomát. Lábaidra, lábaidra vigyázzon.
Csak dal vagy. Néhány ütemnyi megható zene. Csak könny vagy. Az emlék fájdalmas üzenete.
Hamvadó cigarettavég ül a hamutálcán, s csendben végigég. Kis cigaretta, te hidd nekem el, hogy engem is csak égve dobtak el.
Húsz kilót fogytam három hét alatt! Semmi diéta, se fitnesz! Hanem: szerelem! A fogyásból sejtheti, hogy tragikus a kimenetel. Ne is beszéljünk róla! Különben csak felszakadoznak rémes lelki sebeim, és tovább fogyok, megállíthatatlanul, nulla kilóig és még alább.
Az az igazság, hogy az emberek nem igazán képesek összetört szívvel működni.
Hűtlenségedről mit se tudva a lelkemet adtam neked, s te ismerted már, mi a titka... Csak én, én nem ismertelek.
A gyilkosságnál csak egy dolog rosszabb: az, hogyha a szerelmet ölöd meg.
Nincs rózsa, mi érted nyílna... Nincs tövis, mi vérem ontaná... Nincs szó, mit szívem írna... Minden álmom s tündérem szabad már.
Mondd, miért adtál reményt és oly sok álmot, Ha mástól akarod a boldogságot? Mondd, miért fogadtad el szerelmes szívem, És hogyha elfogadtad, most miért dobtad el?
Amikor az ember elveszíti a szívét, akkor jár a legjobb úton és megállapíthatja, hogy van szíve.
Miért ő vigyázhat rád És bízhat benned, bárhol jársz? Miért pont ő bújhat jó közel? Miért engem árulsz el, és bennem nem hiszel?
Nevének csengése elszabadított bennem valamit, ami vadul marcangolta a belsőmet - akkora fájdalom tört rám, hogy elállt tőle a lélegzetem, és magam is meglepődtem irtózatos erejétől.
Húszéves korában volt egy nagy szerelme, aki megcsalta, erre gyártott egy roppant tetszetős elméletet arról, hogy akkor ő most már nem szeret bele senkibe (...). Ez működött is egy darabig, de aztán kikezdte a lelkét az érzelemmentesség.
Az ember sündörög, eped, marad, s csapdába csalják észrevétlen; öröme nő, aztán keserű lében fürdik.
Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől, amikor szeretünk.
Szívem megszokásból vár, fölém nem hajolhat már, végig hazugságokkal volt tele a két nagy szembogár.
Mindnyájunknak megvan a magunk párja a szerelmi örömhöz. Sokszor csak későn akadunk rá. Némelyek sohasem.
Rossz játék ez a szerelem, csak jönnél s mégse jössz velem. Mikor már szádon az öröm, megtorpansz, mint kisgyerek ha béka ül a küszöbön.
Vádlón ne kutass a szivemben, megvetlek örökre, ma lásd, de imádom a fényt a szemedben s a ravasz hitetést, a csalást. (...) Megvetlek téged örökre, de végül is ezt rebegem: ha a menny s a pokol nem lenne, kitalálnánk, hogy legyen.
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
A (...) szétmorzsálódott szeretet morzsáit lesöpröm az idő asztaláról.
Nyugalmas állapotban a szerelem elveszíti körvonalait, vonásai elmosódnak: nem is tudjuk, valóban vele van-e dolgunk. Összeveszés vagy megcsalás kell ahhoz, hogy felismerjük arculatát, és tisztán lássunk benne. Csakis akkor csinálhatjuk meg a mérleget, és állapíthatjuk meg, vajon továbbra is ragaszkodunk-e egymáshoz, vagy gyűlöljük egymást, vagy pedig közömbösek lettünk egymás iránt.
Miért van az, hogy szeretünk valakit, vagy hogy nem örökké szeretjük, vagy pedig, hogy nem egyszerre szeretjük egymást, és nem egyszerre ér véget szerelmünk?
Bernard le Bovier de Fontenelle
Őrlángra tettél engem, Elhagytál, megértettem. Ösztön csak a szerelem, Gyengeség, villamosság.
A szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön. Engem pedig összetörtek, és már soha többet nem leszek ép.
Nem akartam mást, csak felejteni. Néha úgy éreztem, sikerült, aztán mégis egyre-másra tértek vissza a részletek, mint a víz felszínén felbukkanó fadarabok, amelyek jelzik, hogy odalent egy hajóroncs hever. Egy rózsaszín felső, egy versike a nevemmel, az érzés, hogy valaki a nyakamra teszi a kezét. Mert ez történik, amikor megpróbálsz elmenekülni a múlt elől: nemcsak, hogy felzárkózik, de le is hagy. Eltakarja a jövőt, a tájat, magát az eget, míg nem marad más út, csak az, amelyik keresztülvezet rajta, az egyetlen amelyen valaha hazajuthatsz.
Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei.
Valahányszor szerelembe esik az ember, ugyanannyiszor ki is ábrándul.
Egy dolgot alaposan megtanultam - és ez a tudás átitatott a csontom velejéig, a fejem búbjától a sarkamig, üres mellkasom legmélyéig -, hogy a szerelem hatalmat ad a másiknak, hogy összetörjön.
Ilyen könnyeket az ember akkor ejt, amikor befejeződik egy álom, és rájön, hogy milyen édes is volt. Vágyik rá, hogy visszatérjen, de szembetalálja magát a borzalmas valósággal, amellyé az álom vált.
Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserűség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét.
A szerelem először gyönyört ad, de végül csak fájdalmat a szívnek.
Minden láng csak részekben lobban, Minden szerelem darabokban, Minden Egész eltörött.
Ha hiába remélünk, Nemcsak megcsalt szivünk - szenved a büszkeségünk, És legfőbb gondja, hogy kárpótolja magát, Ha nem is sikerül, színleljük legalább, Különben pipogyák s gyávák vagyunk - olyan nagy Hiba szeretni azt, aki bennünket elhagy.
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik.
Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén szerelem szólal, incseleg felém, pirkadó madár, karcsu, koronás, de áttetsző, mint minden látomás.
A gáz a gázolásban Az orv a sorvadásban A szar a szarkazmusban A rák a harákolásban A ló a talpnyalóban Az ökör a kökörcsinben A vég a végzetes nárcizmusban A mi a semmiben A tök a csütörtökben A por a záporban Az epe a repedésben. Ez te vagy egy szóban.
S helyet cserél bennünk a fájdalom; És folyni látom, majd ha már késő lesz, A megbánásnak könnyét arcodon.
Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig, vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.
A szerelmi csalódást leginkább új szerelemmel lehet pótolni, pontosan úgy, ahogyan az ember a megszökött macskát újjal pótolja.