IDÉZETEK A HALÁLRÓL
Oly csúnya a halál... és az a rettenetes, hogy a többi ember élve marad.
Ha majd télbe ájulsz, mint az útszéli fák, Te is állva és büszkén csináld! Azt a néhány kis ráncot, amit én tehettem rád, Nagyon köszönöm! Tőlük lettél pont ilyen szép!
Aki nem tud élni, meghalni sem tud, s aki nem tud meghalni, az élni sem tud.
Köd előttem, köd mögöttem, Isten tudja, honnan jöttem. Szél hozott, szél visz el, minek kérdjem: mért visz el?
Csak egy nap az élet s ez már a délután. Kúsznak az árnyak az otthonom falán.
Nem nagyon sok idő telik el, s nemcsak neved és személyed feledi el tökéletesen és maradéktalanul a világ, nemcsak műved emlékét lepi be a feledés pora, hanem műved anyaga is elporlad, a könyvek papírja és vászonkötése elillan a semmiségben, a képek, melyeket festettél, nem láthatók többé sehol a világon, s a márványszobrokat, alkotásaidat, finom porrá morzsolta az idő. Mindez egészen biztosan bekövetkezik, s az idő óráján csak másodpercek teltek el, míg te, s minden, amit jelentettél a világban, tökéletesen és maradék nélkül megsemmisül. Mitől félhetsz hát az életben? Mi olyan fontos vagy veszélyes, vagy sajnálnivaló, hogy meghőkölj az igazság elől? Nem értelek.
Mámor, reménység, vágy, tavasz, Szerelem, álom, ez meg az, Név, pénz, siker, hit, csókja nőnek, Zsákmánya mind a gonosztevőnek. Az élet is: hó, hamar olvad, Ami ma minden, semmi holnap.
Nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakad. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.
Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.
Elhull a virág, eliramlik az élet.
Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...", majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... " Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal, beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül. Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott dobogás is elül. Némán emelődik a test, csak a fal kiabál. S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál, a halál.
A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.
Az élet olyan, mint a viharos tenger, melyben csak dolgozik az ember. S ha egyszer céljára talál, csónakját felborítja a halál.
Holdvilág csak boldogságunk; Füst a balsors, mely elszáll; Gyertyaláng egész világunk; Egy fúvallat a halál. Vársz hírt s halhatatlanságot? Illat az, mely tölt virágot, És a rózsát, ha elhúll, Még egy perccel éli túl.
A Mennyben számomra nincs hely még, mer' oda nem elég ilyen kis végzettség! Bár jó barátom a főnök rég, túl alacsony vagyok, és távol az ég...!
Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.
Ha a fa élte megszakad, Egy percig éli túl virága.
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel, nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól? Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg, Más bolondul meg, mi meg sosem.
A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához.
Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.
Mármost, ha én jómagam azt hallom, hogy valaki meghalt, egyszerűen vállat vonok, és azt mondom, amit a tralfamadoriak is mondanak a halottakra, ez pedig az, hogy: Így megy ez.
A lét legfőbb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig, hogy nincs, vagy többé már nincs.
Hol az igazság, hol az érvelés? Hol az álmodás, hol az ébredés? Mind el kell menjünk, nincsen magyarázat. Jó volna tudni, hogy a túloldalon várnak.
Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok, ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, az ember mindig jobbat remél, porból lettem, s porrá leszek, félek, hogy a ködbe veszek.
Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.
Tartsd észben, hogy sok ember hal meg a hitéért; tulajdonképpen elég mindennapos jelenség. A valódi bátorság az, ha életben maradsz, és szenvedsz azért, amiben hiszel.
Csak egy nap az élet és lassan bealkonyul. A játéknak vége s a függöny lehull.
Olyan közel kerülni hozzád Hol nem érezni már a súlyát másnak Csak testedét mikor meghaltál S lepelnyi terhét a feltámadásnak.
Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza.
A jövő bizonytalan, s a vég mindig közel van.
Őrült, aki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál.
Az istenek irigyelnek minket. Irigylik a halandóságunkat. Azt, hogy bármelyik perc az utolsó lehet. Mindent megszépít számunkra a biztos halál.
Ha élni vágyom: csak halált lelek. Ha halni vágyom: életet... Legyen hát!
A halál se több, mint szeretőnk szorítása: fáj, de mégis kívánjuk.
Mikor eljutsz a köteled végére, köss rá csomót, és akaszd fel.
Minden ember élete ugyanúgy ér véget. Csak hogy hogyan élt, és hogyan halt meg, az, ami megkülönbözteti egyik embert a másiktól.
Kín a halál, de a kínt is lezárja.
Urak, lássátok, hogy röpül az élet, időnk leperdül, megkondul az óra, s kapkod nyakunkba már a halál körme görbén.
Védelmezni mások jogait az emberi lét legszebb és legnemesebb vége.
A halál a lélek számára ugyanolyan fontos, mint a születés, s ugyanúgy, mint a születés, integráns része az életnek.
Az öngyilkosság a végső győzelem a test felett.
Az ember még az életét sem ismeri, hogyan akarja ismerni a halált?
Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.