IDÉZETEK A SZOMORÚSÁGRÓL
Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat: Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad, S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem, Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.
A bánat eredete a vágy.
Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött - sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ha könnyezel, mert eltűnt a nap, eltűnnek a csillagok is.
Milyen csonka ma a Hold, Az éj milyen sivatag, néma, Milyen szomoru vagyok én ma, Milyen csonka ma a Hold.
Ezt jelenti teljes személyiségnek lenni. Az több a puszta nevetgélésnél meg annál, hogy az ember jól érezze magát. Elegyes érzelmeket jelent, felelősséget, mély érzéseket, feldobottságot és letörtséget. Életünk során mindnyájan elveszítünk dolgokat és embereket, és ez elszomorít minket.
Csak mentem-mentem, azt sem tudtam, merre, azt sem tudtam, hová. A szívemen, mint valami szorító kígyó, vonaglott a fájdalom.
Éreztem, hogy üresen tátong körülöttem az élet, s ebbe az ürességbe én csak egy betévedő egérke vagyok, akinek rágnivalója nincs.
Minden titok - csak bánatunk nem az!
Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.
Feledd a szomorúság perceit, de ne feledd el soha, amire azok tanítottak.
Nincs elviselhetetlenebb betegség a szív fájdalmánál. Olyankor úgy érzi az ember, mintha ténylegesen is beteg lenne. Eltelik néhány hét, és egyszer csak azt érzed, hogy jobban vagy. Aztán pár óra alatt minden újra összeomlik.
Magasból nézve mosolyogni való minden szívfájdalom, bizony sokszor még a magunké is.
Ne vádoljunk senkit a multért, A vád már úgyis hasztalan. Talán másképp lehetett volna, - Most már... mindennek vége van!... Úgy szeretnék zokogni, sírni A sírra ébredt vágy felett, - De ránézek fehér arcodra S elfojtom, némán, könnyemet.
Könnyen jönnek a könnyek Nem tanítják a könyvek Hogy annak sosem lesz könnyebb Aki a föld fölé görnyed.
Kerüld el a fertőzötteket. Könnyen megismered őket, mert a lázas ember félrebeszél. Akit a napsütésben is ráz a hideg, aki nem látja meg az útszéli virágokat, nem hallja meg a hajnalban ébredő rigót: az olyan ember közelében ne tartózkodj, mert gyanús, hogy ragályhordozó.
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk.
Legyen bátorságod az élet nagy bánataihoz, és türelmed az élet kis bánataihoz. És ha befejezted a napi feladatodat, térj nyugovóra békével.
A boldogtalanságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanítómester neve: Szenvedés.
Értelmünk erőpróbája: mennyire bírjuk sarkunk alá tiporni a lelki fájdalmainkat.
Hiányzik belőlünk a kellő bátorság, hogy merjük követni a jeleket és az álmainkat. Lehet, hogy ettől vagyunk szomorúak?
Boldogtalannak lenni annyit jelent, mint magunkat boldogtalannak érezni; de nagynak lenni annyi, mint megismerni, hogy az ember boldogtalan.
Mindnyájan a boldogság trónörökösei vagyunk ezen a földön. És mindnyájan száműzetésben.
Senki sem akarja beismerni, de mindig történnek rossz dolgok. Talán mert ez az egész egy láncolat - valaki réges-régen tett valami rosszat, így kezdődött az egész. Aztán valaki más is rosszat cselekedett, s ez arra vezetett, hogy a harmadik is elkövetett valamit, és így tovább... Mint abban a játékban, amely úgy zajlik, hogy valaki a másik fülébe súg egy szót, azt továbbsúgja, és a végén valami egészen fura dolog sül ki belőle. Persze az is lehet, hogy a rossz azért történik, mert különben elfelejtenénk, hogy milyen a jó.
A veled együtt nevetőket könnyen elfeleded, de soha nem feleded el azokat, akikkel együtt sírtál.
Amikor szomorú vagy, légy igazán szomorú, süllyedj bele a szomorúságba. Mi mást tehetsz? Szükség van a szomorúságra. Nagyon pihentető egy sötét éjszaka, amely körülölel. Aludj el benne. Fogadd el, és látni fogod: abban a pillanatban, hogy elfogadod a szomorúságot, csodálatossá válik.
Igen, van öröm, beteljesedés, és vannak társak - de a lélek magányossága, a maga rémisztő tudatosságával, iszonyú és leírhatatlan.
Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomorú lenne.
Sirattalak, nem sirattál, Pártoltalak, veszni hagytál, Mindent adtam, mit sem adtál, Ha eldőltem, nem biztattál.
Ha valaki szomorú, szép sem lehet. A gondolatai is megszépítik vagy elcsúfítják az embert.
A bánat lehet félreértett öröm.
A tekintetem nem egyszerűen szomorú volt - a legteljesebben hiányzott belőle az élet és a reménység. (...) Az üres nem jó (...). Meg kell tölteni a szemedet. Ha nem örömmel, akkor bánattal és fájdalommal. Még a gyűlölet is jobb, mint az üres.
Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.
Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődtek a szürkeségbe.
Amikor sírsz szivárvány színűvé lesz a szemed és a világ összes magánya könnye amely sosem volt a tiéd elborít és nem jön ha várod nem jön az álom nem jön a mámor nem jön a vég
Nem tudod megakadályozni, hogy a szomorúság madarai a fejed felett repkedjenek, de azt igen, hogy fészket rakjanak a hajadban.
És úgy érzem, e fájó arcnak Nem lehet többé mosolya, Mert ember vagyok én is, én is, Az isten véres gyilkosa...
A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.