Ellen J. Langer

Mindannyian használunk olyan velős mondásokat, mint hogy "nem tudhatjuk, amíg meg nem próbáltuk", és észre se vesszük, hogy mennyire megtévesztőek tudnak lenni. Ha meg is próbálunk valamit, akkor se feltétlenül tudunk meg többet arról, hogy az adott dolog lehetséges-e, mert amikor nem járunk sikerrel, egyedül annyit tudunk meg, hogy az általunk választott mód nem volt eredményes. Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy más módon sikerrel jártunk volna-e.

A bizonyosság kegyetlen állapot. Korlátozza a lehetőségeinket és elzár minket a valós világtól.

A tegnap fejlődése néha a ma kudarca.

A felejtés egy jel, hogy a jelenben kell élned.

A tudományos kutatás a pontosabb igazságok, nem pedig "az" igazság keresése.

Születésünktől fogva abszolút igazságokkal találkozunk, szituációfüggők helyett. Nem tanítják meg nekünk, hogy az olyan megkülönböztetések, mint fiatal és idős, vagy egészséges és egészségtelen mind társadalmi konstrukciók, amiknek a jelentése a kontextustól függ. Arra tanítanak, hogy a világot tények készleteként lássuk, mint például 1 + 1 = 2. Az életben azonban sokkal finomabb megkülönböztetéseket lehet tenni, mint amit ezek az tények sugallnak. Tudnunk kellene, hogy 1 + 1 csak akkor 2, ha a tízes számrendszert használjuk, és 10-zel egyenlő kettes számrendszerben, ha pedig egy darab rágógumit egy másikkal nyomunk egybe, akkor az 1 + 1 eredménye 1 lesz.

Alapvetően nem a fizikai valónk, sokkal inkább a róla kialakított képünk felelős a testi korlátainkért.

Abból, hogy valami nem történt meg, nem következik az, hogy nem is történhet, legfeljebb az, hogy még nem tudjuk, mi kell hozzá.