IDÉZETEK A CÉLRÓL
Az érdemes dolgokra várni is érdemes, bármilyen sokáig tart. Ha kell, egy életen át.
Ha nem tudjuk, milyen cél felé igyekszünk, nem úton vagyunk, csupán tévelygünk.
Ha valamit szeretsz, és eléggé akarod - bármi legyen is az-, akkor nem zavar, hogy a velejáró szarburgert is meg kell enned.
Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.
A tökéletességre való törekvés leggonoszabb trükkje azonban az, hogy erénynek álcázza magát.
A tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben és hermelinbundában (...), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy "nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó".
Ne add fel az álmaidat abban a pillanatban, amikor a dolgok már nem mennek olyan könnyedén vagy nem olyan kifizetődőek. Mert ez az a pillanat, ahol az "érdekes" kezdődik.
Nem csak az a fontos, hogy mi a célod, hanem az is, hogy miért akarod.
Ha valakiben van elég akaraterő és bátorság egyszer megtenni az utat, az nekivágna újra, nem?
A győzelemnél sokkal fontosabb, hogy mit és hogyan teszek érte. Felkészültem? Összpontosítok? Figyelmesen bántam-e a testemmel, egészségesen, gondosan tápláltam-e? És az edzések? Maximális erőbedobással edzettem, ahogy kell? Egész pályámon ilyen kérdések igazgattak, és hasonlókat tesz föl magának bárki (azaz mindenki), aki törekszik valamit jól csinálni. Természetesen akarjuk, hogy előléptessenek a munkahelyünkön, hogy belénk szeressen az a lány vagy az a fiú, hogy mi nyerjük meg az 5 kilométeres futóversenyt. De nem az eredmény - hogy megkapjuk-e, amit akarunk - határoz meg minket. Hanem az, ahogyan elértük.
Ha mennyiségileg mérhető sikert akarunk elérni, a kitűzött cél elérhetetlenné válik, vagy értelmét veszti egy idő után.
Az élet nem verseny. És nem ultramaraton, bár néha olyan, mintha az lenne. Nincs célszalag. Törekszünk egy cél felé, s hogy elérjük-e vagy sem, fontos ugyan, de nem a legfontosabb. Az a legfontosabb, hogy hogyan közeledünk. A döntő mindig az a lépés, amit most teszünk.
Életünket úgy alakítjuk, mint egy üzleti tervet. Először számba vesszük a tehetségünket és az érdeklődésünket, majd célokat tűzünk ki, és a célokhoz vezető utat köztes kis elérendő eredményekkel tűzdeljük tele. Utána stratégiát dolgozunk ki, hogyan is érhetnénk célt, és azokat a dolgokat, melyek segíthetnek eljutni a célunkhoz, gondosan különválasztjuk azoktól, melyek ugyan sürgetőnek tűnnek, de csak hátráltatnak a cél elérésében. Ha idejekorán meghatározunk egy reális célt, és megfelelően rugalmas a stratégiánk, céltudatos életet élhetünk.
Minél nagyobb a préda, annál könnyebb célba venni.
Arcomon apró karcok, de túléltem minden harcot. Én így vagyok több, igen, így vagyok jobb, Míg a célt figyelem, nem a rajtot.
Először jelölje ki az ember magának a célt, és úgy építse fel a mindennapokat, hogy a cél szentesítse az eszközt. Ez nagyon fontos, mert ha csak úgy ímmel-ámmal edzeget az ember, azzal nem érhetőek el az álmok, a vágyak.
Az emberi szervezet egy valódi csoda, iszonyatos dolgokra képes, és az a vicces, hogy ezt csak agyban kell eldönteni. Alapból azért nem tudja ezt az ember, mert létezik egy agyi gát, amely óv és véd bennünket. De ez a határ egy állapot, melyet kemény munkával mind kintebb és kintebb lehet tolni.
Lehet, hogy a megváltást nem a hegyre elvonulás hozza meg, hanem az, ha egy másik utat választasz itt lent.
Ez az, ami mindnyájunknak nagyon kell, minden egyes embernek: nem válaszok, nem szeretet, csak a létezés célja, amiért érdemes élni, amiért meg lehet halni.
Mivel hajtjuk magunkat a mókuskerékben, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi célból is dolgozunk. Ezért szükség van arra, hogy kívülállóként, elfogulatlanul is tudjuk szemlélni, mit teszünk.
Az ember nem mindig oda jut, ahova menni akar, de mindig oda akar menni, ahova jut.
A megszülető gondolat, a vágy valóban teremtő erejű. Képes minden porcikánkat a helyes irányba fordítani. Valahogy úgy, mint amikor biciklizünk, és messzire, előre tekintünk, de a lábunk teker, a karunk pedig automatikusan kanyarba állítja a járgányt. Talán azt sem vesszük észre, hogy kanyarodunk, mert a távoli célt figyeljük, hogy minél hamarabb elérjük. Így van ez az életünk lelki céljaival is. Ha tudjuk, mik azok, ha képesek vagyunk megfogalmazni, akkor előbb-utóbb bevesszük a legnehezebb kanyarokat is, és célegyenesbe érünk.
Ahhoz, hogy a fény szép legyen, ismerni kell, mit gyújt meg az ember.
A maraton startja is ott szokott lenni, ahol a cél van. Oda kell befutni, ahonnan elstartoltál, onnan indulsz, ahova majd be kell érkezned. Csak annyi a különbség, hogy az út már benned van.
Ha férfi volnék, nem kívánnék nagyobb gyönyörűséget, mint a küzdelmet egy magasztos, egy dicső eszméért! A törekvést oly magasra tűzött czél felé, mely a tömegnek csaknem elérhetetlennek látszanék!
Életemben sok hibát elkövettem, de az számít, hová megy az ember, nem az, hogy honnan jön.
Mindenki vágyik a hosszabb életre, feltéve, hogy az életminősége jó. De a minőség elsősorban az emberek felelőssége. Az orvostudomány azzal teremtheti meg a feltételeket, hogy jó kondícióban tartja a testet és a szellemet, de a jó közérzet forrásairól maguknak az embereknek kell gondoskodniuk. Fel kell hogy tegyék maguknak a kérdést, mi végre élnek, és milyen célok mozgatják őket.
Nincs annál frusztrálóbb, mint amikor gyakorlatilag megvalósíthatatlan célokat kergetünk. Az adott helyzethez kell hogy igazítsuk a céljainkat, mert csak akkor tudjuk megvalósítani azokat.
Anyám volt a mentorom. (...) Azt mondta, "bármit megtehetsz, ha igazán elhatározod magad! Ha lusta vagy, akkor elbuksz. De ha tényleg elhatározod és megküzdesz érte, akkor bármit elérhetsz."
Az ember túl könnyedén határozza el, hogy rettenthetetlen lesz. Amikor aztán az elhatározás betartásáról van szó, nos... akkor elbizonytalanodik.
Néha el kell indulni a rossz úton, hogy rátalálhassunk a jóra.
Valahogy úgy érzem, hogy nem az az állandó keresés célja, hogy találjak - ugyanis akkor nem kereshetek tovább.
Annyira utálom, amikor felteszem valamire az életem, aztán jön valaki, és megcsinálja sokkal jobban, csak úgy mellékesen.
A folyók tudják, mi a lényeg: minek rohanni, egyszer úgyis odaérünk.
Ha látod a templomtornyot, már nincs messze a temető.
Néha az út, amelyen haladunk, nem olyan fontos, mint az irány, amerre tartunk.
Van, aki azért megy egyetemre, hogy megváltoztassa a világot, én csak önmagamat akarom.
Bármiről legyen is szó, az idő vesztegetése nélkül bajos célt érni - ha a serdülők szülei sajnos hajlamosak is erről megfeledkezni.
Nem a sebesség a legfontosabb dolog a világon. Hanem az, hogy meddig jut el az ember a végén.
Nem olyan rossz rabnak lenni, ha a szökésen dolgozik az ember. Akkor legalább van miért élnie.
Most már igyekszem a mindennapok csodáiban látni a varázst: ver a szívem, képes vagyok felemelni a lábam a földről, hogy előrelépjek, és van, aki szeret. Tudom, hogy továbbra is történnek rossz dolgok. És még mindig megkérdem magamtól néha, vajon miért vagyok életben; ám most, ha felteszem ezt a kérdést, tudom rá a választ.
Ha az emberek megtanulnák módosítani a terveiket, nem lenne annyi temetés.
Jó dolog elérni a csúcsot, az a pont az i-re. De valóban fontosabb, hogy hogyan teljesítettük az utat, amely oda vezetett.
Az ember arra született, hogy legyőzze önmagát.
Ha valaki előtt ott lobog a cél, amit el szeretne érni, akkor azért mindent meg is tesz - ha igazán szeretné. (...) Nehéz pozitív üzeneteket megfogalmazni, de tényleg csak kitartás kérdése minden!