Devecsery László

A Mikulás gyorsan eljő, feje felett nagy hófelhő. Rénszarvasok húzzák szánját, hó csipkézi a bundáját.

Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kívánom most és mindig, mindig maradj meg nekem.

Néked int a hóvirág, s barka bontja bársonyát. Itt a tavasz: kikelet, s a húsvét is közeleg.

Behatároltak a két pontok közé húzott egyenesek.
Keresem köztetek a végtelent...

Keresztek sokasodnak. Golgoták szaporodnak.
Hány Pilátus mossa a kezét?

Kétágú szilvafa: Filemon és Baucisz Végtelen találkozás. Te, meg én: ágak felelnek, ölelnek, szeretnek. Szeretlek.

Valami ismét kevesebb valami megint nehezebb valami csendben elparázslott valaki rabolja a lángot.

Hímes tojás, bársony barka, aprócska a nyuszi farka, (...) ám ez cseppet sem zavarja, hogy aprócska az ő farka, de a füle hosszú ám, szép húsvétot kis komám!

Édesanyám: haja hó, nagy csendemen takaró. Szavam hullik, hó szakad, szállnak múltból madarak.

Édesanyám, harmat voltam: selyem rétre le is hulltam. Virágokat nevelgettem, hogy ezután néked szedjem. Harmat cseppje, eső szála, könnyű fényt vont a szirmára.

Hittel, élettel, magánnyal birokra keltem száz halállal. Tenéked nem volt hű hited, hó alatt szunnyadt életed, magányodat elrabolták vicsorgó, rabló farkashordák, te szelíd homlokú Magyarország.

Hazára - honra hű gyökérrel, megoszthatatlan szenvedéssel, megosztott örömmel, reménnyel, jöjjetek hozzám zarándokok!

Idelent madarak vacognak, deres csönd dermedt ágra ül, mesék csodái összerogynak... és szívünk egyre nehezül.

Az oroszlán szája bezárult. A vád hamis. Bűnhődsz. Kit elárultál, az volt bűntelen.