Gordon Dahlquist
Igazán akkor szűnünk meg élni, amikor már nincs több tanulnivalónk.
Még a legnagyobb diadal is áldozatokat követel.
Az ádáz indulat mindig felülírja a józan értelmet, ahogy a félelem eltiporja a következetes logikát.
Inkább a tettei kísértsék az embert, mint a tehetetlensége.
Minden csak por és hamu... minden törékeny ábránd, és a gondoskodás híján, amely sosem tart örökké, nyomtalanul elenyészik.
A kísértés még a legelszántabb lelket is megingathatja.
Jellemüket tekintve az ellenségeink állnak hozzánk legközelebb, csupán az választ el bennünket egymástól, ahogyan egyes dolgokhoz viszonyulunk.
A jellemünk adott, de csak akkor ismerszik meg, ha próba elé állítanak minket.
A tudás veszedelmes dolog, amit legjobb megtartani ahelyett, hogy annak szolgálatába állítanánk, aki a legtöbbet ígéri érte.
A fájdalom és a veszteség is az élet része.
Hát mi a múló pillanat, ha nem lehulló falevél, amelyet elsöpör a szél, mintha sosem létezett volna?
Mindenki kap rá esélyt, hogy erős legyen.
A különös idők különös ismeretségeket szülnek.
A felelősségtudat olyan, akár a bátorság. Sose tudhatjuk, birtokában vagyunk-e, amíg próbára nem tesznek minket.