Róbert Katalin
1986. február 19. — író és szerkesztő
Minél többször gondolsz arra, ami után vágyódsz, annál csalódottabb leszel, amikor végül megkapod. Mert a fantázia olyan tökéletesre színez ki mindent, amilyenre csak lehet. És utána sokkol a valóság.
Szörnyű, amikor a szülők problémái tönkreteszik a gyerekek legszebb perceit.
Én nem tanultam meg veszíteni. Nem tanultam meg, hogyan kell szépen csendben félreállni és folytatni az életet. Csak hangos tudok lenni, csak üvölteni tudok akkor is, ha el vagyok keseredve.
A hűség drága dolog.
Az, hogy az embernek szeretnie kell a szüleit, valamiféle kimondatlan elvárás, ami alól csak verés, erőszak és hasonló indok alapján lehet mentesülni.
Nem hiszem, hogy egyeseket jobban kellene szeretnem másoknál, csak mert a rokonaim. Nem én választottam őket, és talán nem is köt minket össze más, mint a vér.
Senki nem tud elfogadni, amíg meg nem békélsz magaddal. És ezt sem én, sem más nem teheti meg helyetted.
Néha egyáltalán nem egyértelmű, de rajtad múlik, hogy észreveszed-e az átlagosban az egyediséget.
A reményben az a szar, hogy kézen fogva rángatja magával a csalódást.
Nem lenne szabad megengedni a nőknek, hogy hónapokkal később is emlékezzenek egy buta megjegyzésre.
Ami fáj, az nem megy ki a fejünkből.
Kérdezz vissza! Kérdezd meg, hogy miért! Ne érts célzásokból!
A házas pasikkal legalább egyértelmű minden. Visszamennek a családhoz? Nem gond, mert nem is vártam tőlük mást.
Aki igazán érdemes a figyelemre, az már elkelt.