IDÉZETEK A CSALÓDÁSRÓL
A szégyen az egyik legerősebb és legrombolóbb hatású emberi érzés.
Ha teljesül valamely kívánságunk, az embert rendszerint számos kellemetlen meglepetés éri, mert a kívánságoknak mindig van egy sor olyan következménye, amelyekkel nem számoltunk előre.
Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt "tudja", amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzetáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.
Szeretném látni, hogy az emberek fejlődnek, javulnak. Hiába várok ilyesmire. Nem lesznek jobbak.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ha keményebben és gyorsabban dolgozik, akkor képes kordában tartani a káoszt. Aztán egyszer csak értelmét veszti az egész.
A világ egy katasztrófa, ami önmaga bekövetkezésére vár.
Készen állunk, hogy tegyünk valamit. Van cél, van elhivatottság, egy új kezdet. Minden nagy utazás itt indul - mégis a legtöbbünk soha nem éri el az áhított célt. (...) Fantasztikus történeteket kreálunk magunk köré, úgy teszünk, mintha mindent előre elterveztünk volna, hagyjuk fényesen és forrón ragyogni a csillagunkat, de aztán hirtelen kialszik, és fogalmunk sincs, miért. Ezek az ego tünetei, a gyógymód pedig a szerénység és a valóság elfogadása.
Felgyulladnak a lámpák, villódznak a képernyők, a gépek mozgásba lendülnek. Imádom ezt. Az érzést, hogy életre kelnek a dolgok. Fellépek a mozgólépcsőre, és megyek, megyek felfelé, mint egy lélek a Mennyországba, a gyerekkorunk cukormázas álomvilágába. Mára ez is csak egy ízléstelen tréfává változott.
Lelke kizárt magából minden korábbi érzést: eltűnt a várakozás, az izgalom, a büszkeség, a barátokkal való összetartozás öröme. Két új érzelem tolakodott be a helyükre: a megalázottság és a rettegés.
Naponként árvább egy reménynyel, S egy csalódással gazdagabb, Szivünkből ekként fogy az élet, Cseppenként igy fogy, igy apad.
A beton súlyát érzem, amit a lelkemre öntöttek. (...) Megkeményedett a szívem. Kővé vált.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók.
- Na, kikerültem a barát zónából? - Igen, és nem is kellett volna ott lenned.
Milyen kegyetlen dolog, hogy a terveink ott vannak valahol. A jövőnk egy másik változata, valahol ott kint, örök földkörüli pályán.
Elkélne valami figyelmeztető jelzés, mielőtt darabokra hullik az ember élete.
Ha egy csecsemőt elutasít az anyja, a gyermek sokszor akkor is meghal, ha egyébként az alapvető szükségleteiről gondoskodnak. Egy elutasított gyerek egész életében másoknak próbál meg örömet szerezni, sosem magának. Egy visszautasított nő gyakran megcsalja a párját, csak hogy kívánatosabbnak érezze magát. Egy visszautasított férfi csak ritkán tesz újra kísérletet, nem számít, mennyire magányosnak érzi magát. Az elutasított emberek bebeszélik maguknak, hogy az egészre rászolgáltak - ha másért nem, hát azért, hogy értelmet találjanak egy értelmetlen világban.
Nincs, ami az elutasításnál többet ártana az emberi szívnek.
Csak az emberekben lehet csalódni, az eszmékben nem.
Néha nem olyan a világ, mint amilyet szeretnénk. Néha csalódunk az emberekben. Néha az emberek iszonyatos dolgokat tesznek.
Azt hittem, pajzs leszel ellenség kardja ellen, De lándzsahegy valál, átdöfted gyenge mellem. Találó nyílvesszőknek hittem barátim lelkét, Találtak is, de engem: a szívem átalverték.
Bár jobban hasonlítanának az emberek az állatokra, nem foglalkoznának annyit a múlttal és a jövővel, nem lennének olyan álságosak és színlelők, mert akkor ez a világ is békésebb és talán sokkalta boldogabb hely lehetne.
Lufikból áll az életünk, melyek előbb-utóbb kidurrannak majd körülöttünk.
Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze: Röpülj, hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse.
Nem akartam ruhákat, új cipőt és drága holmikat. Nem akartam selyembe öltözni. Csak azt akartam, hogy kinyújthassam a kezemet és megérinthessek egy másik emberi lényt, de nemcsak a kezemmel, hanem a szívemmel is. Láttam a világot és azt, hogy nincs benne részvét, és láttam a durva, bántó megítélést és a hideg, elutasító tekinteteket.
Mindenki, akivel csak találkozik az ember, állandóan azt kérdezgeti: mi van a karriereddel, házas vagy-e, van-e házad? Mintha az élet egyfajta bevásárlólista lenne. De azt sosem kérdezi meg senki, hogy boldog vagy-e.
Az erőtlen dicséretnél nincs megsemmisítőbb.
A félredobott gyermekkori álmok elkerülhetetlenül megsebzik a szívet.
Milyen csodálatos dolog is a remény! Úgy növekszik benned, akár a vadszőlő, körbefonja a szívedet és melegséggel önti el. Míg valaki szét nem tapossa, át nem gázol rajta.
Csak olyan tud igazán bántani, akit szeretsz, nem? Ezért nincsenek barátaim, mert akit nem szeretek, az nem is tud bántani.
A tények nem változnak attól, hogy rugózol rajtuk. Az élet néha szembeköp. Senkiről nem tudhatjuk, ki is valójában.
Semmi sem úgy történik, ahogyan szeretnénk. Az univerzum magasról tesz az egészre.
Egy barát árulása sokkal mélyebb sebet ejt, mint az ellenség kardja.
Minél többször gondolsz arra, ami után vágyódsz, annál csalódottabb leszel, amikor végül megkapod. Mert a fantázia olyan tökéletesre színez ki mindent, amilyenre csak lehet. És utána sokkol a valóság.
Minél keményebben harcolunk, annál keményebben érünk földet.
Ha nem akarod, hogy vacak dolgok történjenek veled, akkor ne fogadd el a rosszat, és követelj többet!
Megesik, hogy másnak akarunk látni valakit, mint amilyen valójában, és mire rájövünk, milyen igazából, már túl késő.
Az emberek többsége inkább segítőkészen és kedvesen szeret viselkedni, mintsem bántóan. De az élet megkeserítéséhez elég egyetlen kevésbé megértő ember is.
Az ember az élete során megtanulja, hogy nem történnek csodák.
A doboz miatt megkívántam a sütiket, miközben nem is volt semmilyen süti. Azt hiszem, hogy néha egy szép arc is ugyanilyen félrevezető tud lenni, és sokan nem veszik az időt és a fáradságot, hogy a doboztető alá nézzenek.
Sajnos, vagy sem, de nem lehet mindenki boldog, sem az életben, sem a mesékben. Az egyik ember boldogsága egy másik ember számára mindig boldogtalanságot szül.
- Létezik pokol a földön? - Igen. - Én nem akarok ebben élni.
Egyetlen dolgot nem tudunk csak irányítani. Ez pedig az emberi szív. Néha mélyebben megsebzi az embert, mint a kard.
A világ tele van üres ígéretekkel.
Az élet megtanította: a biztosnak hitt dolgok is csupán illúziók, és sok lecke van, amit nem érdemes megtanulni.
Sok szép remény csak sima szükség, Szerelmeid, a lángjuk füst rég, Az ölelés kínzó üresség, Elveszett rég barátság, hűség.