IDÉZETEK A JÁTÉKRÓL
A játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már elég bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk.
Amikor a vallásgyakorlatból hiányoznak a szellemi dimenziók, a szertartás üres formalitássá, külső dísszé, valójában teljesen szükségtelenné válik. Minden jelentés elvész belőle, rutinból végezzük, már nem más, mint időtöltés, unaloműző játék.
Dolgozz, hiszen dolgozni kell, de ne engedd, hogy az életed csak munkából álljon! Legyen az életed játék, legyen az az életed középpontja... a munka pedig eszköz ehhez a játékhoz. Dolgozz egy irodában, dolgozz egy gyárban vagy egy boltban, de csakis azért, hogy legyen időd és lehetőséged játszani! Ne engedd, hogy az életed a munka rutinjává alacsonyodjon le - az élet célja egyedül a játék. A játék azt jelenti, hogy valamit önmagáért teszel.
Nem lenne szabad, hogy a zsírkrétának ételszaga legyen.
Azt kívánom, hogy az élet minden rezdülését felfogjam. Meglássam a játék titkait, tudjam a szabályait, tudjam a lapok értékét. Tudjam, mikor kell dobnom és mikor kell emelnem. Tudjam, mi a szavak jelentése, az érzelmek ereje, a gondolatok értelme. Felismerjem az őszinte mosolyokat. Meglássam a szemekben a szeretetet. Minden rajtam múlik!
Igen, a játék minden bizonnyal egyike azoknak az ősi, alapvető erőknek, amelyek létrehozták az emberi civilizációt. De nem valószínű, hogy korábbról való, mint maga a civilizáció. Lehet valami közös a játék és az emberiség "archetipikus tevékenységei" között, de (...) ez nem jelenti azt, hogy a játék "áthat" minden emberi tevékenységet. És végül, szép és felemelő aforizma azt mondani: "minden játék" - ahelyett, hogy azt ismételgetnénk keserű lemondással: "minden hiúság". De nem igaz. Mert nem minden játék.
A játék nincs mindenütt jelen a világban. Nincs, mint valami éltető só, feloldva és feloldódva a világ anyagában. Épp ellenkezőleg: alig-alig fér össze a világgal. Egyedülálló és különleges a világban. Ütközik a világgal. Ellenpólusa annak a "nem emberi világnak", annak a világnak, amelyben élünk, s amelyet "idegen világnak" nevezünk.
Legmélyebb lényegét tekintve minden játék tánc.
Időnként ki kell ugranunk a kauzalitás börtönéből, mely szigorúan meghatározza mindennapi életünket. És a játék lehetővé teszi, anélkül, hogy túl sokat kockáztatnánk. A játék "mintha", és így azok a veszteségek, amelyeket itt szenvedünk el, nem maradandó hatásúak. És még a játékon belül is óvatosak vagyunk, és igyekszünk a kockázatot a minimálisra csökkenteni. Ritkán kockáztatjuk a jó szerencsénket azzal, hogy arany svájci óránkat dobáljuk fel a levegőbe, és próbáljuk elkapni. A túl magas kockázat elrontaná a játék örömét. Egy-egy cseresznyeszemnek lehet erre a célra éppen megfelelő a piaci értéke.
A játék világában kiszabadulunk az eredendő bűn világából. Ebben a világban nemcsak hogy meg van engedve, hogy az ember legyőzze, megsemmisítse ellenfelét, hanem kifejezetten erre ösztönzik az embert. Itt kiélhetjük agresszivitásunkat, sikerszomjunkat, hatalomvágyunkat, és tehetjük mindezt anélkül, hogy bűnt követnénk el, anélkül, hogy belekerülnénk a tudat alatti világ hálójába, ahol a bűntudat, a szégyen és a megszégyenítés fúriái kínoznának minket.
Ahogy a víz ellentéte a tűznek vagy a szent a profánnak, úgy és olyannyira ellentéte a játék a mindennapi világnak és a mögötte rejtőző idegen világnak. Minden játék azzal kezdődik, hogy elhatárolja magát az adott világtól. Mágikus kört von önmaga köré. Körülkeríti önmaga terét, a játékteret.
A játék kívül fekszik a bölcsesség és a balgaság, az igazság és a hazugság, a jó és a gonosz ellentétén. Bár nem anyagi tevékenység, de nincs erkölcsi funkciója. A bűn és az erény fogalmai nem érvényesülnek itt.
Érdekes megfigyelnünk azt, hogy a társadalom elnézőbb a csalóval, mint az ünneprontóval szemben. Talán azért, mert ez utóbbi alapjaiban rendíti meg a játék világát. Azzal pédául, hogy kilép a játékból, leleplezi a játékvilág törékenységét.
A rítus a szakrális játékból nőtt ki; a költészet a játékban született, és mindenkor a játék táplálta; a zene és a tánc színtiszta játék volt. A bölcselet és a filozófia azokban a szavakban és formákban találta meg a maga kifejezését, amelyek vallási disputákban születtek. A háborúskodás szabályai és a nemesi élet konvenciói játékalakzatokra épültek. Végül is meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a civilizációt, korai korszakaiban, játszották. Nem úgy jön a játékból, mint ahogy egy csecsemő az anyaméhből: a civilizáció játékban és játékként születik, és sohasem hagyja el azt.
Aki nem csal, az nem is próbálkozik!
A játékos a játékért játszik, sok utazó csak azért utazik, hogy utazzék.
A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot.
Életem játék, gyermek vagyok karodban, boldog ajándék.
Ez is olyan volt, mint amikor gyerekként szembekötősdit játszott. Minden gyerek kipróbálta, milyen "vaknak" lenni. A ház egyik sarkából a másikba kellett eljutni bekötött szemmel. Persze mindenki rettentően humorosnak találta, ha az ember átesett egy zsámolyon vagy megbotlott a küszöbben a konyha és az ebédlő között. A játék arra volt jó, hogy az ember a saját kárán tanulja meg, mennyire kevéssé is emlékszik egy alapjában véve ismerős ház berendezésére, és hogy mennyivel többet jelent a látás, mint az emlékezet. A játék után pedig elgondolkodik az ember, hogy milyen is lehet az élet vakon.
A játék addig játék, ameddig mondhatod benne, nem ér a nevem. Az életben sohase mondhatod.
Mindenki szeret játszani. Aki nem játszik, nem is ember.
Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.
Csináljon úgy, mintha élne, legalább játssza meg, mint egy színész. Egy idő múlva aztán... hosszú idő múlva a játék igazivá válik.
A türelem is játék, a képességeké és a kitartásé. (...) Mellesleg, ha egy játékban magunk ellen játszunk, nevezhetünk-e bárkit is vesztesnek?
Szorítkozz pusztán megfigyelésre, és sosem fogod észrevenni a saját életed lényegét. A dolgot így is meg lehet fogalmazni: éld a legjobb életet, amit tudsz. Az élet olyan játék, aminek a szabályait akkor tanulod meg, ha beleveted magad, és késhegyre menően játszani kezded. Máskülönben állandóan kibillensz az egyensúlyodból, folyamatos meglepetést okoz neked a változó játék.
Az életünk egy furcsa kis mese, szeszélyes játék, bús színész dolog, minden egy szürke váz körül forog, fénnyel cifrázva, könnyel is tele... Az életünk egy furcsa kis mese.
Van egy különös játék... Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. (...) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.
A felismerés nem más, mint egy olyan kirakójáték, melynél nem tudjuk előre, hány darabból áll majd. És csak akkor nyerjük meg a játékot, ha a teljes mozaik összeállt.
Olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelől, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele.
Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.
Az irónia főként az elme játéka. A humor inkább a szívé, az érzelemé.
A munka a robottól abban különbözik, hogy személyes értelme van. Akkor is örülök, hogy megcsinálhatom, amikor fáradsággal jár. Nem tudják megparancsolni; megteszi az ember, ha nem parancsolják is. Belső parancs. Nevezzük a nevén: játék.
Az élet egy játék, melyet egy hatalmas szabálykönyvből igazgatnak – de meg kell találni a módját annak, hogyan lehet megszegni a szabályokat, és mégis tovább játszani. Minden játék unalmas, ha a szabályokat betartva játsszák – a Monopoly, römi, baseball. De ha az ember elemel egy-két kártyát, anélkül, hogy észrevennék, vagy megcseréli a számokat a dobókockán, mikor a másik nem figyel, az ostoba játék élvezetessé válhat.
Magáról az irodalomról úgy gondolom: az emberek játéka szavakkal, és a szavak játéka emberekkel.
Nevetségesen ironikusnak tűnt, hogy a kirakós játék darabjai épp akkor álljanak össze tökéletes képpé, amikor mindjárt megsemmisül.
A játék a kutatás legjobb módja.
A játék ellentéte nem a munka, hanem a depresszió. Játszani annyit tesz: cselekedni, tudatosan, örömmel és annyira elkötelezetten, mintha az ember tudná, mit hoz a jövő.
Mi a művészet? Véresen komoly játék.
A játék az ember teremtménye, mely teremtője örömére hivatott szolgálni egy olyan országban, ahol a "komolyság" és a "vidámság" nem egymással ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak, és amelynek a földjére csak játszva teheti be az ember a lábát.
Létfontosságú, hogy az ember időnként olyasmivel foglalkozzon, ami nem létfontosságú.
Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal.
Nincs jobb játékos, csak kevés előny.
Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.
A teremtő munka öröme az, hogy nem robot, hanem játék.
Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt - csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek.
Ha az ember a valóság alapján ítél, nincs többé semmiféle játék. S ha játék sem lesz, mi marad akkor?
Semmiben sem nyilvánul meg olyan világosan az emberek jelleme, mint a játékban.
Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.