IDÉZETEK A MÉDIÁRÓL
A mérnökök adták nekünk az internetet és a web műszaki infrastruktúráját (...), de mi voltunk azok, akik kitaláltuk, hogy mihez kezdjünk vele. Mivel a technológia mindenki számára elérhető és ingyenes volt, mi, a felhasználók szabadon kísérleteztünk vele, közösen benépesítettük saját tartalmainkkal, gondolatainkkal és saját magunkkal. A technikusok adták a keretet, mi meg kitöltöttük.
A kiadók nem napilapot és magazint árulnak az olvasóknak, hanem olvasókat árulnak a hirdetőknek.
Sokan önként mondanak le elemi jogaikról, amikor médiás vagy internetes közönség elé tárulkoznak. (...) Az a céljuk, hogy megmutassák magukat, elismerésre vágyódnak. Többnyire sajnos arra eszmélnek, hogy az arctalan falka prédájává váltak. Részemről továbbra is a személyes kapcsolatokban hiszek.
Az Internet az első dolog, amit az ember épített, s amit mégsem ért. Ez a valaha volt legnagyobb kísérlet az anarchiára.
A tévé kiirtja a házi zenét, rontja a szemet, szétzilálja a családok életét, és egyáltalán, a teljes elhülyüléshez vezet.
A filmcsinálás olyasvalami, mint a kolbászgyárban tett látogatás. A végtermék nagyszerű, a készítési folyamat azonban sokszor gusztustalan.
A tv nagyon gyorsan vált. A műsorváltás sebességének hatása két irányú lehet. Mondjuk bemutatja a tv, hogy hogyan tárnak fel (...) egy tömegsírt. (...) Na most ha normális vagyok, ezen érzelmileg elborzadok. De mikor végigélném ezt a borzalmat, vált a kép, és a moldovai népi együttes táncbemutatóját látom (...), kicsit földerülnék, ha nem mutatja meg ekkor azt a repülőgép-szerencsétlenséget, ami éppen tegnap történt... Vagyis az információadagolás üteme messze meghaladja az ember élményfeldolgozási képességét. De ezzel nem hiszem, hogy válságot idéz elő... én azt gondolom, ezzel közönyt idéz elő és lebénítja az ember reakciókészségét.
Egy jó távcső ezerszeresére tud felnagyítani egy sztárt, de egy jó újságíró még ezen is túltesz.
Azok a muszlimok, akiknek a hite határozza meg a politikai meggyőződését, "fundamentalisták", az amerikai elnökjelölt, akit ugyanúgy vallási hovatartozása befolyásol, "evangéliumi" vagy "mélyen vallásos" címszó alatt fut a nyugati médiában. Ha ez az amerikai nyeri a választásokat, akkor szinte senki sem beszél arról, hogy "előretör" a vallás, ha azoknak a muszlimoknak a vágya teljesül, akik a Koránból merítik politikai nézeteiket, akkor viszont számos nyugati tudósító "az iszlám menetelésről" cikkezik. Ha egy arab ország vezetője összetűzésbe kerül valamelyik nyugati ország kormányával, akkor "Nyugat-ellenes". De egy nyugati ország sosem "arab-ellenes".
Már rég feladtam azt az elképzelésemet, hogy ha követed a híradásokat, akkor tudod, mi a hír a világban.
Egy érdekes személlyel készített interjú még nem biztos, hogy érdekes interjú is.
Tudósítóként lassan mindenki rájön, hogy ugyanarról a szituációról szögesen eltérő történeteket is el lehet mesélni.
Ha menni akarsz valahova, a "goto" a legjobb módja annak, hogy odaérj.
Úgy gondolom, hogy a legjobb ötlet a Unixban a letisztult és egyszerű interfésze volt: megnyitás, bezárás, olvasás és írás.
A látvány az új évezred szimbóluma lehetne: egy ember a digitális megváltás útján, rendkívül közeli rokonságban az első emberszabásúval, akit a tűz fénye nyűgözött le hasonlóképpen. Csodáljuk azt, ami bármikor elpusztíthat minket.
A máz a média által létrehozott illúzió, egy hamis valóság, amely azon a módon működik, hogy leköti az emberek figyelmét, és összezavarja őket a tényeket illetően. A máz a világ összes hazugsága együttvéve.
Három médiabölcsességet mondok magának (...)! Mindegyik aranyszabály! Egy: VAN az a pénz! Kettő: nincs az a nívótlanság, amit nem kifizetődő alulmúlni! Három: nem nézheted eléggé hülyének a publikumot!
Jegyezd meg, ma már nem úgy van, mint régen, mikor a sajtó még a közt szolgálta. Ma már te szolgálsz. A média csinálja a hírt, a sztárokat. A média kormányozza a világot, vezet az orrodnál fogva.
Ma már nem saját képességei jogán lesz valaki vezér, hanem a közvélemény vezérformáló hadigépezete, a marketing, a kommunikáció, a reklám és stylist-szakemberek serege alakítja őt a mindenkori helyzetnek megfelelőn. Harc ez is, csak itt már nem a vezér parancsol a csapatoknak, hanem a hadsereg neki.
A képernyő megölte a nyomtatott szót.
Hallatlan, milyen cinizmussal öveznek bennünket, szánandó sorsú női lényeket, a reklámhiénák! Beül egy pali a képernyőm kellős közepébe, nyakon ragad egy flakont, és lihegni kezd, micsoda szuper mosogatószert tart a kezében. Ezzel az asszonyember csak mosogat és mosogat és mosogat és mosogat, a kifulladásig. A következő filmen egy teleaggatott szárítókötelet látsz, amely körüléri az Egyenlítőt, szellő habozza rajta a rengeteg lafancot, és kiderül, hogy az ő mosóporukkal csak mosol és mosol és mosol és mosol és mosol és mosol, rogyásig. Azután, nyilván pihentetőül, jön az újabb film, amelyben egy szépséges leány tánclépésben szálldos házszerte, kéjes őrjöngéssel mosdosva ajtót, ablakot, bútort, padlót, miként Hófehérke. A néző várja, hogy vállára szálljanak a galambok, s hazahömpölyögjenek a hét törpék. A férfiak azt akarják belénk szuggerálni, hogy mi, nők, imádunk robotolni. Nem imádjuk a gályázást! Utáljuk és utáljuk és utáljuk és utáljuk!
Hiszen itt egyfolytában vérfürdőznek az emberek; aki mégsem, az azért jár moziba, azért néz híradót, azért vesz napilapot, hogy kivegye a részét mások ilyetén mulatságaiból, legalább egy-egy felszínes borzongás erejéig. Mai napság a civilizált ember olyannyira zsibbadt mások gyötrelmeire, miként egy állkapocs a szájsebésznél.
Amikor ma egy írásból a bizonyosság hangját halljuk ki, hajlamosak vagyunk gyanakvással fogadni, és okkal. Megérezzük benne a tudatlanságot, a propagandát, vagy a szándékot, hogy elhitessék velünk: a világ egyszerűbb annál, mint amilyen.
A régebbi nemzedékek erkölcsi kódexét A hét szamuráj és A hét mesterlövész jellegű filmek alapozták meg, a mostani ifjakét gyakorlatilag semmi. A hegyekben rájuk zúduló tömegtermékek effélére nem alkalmasak, csak a káoszt fokozzák az amúgy is bonyodalomgyártásra berendezett kamaszfejekben.
A számítógépek előtt semmi sem szent, semmi sincs biztonságban. A magánélet sérthetetlensége napjainkban csak mítosz, illúzió. Minden állampolgárt számon tartanak, legféltettebb titkaikat is tárolják, amelyek csak arra várnak, hogy valaki a monitorról leolvassa őket.
Természetes információéhünkben vajon észrevesszük-e, mit nézünk nap mint nap, főként étkezéseink közepette? Szörnyethalt, meggyilkolt, felrobbant, megfulladt, agyonütött, szétroncsolt, szitává lőtt felebarátaink ránk nem tartozóan személyes tetemeit bámulva falatozunk. Már nem is érezzük, hogy leskelődünk, illetéktelenek vagyunk. Műkedvelő halottkémmé tettek bennünket. Na persze, mi nemigen ellenkeztünk. Csók a médiának.
Amíg elkortyolom a kávét, kitart az álomduzzadt nyugalom. Amint kissé ébredezni kezdek, a világ összes nyavalyás gondja megszólít. A rádió földrengésről, szökőárról, tűzfészekről, robbantásokról, merényletekről, csillagháborúról, balesetekről tájékoztat. Az ember már reggel kénytelen azt hinni, hogy ez lesz az utolsó napja.
Celebgyerekek: azok a kiskorúak, vagy korlátozottan cselekvőképesek, akik jobb jövő reményében sztárcsaládba inkarnálódnak, de többnyire csak felnőtt korukban, a nemváltoztató műtét után ébrednek rá szomorú karmikus feladatukra, ami a legtöbbször mások tündökléséhez, jobb színben való feltűnéséhez való asszisztálás.
A tinisztárok azok az alkoholista felnőttek, akik a sarki kocsmában is két copfba fogott hajjal isszák magukat halálra negyvenéves koruk környékén.
A web az ingyenesség tejjel-mézzel folyó Kánaánja, és ez nem ideológia, ez színtiszta közgazdaságtan.
Annyira természetessé vált számomra a telefon, hogy már észre se vettem természetellenességét: azt a feszültséget tompító vonását, amellyel a világ dolgait és a sajátunkét is bizonyos távolságban tarthatjuk magunktól. Száz méterről például egy gázolásos karambol vagy egy vadul csókolódzó pár látványa sem ugyanaz, mint félkarnyi közelségből. A telefon is közbeiktatott távolság, finom szigetelés. Absztrakttá halványít belőlünk sok mindent. Fásultabb kockázattal lehetünk gyávábbak, ha szembesülés nélkül, dróton át beszélhetünk.
Csábító örvény a virtuális kultúra, melyben jelen kell lennünk, de nem szabad elmerülnünk benne! Csak az a költészet, s az az irodalom az igazi, mely a szép életre mozgósít.
Amikor a számítógépek meghibásodnak, használóik mini-idegösszeomlást kapnak - és az "olyan, mintha elveszítettem volna az eszemet" panaszukban meglepően sok igazság van.
A modern kor elvette a kreativitás lehetőségét. A televízió elé ültette emberét, jobb esetben számítógépes játékok virtuális világába küldi kalandozni. Ez azonban csak a program elkészítője számára alkotás, mindenki más szolga módon halad egy más által kijelölt úton.
Az ölésszakértők a legősibb ösztöneinknél - s persze az orrunknál - fogva vezetnek bennünket. Egyéb zsigereinket politikusok, marketingesek ingerlik, cinkosságban a médiával, ugyancsak vagyondúsítás céljából. Mi pedig készséggel hülyülünk, barmosodunk nekik. Bármit feláldozunk, csak ne kelljen használni az agyunkat. A mai emberben halálfélelmet kelt az önálló gondolkodás. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha mások közlik velünk saját véleményünket.
A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának.
Ha információt akarsz, fizesd meg az árát!
Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.
A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek, hogy valaminek örülni fognak.
Hogyan olvassuk az újságot? Én az utolsó oldaltól, a sportrovattól visszafele haladva szoktam. (...) Hajlok arra a véleményre, miszerint a sportról szóló híradások a legmegbízhatóbbak - és ez a címlap irányába haladva egyre kevésbé jellemző az újságokra.
A kultúra nagyrészt leépül, visszafejlődik, mert az egyre szaporodó és egyre fejlettebb műholdas adók egyre nagyobb mennyiségben zúdítják az emberekre a szórakoztató, banális, kalandos, butító, eltompító, mindig könnyen emészthető, nem különösebben változatos ócskaságok tömkelegét, mindenhová eljuttatják a végtelenül leegyszerűsített mintákat, elfojtják az egyéni gondolkodást, nem is csak az öltözködésben és a szokásokban, hanem a viselkedési normákban, a kívánatos és követendő mesterséges ideálokban is.
Hír az, amit valaki valahol szeretne eltitkolni... minden egyéb csak hirdetés.
Az egyik dolog, amit megtanultam az életben, hogy mindig kapunk leckét arról, hogyan éljük az életünket. Ez lehet valami, amit valaki mond, egy bizonyos szó vagy mondat, ami véletlenül hagyja el az illető száját, vagy lehet egy mozdulat, amelyen megakad a tekintetünk, elgondolkoztat talán, és ami által nagyon tisztán meglátunk egy helyzetet. Vagy lehet ez egy mondat vagy egy bekezdés egy könyvből, magazinból vagy újságból. Számtalan dolog taníthat bennünket.
A bulvársajtó (...) azokat a sztorikat kapja fel, amelyek valami számunkra idegen, érthetetlen, bizarr szokásról vagy hagyományról szólnak. Pedig a tradíciók, a társadalmi értékek mindenhol mások. A megértésnek, az elfogadásnak csak annyi lenne a nyitja, hogy ne a saját, európai értékrendszerünkkel akarjuk megérteni a másik kultúra mozgatórugóit.
Az újságíró hitel nélkül olyan, mint a pék élesztő nélkül. Masszírozhatja a tésztát kedvére, abból soha nem lesz kenyér.