Arthur Herzog

Aki nem tudja, hová tart, az minden úton célhoz ér.

Mindenki azt hiszi, hogy az ember legfontosabb képessége az intelligencia, de a részvét sokkal fontosabb. Ez különbözteti meg az embert az állattól.

Azt állítani, hogy valami megtörténhet, piszok messze van attól, hogy meg is fog történni.

- Tudod, hogy szól a régi mondás: az jut legmesszebbre, aki egyedül utazik. - Nagyon magányos egyedül utazni.

Fura, hogy a halál mindig bűntudatot vált ki. Sokszor észrevettem. Az ember magát vádolja, azon töpreng, mit kellett volna tennie, faggatózik, vajon ő hibázott-e, titkos magyarázatokat keresgél. (...) Ha ilyesmibe botlom, csak azt javaslom az embereknek, hogy éljék tovább az életüket, és amennyire lehet, fordítsanak hátat a múltnak.

Apáinkból még több is van bennünk, mint szeretnénk. Éppen azokért a dolgokért hibáztatjuk őket, amelyekben mi vagyunk a vétkesek, még ha nem is tudunk róla.

Ha van különbség a szabadság és a felelősségvállalás között, akkor én a szabadságot választom. Bár ez nem igazi különbség. (...) Nem arról van szó, hogy szabadok legyünk valamitől, hanem hogy szabadok legyünk valamihez.

Nem mehetek vissza, és nem tehetem próbára a sorsot azzal, hogy most másképp cselekszem ugyanabban a helyzetben.

Amikor eléggé erős a vágy, az események egészen furcsa módon kezdenek alakulni, véletlen halmozódik véletlenre, addig, míg a kívánt cél megvalósul.

Az őrülteknek és a fanatikusoknak (...), éppen az a bajuk, hogy túl rugalmatlanok. Tényleg elvárják, hogy a dolgok a kívánságaik szerint alakuljanak, és nem tudják, mit tegyenek, ha mégsem úgy történnek.

Az örömelvet sohasem szabad elhanyagolni. Olyan rövid az élet!

Mi a reményt kínáljuk... Gondoljon a szivárványra! Szép, de megfoghatatlan. A legáttetszőbb fátyol, egy égi ív. Ha egyszer átmehetnénk a szivárvány alatt, és megtudhatnánk, mi van mögötte... ki tudja, hátha a szivárvány a csillagok felé nyíló kapu? S mégis, mihelyt megközelítjük, a szivárvány szertefoszlik.

A halált megjósolni gyakorlatilag lehetetlen, és mindig az is marad, mert a világegyetem nem fogja megengedni, hogy olyanok legyünk, mint az istenek.

Az emberi idő puszta formalitás, merő kényelmetlenség. (...) Eljön még a nap, amikor túllépünk az órán, és felfogjuk, hogy a tér és az idő voltaképpen egy és oszthatatlan; nincs közöttük korlát. Az ég és a föld egyetlen egész két fele, kölcsönösen összekapcsolódnak, és végtelen számú egybeesés van közöttük, még a legkisebb dolgokban is.

Vannak, akik nem képesek beletörődni az emberi dolgok körüli bizonytalanságba. Különös rendszereket építenek, bolond nézeteket vallanak, őrült módra értelmezik a valóságot.