Graham Greene
Az idő néha meghozza a bosszút, de a bosszú gyakran megsavanyodik.
Nem tennénk-e okosabban, ha nem is próbálnánk megérteni senkit, ha elfogadnók a tényt, hogy egyik ember sohasem értheti meg a másikat, sem feleség a férjét, sem férfi a szeretőjét, sem szülő a gyermekét? Talán azért találták ki az emberek az Istent: egy mindent megértő lényt.
A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen - bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (...) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni.
A jóság mindig biztonságérzetet ad.
Mennyivel könnyebb dolog boldogtalanságunkat szavakba foglalni, mint a boldogságot!
Mit számít az igazság? Régen halott ismerősök, ha egyáltalában tovább élnek az emlékezetünkben, amúgy is képzeletté lesznek.
Néha az a furcsa érzés kísért, hogy én vagyok az egyetlen, aki örömet lel az életben.
A szabadság pedig, döbbentem rá, csak a sikeresekhez szegődik. És talán a szabadság az, a szólás és viselkedés szabadsága, amit a sikertelenek igazából irigyelnek a befutottaktól. Nem a pénzt, még csak nem is a hatalmat.
Egyetlen férfi sem bocsátja meg, ha nem bocsátanak meg neki. Az ilyesmi Isten kiváltsága.
A szeszélyesség gyakran végződik tönkremenéssel.
Sok szülő többet foglalkozik a szomszéd gyerek viselkedésével, mint a sajátjáéval.
Ha el is hagyott egy hitet, ne hagyjon el minden hitet. Mindig van másik hit, ha egyet elvesztünk. Vagy ugyanazon hit ez, más álarcban?
Sokáig feküdtünk egymás karjában. Néha elgondolkodom, nem ez volt-e a legboldogabb pillanatunk. Most először bíztunk egymásra többet egy simogatásnál.
A kapitalista mindig hűséges marad, ha megkaphatja a huszonöt százalékos részesedését.
A bukás akkor is bukás, ha áldozatok vagyunk, nem hóhérok.
Kétségbeesés és igazság közeli rokonok - a kétségbeesett vallomás rendszerint hiteles, s ahogy nem adatik meg, hogy halálos ágyán meggyónjon, éppúgy a kétségbeesés képessége sem jut mindenkinek osztályrészül.
- Miért jöttél vissza? (...) - Talán hiányoztál. - El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj? - Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek. - Semmi sem változott. Mit keresel itt? - Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.
A legtöbb ember eljut életében egy észrevétlen pontig, ahonnan nincs visszatérés.
Az ember nem lehet egyszerre (...) szerelmes és magabiztos (...). Ha szeretünk, félünk a szerelem elvesztésétől, vagy tán nem?
A gyerekkor a bizalmatlanság melegágya. Kegyetlenül megtréfálnak, s te kegyetlenül tréfálsz. A kín emlékét kínzással feleded.
Két könnycsep különös eleganciával kergetőzött az állgödröcskékben: falra akasztott vértként csillogtak; s valóban, Milly fegyverzetéhez tartoztak.
Többet kellene álmodoznia (...). A valósággal a mi századunkban nem tanácsos szembenézni.
Magát személyek érdeklik, s nem az élet. Pedig az emberek meghalnak, vagy elhagynak minket...
A halál biztosabb Istennél, a halálban nem fenyeget többé a nap nap után fennálló veszély, hogy meghal a szerelem.