IDÉZETEK ISTENRŐL
Isten sötét torkán cigányútra szaladt a sorsom.
Isten ír velem Verseket. Hagyom a kezét, Engedem.
Hányan beszélnek még mindig Istenről, akik remélik, hogy ő sem tud mindenről!
Néha van, néha nincs, néha árny, néha fény, az Isten is tűnő tünemény... Mégis, mintha lenne, mintha itt lebegne, mintha minden pillanat szirmán harmatként ő remegne, úgy élek én!
Ős Egy, egyetlen Istenem! Mélyed mélyébe semmisüljek, te légy, te légy a mindenségem, aki mindig voltál, s aki vagy.
A világ egy rossz tréfa, amit unalmában eszelt ki a Mindenható. Biztos másnapos volt.
Keserüségemre úgy sincs felelet: minek adtál ennem, ha nem eleget? miért vakitottál annyi nappalon, ha már ragyogásod nem lehet napom?
Micsoda viharzó Keresztút húzódik a feldúlt levegőben! Jézus-arcú, csapzott madarak vijjognak, sírnak eltűnőben.
Mint az aranymosó az aranyat, az Isten kimossa mégis életedből, ami jó.
Hiszem, hogy a világban létezik a jó, amelyet így vagy úgy áraszt magából a szerető Isten. De hiszek egy másik erőben is, amely éppen olyan valós, mint az Isten, akihez egész életemben imádkoztam, és tudatosan azon munkálkodik, hogy minden tisztességes elhatározást romba döntsön. Nem a Sátán, én nem hiszem, hogy a Sátán lenne (bár hiszem, hogy ő is valóságos), hanem a diszharmónia démona, valami vásott és ostoba dolog, amely vígan kuncog, ha egy öregember felgyújtja magát, pedig csak pipára akart gyújtani, vagy amikor az imádott kisbaba a szájába veszi az első karácsonyi ajándékát, és megfullad tőle.
Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem.
Személy szerint huszonnégy karátos marhaságnak tartom az elképzelést, miszerint Isten saját javító-nevelő kínbarlangot tartana fenn bukott nebulói számára. Pokolnak bőven megfelel az az állapot, amikor az ember el van vágva Istentől, a szeretet és a béke energiájától. Tőle. Az ereje körülvesz életünk minden napján, mint a levegő; sokan megfeledkeznek róla, még többen alapból észre sem veszik.
Egy ember a sziklafalon egyensúlyozva hirtelen megcsúszik, és leesik. Szerencsére van annyi lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjék egy kiugró kőcsipkében, és ott függeszkedik élet és halál között. Csak lóg, lóg, majd hirtelen felkiált: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Semmi válasz. Tovább kiabál: "Van odafönt valaki, aki segítene?" Egyszer csak mély, öblös hang szólal meg: "Isten vagyok. Segítek neked, csak engedd el a sziklát, és bízz bennem!" Emberünk visszaszól: "Van odafönt valaki más, aki segítene?
Istent eltakarta előlem egy teremtménye, akiből bálványt faragtam.
Nem hiszem, hogy létezik egy igazi, gondolkodó Isten, aki feljegyzi minden madár halálát Ausztráliában, vagy minden bogárét Indiában, egy Isten, aki nagy aranykönyvébe beleírja minden bűnünket, és ítélkezik felettünk, amikor meghalunk - nem akarok egy olyan Istenben hinni, aki szándékosan rossz embereket teremt, hogy aztán szándékosan elküldje őket megsülni a pokolba, amelyet szintén ő teremtett -, de azt hiszem, hogy kell lennie ott valaminek.
A szemvakító fényességben egyenként hulltak térdre a magyari szentek s szemükből kicsordultak a hála könnyei. Végiggördültek a ragyogókék pádimentumon, valahol egy kis likon kiestek s aláhullottak a földre. S minden csepp egy-egy újszülöttnek hullott a homlokára.
Isten léte nem hit kérdése. A hit Isten megtapasztalása, megérzése, megismerése, amennyire emberileg lehetséges, de az ő léte nem attól függ, hogy hiszünk-e benne vagy sem, ő akkor is lesz, ha úgy adódna, hogy senki sem hinne benne. S mindannyian, hívők és hitetlenek, kétkedők és vívódók, versenyzők és lemaradók oda fogunk befutni egyszer az ő széke elé.
Sose mondd azt: "el- veszítettem", semmiről; mondd: "visszaadtam".
Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.
Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Kételyeimet megosztottam Tassal, aki türelmesen kioktatott. Azt mondta, az Egek Urára nem lehet azt mondani, hogy itt van, meg ott van. Nem! "Tanuld meg, fiú, az Isten mindenütt ott van, fűben-fában, emberben, állatban egyaránt."
Ajánld az Uristennek a lelked! Mért vennél még magadra terhet?
Hála az égnek, én senkitől sem örököltem istent magamnak! Így minden befolyástól függetlenül, olyannak képzelem el, amilyennek óhajtom.
Ne félj, ne aggódj, a tűrés mindent elér. Ha tiéd Isten, tiéd már minden, Isten egyedül elég!
"Isten keresztre feszítteti istent, hogy elnyerje isten bocsánatát" - mondta igen szellemesen Hontan báró. Ez a gunyoros két sor többet megmagyaráz, mint száz vastag fóliáns a kereszténység mellett vagy ellene.
Engedjük szabadjára gyászunkat, bánatunkat, adjuk ki dühünket is, szembesüljünk belső ürességünk érzésével, és közben gondoljunk arra, hogy Isten odafigyel ránk.
Isten addig nem adott betegséget az emberre, amíg előbb a gyógynövényt, amely elmulasztja a betegséget, meg nem teremtette a Földön.
Ha azt képzelném, hogy az Úristen nem érti a tréfát, nem is akarnék a mennybe jutni!
Szemrebbenésnyi életem fölött Éber szemmel virraszt az Isten.
Mindentől elvadultan Isten ölébe hulltam.
Be balgák vagytok, óh halandók, akik azt Mondjátok, hogy van sors és vannak Istenek, Hisz ha van sors, szükség istenekre nincs, S az Istenek, ha erősek, a sors semmi se.
A jó Isten sem tudhat mindig ugyanarra a helyre, helyzetre figyelni. Újabban rengeteg a teendője!
Sehogyan sem tudta ezt a Jóistent elképzelni. Pedig kell legyen valahol, mert hiszen az emberek folyton emlegetik, és neki szól az imádság meg a gyertya. Azt mondják, hogy fönt az égben. Talán ott a kékség fölött valahol? Talán éppen a napban? Nem, az nem lehet. Akkor éjszaka nem volna Isten, pedig Istennek mindig lennie kell, hogy vigyázzon a jó emberekre.
"Isten" nem több, mint az olyan igazságok régi megnevezése, amelyekkel képesek vagyunk azonosulni.
A Jó és nem az Igaz nyitja meg az embert Istennek.
Ha Istent ártatlannak akarjuk nyilvánítani, mindenféle létezés lehetőségét meg kell tagadnunk a Gonosztól.
Isten csak ennyit kérdez: "Szerettél, amíg éltél?" Ez az élet lényege: a szeretet képessége, nem pedig a név, amit az útlevelünkben, a névjegykártyánkon és a személyi igazolványunkban hordunk. A nagy misztikusok cserélgették a neveiket, sőt, volt, aki örökre elhagyta. Amikor Keresztelő Szent Jánostól megkérdezték, hogy ki ő, csak annyit mondott: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában." Amikor Jézus rátalál egyik követőjére, nem törődik vele, hogy a férfi egész életében a Simon névre hallgatott, és elnevezi Péternek. Mózes megkérdezi Istentől a nevét. A válasz: "Én vagyok."
Könnyű dolog jónak lenni, amíg az erényt jutalmazzák, a bűnt pedig büntetik. Ilyenkor szinte nyakadnál fogva visznek a mennybe. De ha olyan idők járnak, amikor nincs, aki jó tanáccsal szolgálna, nincs, aki jó példával járna elöl, amikor azt látjátok, hogy az erényt büntetik, a bűnt pedig jutalmazzák, ha akkor álljátok a sarat és megmaradtok Isten mellett, akkor ezt elhihetitek nekem: ha csak félig vagytok is igazak, Isten előtt akkor is egészen igaznak fogtok számítani.
Akármilyen lanyhán imádkozzék is valaki, Isten mindig nagyon sokra becsüli azt, hogy mégis imádkozik.
Beszéltek emberekről, akik a magányt keresték: vezeklők, olyanok, akiknek kisiklott az élete, szentek vagy próféták. Ezek előszeretettel vonulnak ki a pusztába, ahol is sáskán meg vadmézen élnek. Néhányan barlangokban vagy sziklahasadékokban élnek elhagyatott szigeteken vagy - kissé hatásvadászóan - hosszú póznákra erősített ketrecekbe zárkóznak, és fönt a levegőben lengnek. Azért teszik ezt, hogy közelebb legyenek Istenhez. Sanyargatják magukat a magánnyal vagy vezekelnek általa. Abban a hitben élnek, hogy Istennek tetsző életet élnek. Vagy hónapokig, néha évekig is várnak a nagy magányban valami isteni igére, amelyet aztán sürgősen tovább akarnak adni az embereknek.
Ti írás birtokosai! Ne lépjétek túl a határt a ti vallásotokban és ne mondjatok Allahról mást, csak az igazságot! Jézus, a Messiás, Mária fia csupán küldötte Allahnak, és az ő szava, amit sugalmazott Máriának, és Allahtól küldött lélek. Higgyetek hát Allahban és az Ő küldötteiben és ne mondjátok azt, hogy: "Három!" Hagyjátok abba! Jobb az nektek! Allah csupán egyetlen isten. Magasztaltassék! Nincs szüksége gyermekre, amikor Övé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah kiváló istápoló!
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked.
A "fontosság" emberi fogalom, azért van rá szükségünk, mert döntéseket kell hoznunk a túlélés érdekében. Egy mindenható lénynek nincs szüksége arra, hogy rangsorolja a dolgokat. Isten számára az Univerzumban semmi sem érdekesebb, méltóságteljesebb, hasznosabb, fenyegetőbb vagy fontosabb, mint bármi más.
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. (...) És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.