IDÉZETEK A LÉLEKRŐL
Menj! Mentsd meg lelkedet, szakítsd el láncaid. Hagyd el hajlékodat, mint holtak boltjait. Menj! Lelsz még jobb hazát, jobb földet, szebb szerelmet, De nem találsz sehol más lelket, mint a lelked. Hogy élhetsz, esztelen, hol szíved szégyen érte? Lelsz még hazát, hisz Alláh a Földet tágra mérte! S bár írva áll a sorsnál, hogy hol talál halálod, Menj csak, nem tudhatod, halálod hol találod.
Amikor meghalunk, a lelkünk egyik testből a másikba költözik. Ezért a halál voltaképpen nem is létezik. Nincs menny, amire várjunk, és nincs pokol, amitől rettegjünk.
Az emberi lélek talajában vannak rozsdás, félig elásott titkok, amelyekhez az ember kényszeresen vissza-visszatér, és rángatja őket, hiába sebzik véresre a bőrét.
Az elképedés a legjobb védekezés, amit a lélek hadrendbe állíthat, amikor egy esemény túl nagy fájdalommal fenyeget.
Minden ember olyan, mint egy négyszobás lakás. Ha nem megyünk be minden szobába mindennap, akár csak kiszellőztetni, nem lehetünk teljes emberek.
Szellemek léteznek. Biztosan tudom. A szellemek is tudnak kötődni, akárcsak az emberek. Vagy egy darab föld láncolja magához, vagy egy időszak. Egy vérontás. Egy borzalmas bűn. De vannak olyanok, akik egy érzelemhez kötődnek, vágyhoz, veszteséghez, bosszúhoz. Vagy szerelemhez. Ezek sosem mennek el.
Látó tekintet előtt a lélek is meztelen. Egy hosszú életrajzot elolvashatok valakiről, és nem ismerem meg. De ránézek, nem szól semmit, mégis látom a lényegét.
Ugyanakkora szükségünk van arra, hogy az életünknek értelme legyen, mint arra, hogy legyen miből élnünk. (...) Nem szabad félvállról venni a lélek bajait.
Az életünk fontos emberei nyomokat hagynak rajtunk. Fizikailag lehetnek közel vagy távol, a lelkedben ott élnek, mert ők segítettek megformálni a lelkedet.
Egy párkapcsolat nem akkor születik meg, amikor először meglátjuk egymást - és nem akkor megy tönkre, amikor már "kívül" ellehetetlenül. A lélek láthatatlan világában minden előbb történik!
A menny és a pokol egy és ugyanaz. A lélek a mennybe tartozik, a test pedig a pokolba.
A ház, amit Jack épített c. film
A lélek gép, mely önmagát faragja; Idő kell neki.
Ahogy a monoteista vallások állítják, az állatoknak nincsen lelkük. A legaprólékosabb vizsgálatok sem találták nyomát semmiféle léleknek disznókban, patkányokban vagy rézuszmajmokban. Sajnos ugyanezek a kísérletek a legkevésbé sem támasztják alá a monoteista mítosz másik felét, jelesül azt, hogy az embereknek viszont van lelkük. A tudósok ezernyi bizarr kísérletnek vetették alá a Homo sapienst, szemügyre vették szíve minden rejtett zugát és agya valamennyi tekervényét. Eddig azonban semmiféle mágikus szikrára nem bukkantak. Semmilyen tudományos bizonyíték nincs rá, hogy az embernek a sertéstől eltérően volna lelke.
Minél mélyebben merülsz a lélekben, annál határtalanabb világba, a felszínen nem látható rejtett összefüggésekbe, csodákba látsz.
Ha egy szerettünk meghal, lelkünk egy része örökre abban a pillanatban reked, s mi örökké egy fonállal kötődünk ahhoz a másodperchez. A pillanathoz, mely előtt még minden szép volt, s mely után már minden elveszíti a súlyát, színét, tartalmát.
- Amikor az emberek meghalnak, a lelkük a mennybe kerül, de csak egy kis időre. Akkor látják a régi barátaikat meg ilyesmi, hogy emlékezzenek a régi időkre. De úgy gondolom, egy idő után elkezdenek a földi életükön tűnődni, hogy jók vagy rosszak voltak-e, meg hasonlók. Aztán újra megszületnek kisbabaként. - És ez miért jó nekik? - Mert kapnak még egy esélyt, hogy jól csinálják a dolgokat (...). A lelkük jóváteheti, amit elrontottak.
A lélek (...) hipotézis, az atom szintén. Míg azonban az atomhipotézis a nagy értékű tudományos előrelátást és gyakorlati alkalmazását lehetővé tevő modern atomelméletté alakul át, addig a lélek-hipotézis, miután a skolasztikus teológusok magasröptű elmélet méltóságára tornázták fel, most egyre kevésbé tud magyarázatot adni a pszichológia és a neurológia tényeire: a lélek mint létező egész eltűnőben van.
Mi a lélek? Az agy és az idegrendszer működése. Ez lassankint fejlődik, még a születés előtt az illető szervek fejlődésével kapcsolatban s a halál pillanatában teljesen megszűnik. Véges - halandó.
A sitt rosszabb, mint a halál (...). A halál egyszerű, felszabadítja a lelket. A börtön viszont felzabálja az ember lelkét, míg végül semmi emberi nem marad belőle. Amíg végül kísértetté nem válik.
Az elme olyan, mint egy mágnes: vonz és taszít, és vonzásait, taszításait mi magunk határozhatjuk meg.
A harcban nincsenek győztesek, csak túlélők vannak. A benned dúló harcot ki fogja túlélni?
A lélekhez való hozzáférés nélkül az emberi agy mechanikussá, robotszerűvé és lelkiismeretlenné válik működése közben, s egy társadalmi programozottsággal és elmekontrollal könnyen ellenőrizhető eszköz lesz belőle.
A test a mozgásból profitál, az elme a mozdulatlanságból.
A lélek pőrén érkezik és pőrén távozik.
A lelked hordozza az összes szükséges összetevőt ahhoz, hogy léted örömmé váljon. Neked mindössze annyit kell tenned, hogy összekevered ezeket a hozzávalókat.
Az emberek lelke az a hangszer, amin (...) játszani kell. Úgy hiszem, ez a legcsodálatosabb minden hangszer közül, amin valaha is meg lehet tanulni játszani. Ha elég érzékeny vagy, az ujjad nyomán mosolyt vagy könnyet fakasztasz, ahogy éppen akarod.
Midőn látjuk, hogy egy kis nyomás az agyra eszméletünktől foszt meg, midőn minden huszonnégy órában alkalmunk van tapasztalni, hogy egy egészséges álom karjai közt - mikor is életszerveink működése nem is szűnik meg, csak lassú tevékenységre kényszerül, - több óra hosszant merőben elhagy öntudatunk: remélhetjük-e józan észszel, hogy ama nagyobb álomban, melyben a költő szerint "az a kis patak, a mely a szivet hajtja," végképen elapad, hullámaiból a gondolat szerve, az agyvelő idegszálai többé nem táplálkozhatnak - remélhetjük-e, mondom, hogy öntudatunk nem hagy el, hogy lelkünk szellemi működését folytatni fogja?!
Minden lélek halhatatlan. De néhányan közülük olyan állapotban vannak, amit a legtöbb ember életnek sem nevezne. Ez egyfajta álomtalan alvás, majdnem azt mondhatnám, hogy kóma. Előfordul, hogy egy-egy lélek felébred ebből az állapotból. De olyanok is vannak, akik olyan sokáig alszanak, hogy nem tudni, magukhoz térnek-e valaha is. Hogy miért van ez így? Őszintén szólva halvány fogalmam sincsen. De mindenesetre ez az állapot már nagyon közel van a halálhoz.
Az a hiedelem, hogy van lélek, évezredeken át rabszolgasorban tartotta és kínozta az embereket. Fatális elképzelés. Az, aminek boldoggá kellett volna tennie minket, a lehetőség, hogy a fizikai halál után tovább élhetünk, valójában boldogtalanságot és kétségbeesést hozott ránk. Egyetlen életünket, amely megadatott nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. A testünket, amely volt nekünk, nem tartottuk eléggé becsben. Mindezt egy jobb túlvilágba vetett babonás hit miatt. Önsanyargatás, kínzás, háborúk, holmi képzeletbeli paradicsomok miatt. A vallások legnagyobb bűne az, hogy bebeszélte nekünk ezt a marhaságot. A halhatatlan lélekről szóló mese mélységesen cinikus, a test viszont csodálatos! Benne, és csakis a test, a biokémiai folyamatok által jön létre a másik csodálatos valami, a szellem. A testtel együtt a szellem is kimúlik.
A lélek nem kóbor utazó (...). Lelkünk akkor is utazik, ha testünk kénytelen otthon csücsülni.
A legnagyobb babonáink egyike az elme különválasztása a testtől. Ez nem azt jelenti, hogy be kellene ismernünk: csak test vagyunk, semmi több; azt jelenti, hogy egészen új elképzelést kell alkotnunk a testről. Mert ha a test külön való az elmétől, akkor az nem más, csak amolyan porhüvely. Ha azonban elválaszthatatlan az elmétől, a test már egészen mást jelent, és még nincs megfelelő szavunk egy egyszerre szellemi és anyagi világ megnevezésére.
Test és lélek harmóniába hozása fontos feladatunk az életünk során. Minden átalakuláskor törekedni kell arra, hogy ne csak a külső változzon, hanem belül is utolérjük magunkat.
Hová mész most, lélek? Hosszú-hosszú út áll előtted. Indulj hát útnak! Remélem, békés utad lesz! E világ már semmit sem tartogat számodra. Távozz hát békével!
Aminek eleje van, annak okvetlenül kell, hogy vége is legyen. Ez, azt hiszem, olyan színigazság, amit nem lehet, de nem is kell bizonyítani. Annyira magától értetődő. Valóságos axióma. S ez egyike a legfőbb bizonyítékoknak a lélek halandósága mellett.
Az ember semmi a lelke nélkül.
Rendkívül nehéz megszabadulni, megválni a lelki és fizikai terhektől, a bennünket nyomasztó batyutól. Néha csak igazi fájdalmak árán sikerül, mint amikor elválunk valakitől, aki kedves a számunkra. De ha javítani akarsz a dolgok állapotán, ha könnyű szívvel szeretnél élni, el kell kezdened a selejtezést. Abban a pillanatban, ahogy leváltál, újfajta bőség árasztja el az életed.
A lélek mélyebben fekvő zugaiba nem lát bele senki.
Nincs rá bizonyítékunk, hogy a többi ember a miénkhez hasonló öntudattal rendelkezik és él. Azt tudjuk, hogy mi rendelkezünk öntudattal, mert közvetlen tapasztalásunk van a gondolatainkról, az érzéseinkről, arról a megfoghatatlan valamiről, hogy milyen érzés élni, de mások öntudatáról nincs tapasztalatunk, és ezért... és ezért nem tudhatjuk biztosan, hogy mások is élnek, valóban élnek, és úgy tapasztalják meg az életüket, ahogy mi a sajátunkat. Lehet, hogy csak mi vagyunk olyan valódi személyek, akiket emberekként viselkedő, üres bábuk vesznek körül, ám nincs olyan belső életük, mint nekünk.
Az emberi lélek nem adja meg magát a gépies mérnökösködésnek, bármilyen szinten valósuljon is meg.
Ebben a tiszta toszkán levegőben van valami, amitől még a fizikai érzések is spirituálissá válnak. Ugyanolyan, mint amikor az ember Mozartot hallgat: egyszerre dallamos és vidám és borongós, amitől csodálatos teljesség lesz úrrá az emberen, s úgy érzi, szinte testetlenné vált. Néhány áldott percre megtisztul minden durvaságtól, s az élet zűrzavara tökéletes harmóniába olvad.
Minden emberben születésétől fogva van két "hangerő-szabályozó". Az egyik az intuíciót, a másik a racionalitást szabályozza. Gyermekként az intuíciót jelképező van a maximumon, a másik pedig a minimumon, majd mire felnövünk, a helyzet megfordul. Az a rengeteg szabály, amelyet megtanítanak nekünk, gondoskodik arról, hogy intuíciónkat teljesen elnyomjuk.
A szellem az anyagnak ugyanaz, mint az élesség a késnek. A test úgy viszonylik működéséhez, mint a kés az éléhez. Az "élesség" megnevezés nem a kés. A "kés" megnevezése nem az élesség. Természetes, hogy élesség nélkül nincs kés, kés nélkül pedig nincs élesség. Senki nem hallott még olyat, hogy egy kés eltűnt, az éle pedig megvolt. Hát elképzelhető, hogy a test meghal, a szellem pedig fennmarad?
"Lyukas zokni a lelked, rossz is neked, meg jó is neked." (...) A lélek is attól egyéni, hogy elnyűtt, megviselt.
A lélek nem ismer időt.
Az embereket nem Isten veti a pokolba vagy emeli a mennybe, hanem saját lelkük - és amikor lelkiállapotuk megváltozik, ennek megfelelően költöznek át egyik másvilági helyről a másikra.