IDÉZETEK A SZERELMI VÁGYAKOZÁSRÓL
A vágyak nem azonosak a kívánságokkal. A kívánságban van akarat, tett és tudás; amit az ember valóban kíván, azt meg is teszi. Ha valamire vágyunk, de nem tesszük meg mindazt, amire a vágy teljesüléséhez szükség lenne, ez azt jelenti, hogy noha vágyunk rá, valójában nem kívánjuk a dolgot. Az igazi kívánságok tehát mindig teljesülnek, mégis rendszerint olyan közérzettel élünk, mintha minden a vágyaink ellenére történne.
A férfi és nő barátságában talán épp az a legcsodálatosabb, hogy időnként a korlátok ledőlhetnek.
Az ember sosem túl idős a vágyakozáshoz.
Világosság dereng a messziségen át. Ringó a zsenge ág, de ringóbb teste bája, Szép a gazellaláb, de szebb az ő bokája. Szeméből száz halál, gyilkos sugár lövell, Tüzet gyujt szívemen, kinokkal tölti el. Hogy megláttam, kitört rajtam a szerelem, Láz ver, beteg vagyok, mi lesz velem?
A kor nem hervaszthatja, sem szokás Nem emészti sok arcát. Jóllakatja Más nő a vágyat ám ő jön, s teremt Új éhet ott, hol bételít.
Nem kell más! Nem értek a szóból, Sose legyen elég a jóból, Örökre elcsábítottál! Nem kell más! Úgy akarlak téged, Nem érzed, megőrülök érted, Adj hát nekem egy éjszakát! És nem kell más!
Erősen magamhoz szorítom. A részévé akarok válni. Nem csak benne lenni, hanem mindenhol, körülötte. Azt akarom, hogy nyíljanak meg a bordáink, találkozzon a szívünk, olvadjon össze. Hogy a sejtjeink élő fonatként tekeredjenek egymás köré.
Maga a vágy fontosabb, mint a vágy tárgya.
Férfimámor: így nevezték tizenhetedik századunkban, s mily találón, a kedvest.
Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök - nem a magas ég magányos tüze, hogy türelmesen a világ fölött vigyázzam, mint álmatlan remete, a mozgó tengert, mely papként szelíden mossa a föld emberi partjait vagy nézi a friss havat, melynek ingyen fehérébe hegy s mocsár öltözik - nem - én kedvesem érő kebelén vágynék lenni szilárd s változhatatlan, hogy annak lágy, lélekző melegén őrködjem örök-édes izgalomban: azt szeretném, azt hallgatni, örökkön, ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.
Így van ez, ha az embernek megtetszik valaki. Az egyik pillanatban még nem létezik, aztán hirtelen betölt mindent, akár akarod, akár nem.
Dacolnom kell a sorssal most, Szerelmem fénye végre ég, Elrepült előlem, s tán messze földön jár, Szívemmel látom őt.
Szépség és a szörnyeteg c. film
A vágy megszépíti azokat a dolgokat, amelyekre kiterjeszti tüzes szárnyait és (...) a vágy beteljesülése, amely igen gyakran csalóka, az ember egyetlen igaz kincsének, az illuziónak halálát jelenti; megöli a vágyat, amely az élet egyetlen ingere.
Egy kapcsolat éltető vérét a vágy adja.
Vágynak olyan az illata, mint a nyári barack - de szinte csak tudat alatt érezni -, és két árnyékot vet: egy feketét éles kontúrral, meg egy áttetszőt, amely örökké vibrál, mint hőségben a levegő.
Nem tudom, mennyi ideig maradtunk így összeölelkezve, a homlokunkat összeérintve, farkasszemet nézve. Lehet, hogy percekig, de lehet, hogy évekig. Csak azt tudtam, hogy soha nem akarok megmozdulni. A testünk tökéletesen passzolt, mint kulcs a zárba. Megcsókoltam puhán és lassan. Nem akartam semmi másra gondolni, csak a bőre érintésére, a csípője ívére és a haja illatára. Egy ideig azonban elég lesz az is, hogy mellette fekszem, és a karomban tartom.
Testének melege felolvasztja a belülről támasztó jégcsapokat, és olvadok, olvadok, olvadok, szempillám hevesen csapkod, míg egyszer csak elnehezül, és a szemem becsukódik, és hangtalan könnyek csorognak le az arcomon, és úgy döntök, hogy az egyetlen dolog, amibe bele akarok fagyni, az ölelő teste.
Vonzódsz hozzám. De félsz... ezért kiabálsz, dühöngsz, eltaszítasz, de ezzel nem változik semmi. Élhetnél ezer életet, mégis mindegyikben nálam kötnél ki.
A szerelem hevületében a kémiának esünk áldozatul, és a tudatalattink már eldöntötte, kit fog választani. Racionális érvek, és társadalmi elvárások mentén mérlegelünk, tépelődünk, belemenjünk-e egy kapcsolatba vagy sem, de a testünk már rég döntött. Férfiak és nők valódi vonzalma azon áll vagy bukik, ami a szemnek láthatatlan.
Csillag vagy fenn, A föld én itt lenn, Várom, hogy te Beragyogj este... Éjjel, ha altatsz, Nappal, ha elhagysz, Vissza, lehet, nem térsz, De mégis itt vagy mindig.
Ó, hol vagy, te régi lány? A szemeidre emlékszem talán, Az illatod bennem él, Ugye látlak még én?
Azt akarom, hogy szeress. Mert egyedül az segíthet rajtam. Azt akarom, hogy vessz el a szememben, és gyógyítsd meg a lelkem.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Látni akarom a tekinteted (...). Érezni akarom az ajkamon a csókodat. (...) Mindennél jobban akarlak. El akarok veszni a szemedben, a csókjaidban és a lelkedben. Örökre el akarok veszni.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
A szerelmi vágynak meg van (...) az a hajlama, hogy a szabályossággal, egészségességgel és szépséggel szemben ébredjen fel. Ε hajlam, melynek kicsúcsosodása a fejlett esztétikai érzék, a lélek szerelmi érdeklődései közepette mintegy oly szerepet játszik, mint a világtájak közt való eligazodás terén a mágnestű, melynek tudvalevőleg az a törekvése, hogy mindig a mágnessark felé mutasson. Képzeljünk már most el egy mágnestűt, mely ösztönszerűleg, sőt részben tudatosan keresi az északi irányt s megnyertük a szépségért sóvárgó szerelmes lélek kifejező képét.
Akinek az elméje mentes a vágytól, azt egy isten sem teheti nyomorulttá. És megfordítva, akinek az elméjében vágy lakozik, azt a világegyetem összes istene sem szabadíthatja meg a szenvedéstől.
Az erény habozás nélkül ugrik a kútba, ha nincs más kiútja.
Csak a gyönyör tudja felnyitni a szerelmesek szemét.
Azok, akik a szemérmet nem tettetik, még a gyönyörök csúcspontján is féken tartják magukat, magának pedig csak a gyönyör árnyéka jut. Ezeknek nem adatott meg ismerni az odaadás teljességét, a vágyaknak azt az eksztázisát, amikor a kéj önnön tüzében tisztul meg.
Maga ismer engem, s tudja, hogy ha nagyon kívánok valamit, akkor játszva győzök az akadályokon, de azt még maga sem tudja, mennyire fölizzítja a vágyak hőfokát a magány.
Szerettél, de ennyi nem elég, itt vagyok, kell több is még; Engedd szabadon a lelkedet - mert csak így lehet.
A nőhódítás titka: felismerni, hogy melyik nő akar meghódolni.
Az igazi szenvedélyek halálosak.
Mikor látlak, csak a szemedet nézem és szeretném megcsókolni kezedet merészen. Szeretném megcsókolni s mikor ott vagyok Melletted, tudom, hogy nem fogom megcsókolni a kezedet.
Azt mondta, nem randizhatok vele. De azt nem, hogy ne is kedveljem.
Téged akarlak, mindenestől, minden részedet, még azt is, ami elmondhatatlanul bosszant, mert olyan mérget oltottál belém, amitől nem akarok szabadulni, mert kígyó vagy, és elszorítod az életemet, a lélegzetemet, de téged jobban akarlak, mint a levegőt.
Olyan nehéz visszautasítani valakit, mikor minden vágyunk, hogy igent mondjunk!
Addig várok rád, amíg tudok. Alkukat kötök a sorssal, s ha kell, a csillagokra is rácáfolok. Ha kell, időt utazok, múlt leszek érted, s azért harcolok, hogy lénye lehess a jövőmnek.
Tudom, már soha többé nem nézhetek abba a szempárba, de attól még minden éjjel kinyílik előttem, ha lecsukom az enyém.
A vágy különös dolog. Amint kielégítjük, más formát ölt. Ha megkapjuk az aranyfonalat, hirtelen aranytűt is akarunk.
Arcán a fény, ajkán a pír: Nem feledem, míg el nem nyel a sír. Ahogy szemét lesüti, Pecsétjét szívembe üti.
Mily mennyország üdve volna Karjai közt föleszmélni, Föleszmélni, meg nem halni, Csak vele, csak neki élni!
Megtanitlak ugy szeretni A hogy' nem tud szeretni senki, A hogyan ember nem szerethet itt lenn, A hogyan nem szerethet más, csak - Isten! A csókom: tűz - és láva: ölelésem. Elolvad rablánczod szilaj hevében. Csak megragadlak, átölellek s meglásd: Megváltjuk mert - szeretjük egymást!
...A virág elhervad s elröpül az illat És üres marad a gyöngy-teli kebel... Szerelemre a szív, a meddig megnyílhat, Rózsakelyhét addig ne taszítsuk el!...
Egy olyan embert akarok, aki megmenti a lelkem. Egy embert, akire felnézhetek, és betölti az űrt. (...) Téged.