Bálint György

Emberek, míg rántottcsirkét esztek vasárnap ebédre, eszetekbe jut-e néha, hogy ő is élt valamikor? És egyáltalában: ha csirkére gondoltok, elképzelitek-e máskép is, mint rántva, sütve vagy paprikásan? Ki törődik a csirkékkel, amíg a piacról eljutnak a tányérig?

Úgy látszik, ilyen a világ: addig irt valamilyen állatot, míg végül megijed, hogy végkép eltünteti a föld színéről és ezért az utolsóelőtti pillanatban elkerít neki egy szép és nyugodt kis kört, hogy legalább hírmondó maradjon belőle. Van emögött valami meghatóan ügyetlen lelkiismeretfurdalásféle.

A macska nem ravasz, a nyúl nem gyáva, a liba nem buta, a galamb nem szelíd, az oroszlán nem a vadon királya és a méh nem nyárspolgár. Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember és tulajdonságaik is egészen mások. Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget.

Vegyük végre tudomásul: az állat nem rossz és nem jó; az állat állat.

Az élet fájdalmai önmagukban még nem kétségbeejtők, ha időnként felváltják őket az örömök. Az élet tulajdonképpen úgy szép, ha egyforma erővel éljük át minden fájdalmát és minden örömét.

Valószínű, hogy az emberek nagy része szívesen lenne jó, vagy legalább is mérsékelné rosszaságát, ha módjában állna. Sajnos, a jósághoz nagyon sok nyugalom kell és gondtalan élet. Ilyesmivel ma alig találkozunk. Az emberek egy részének van valamije - ezek azért nem lehetnek jók, mert meg akarják védeni azt, ami az övék, illetve amit az imént szereztek. A többi embernek semmije sincs. Ezek igyekeznek szerezni valamit, ha mást nem, hát "egzisztenciát". Ezer ember pontosan ezer vetélytársat jelent. Tehát ezer olyan embert, aki másirányú elfoglaltsága miatt, sajnos, nem ér rá jósággal foglalkozni.

Senki sem felnőtt addig, amíg hazugsággal igyekszik enyhíteni életét. Senki sem felnőtt addig, amíg tovább akar érni a tényeknél, amíg az élet "értelmét" keresi, amíg rejtett szépségeket és értékeket magyaráz helyzetekbe és emberekbe. Lelke mélyén kiskorú mindenki, aki így vigasztalja magát: "kell, hogy valami mélyebb értelme legyen az egésznek, mert különben nem lehetne kibírni". A felnőtt már tudja, hogy nincs semmi értelme, de valahogy mégiscsak kibírja. Abban a pillanatban válik felnőtté az ember, amikor nem érez többé csalódást.

Csak azok merik és tudják ma élesen, tárgyilagosan, valóban kötöttség nélkül szemlélni a világot, akiknek érdeke, hogy megváltozzék. Ezek azonban alig mondhatják el, hogy mit látnak benne.

Az élet, minden látszat ellenére, végtelenül egyhangú. Az emberek végeredményben mindig egyformán hazudnak és gyilkolnak.

Az ember egyedül hal meg, de másokkal él. A halálban apró részekre bomlik, de az életben maga is csak sejtje egy óriási testnek.

Szabadság nélkül nincs rend - szabadság nélkül semmi nincs.

Az igazi realisták mindig a munkások: az anyagi valósággal birkóznak egész életünkben. Formába öntik az anyagot, de ugyanakkor az anyag is beleszorítja őket acélszabályaikba. Számukra nincsenek elvont kérdések. A szabadság, a fegyelem, az egyéniség, a közösség problémái egészen mást jelentenek számukra, mint a polgár számára, akit a kérdések elvont úton, az intellektuson keresztül foglalkoztatnak. A munkásnak minden probléma közvetlenül a testét érinti, a kérdések a húsába, a csontjába vágnak úgy, mint a hideg. (...) És aki egy pillanatra az ő szemükkel tud nézni, az tudja, hogy minden valószínűtlenség, minden játék, minden szabad képzelet, csapongás csak a polgároké, mert a napi három ötvenért nincsenek illúziók és szimbólumok.

Az entellektüel feladata: konokul hirdetni az igazságot, a tömeg igazságát, akár van tömeg a közelben, akár nincs. A jövőhöz beszélni, bármilyen gúnyosan szól közbe a jelen. Vállalni - szükség esetén - a legnehezebbet, az egyoldalú szolidaritást.