Carlos RuizZafón
A hozzátartozóink koporsójánál hajlamosak vagyunk csak a jóra emlékezni, és nem nézni mást, mint amit a lelkünk látni enged.
Az ajándékot mindenki a saját örömére adja, nem annak az érdemeiért, aki kapja.
Soha ne bízz senkiben, (...) s a legkevésbé azokban, akiket csodálsz. Tőlük kapod a legnagyobb pofonokat.
Egy nő csalhatatlan ösztöne azonnal megérzi, ha egy férfi halálos szerelemre lobban iránta, különösen akkor, ha a kérdéses férfi még csak egy málészájú kiskamasz.
Sokan hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az emberekre, mint a lottószelvényekre: azt hisszük, az a dolguk, hogy valóra váltsák az álmainkat.
Néha, nehéz körülmények között, összetévesztheti az ember az együttérzést a szerelemmel.
Őrizd meg az álmaidat! (...) Soha nem tudhatod, mikor lesz szükséged rájuk.
A sors megtanított rá, hogy sosem szabad feladni a reményt, ám túlzott mértékben hinni sem ajánlatos benne. A remény olykor kegyetlenül hiú és vak.
Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk.
Az ostobák fecsegnek, a gyávák titkolóznak, a bölcsek pedig végighallgatnak másokat.
- Az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így? - Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.
Az ember, mint fő-főemlős, társas lény. Viselkedésének lényegi és uralkodó etikai alapelvei a barátság, a családi összefogás, a komaság és a pletyka. Puszta biológia az egész.
A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem.
- Na és maga, hogy áll a nőkkel (...)? - Igazság szerint nem tudok róluk túl sokat. - Tudni senki sem tud róluk sokat, még Freud sem, sőt, talán még ők maguk sem, de nem is kell. Olyan ez, mint az elektromos áram: ahhoz, hogy megüssük vele az ujjunkat, nem szükséges tudnunk, hogyan működik.
Író ember nem felejti el, mikor kapott először fizetséget vagy dicséretet egy történetért. Sosem felejti el, mikor érezte először a hiúság édes mérgét a vérében, és hitte el, hogy ha tehetségtelensége rejtve marad, az irodalom ábrándja majd fedelet ád a feje fölé, és meleg vacsorát a nap végén, de legfőképp azt, amire elsősorban vágyik: hogy a neve nyomtatásban szerepelhet egy papírfecnin, ami biztos túléli őt. Az író arra ítéltetett, hogy jól emlékezzen e pillanatra, mert már elkárhozott, és a lelkének ára van.
Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.
Az ember nem veszi észre, mennyi kapzsiság gyülemlett fel a szívében, amíg meg nem hallja a zsebében a pénz édes csilingelését.
A remények, akár szépek voltak, akár nem, ritkán váltak valóra az én világomban.
Azok a szavak, amelyekkel gyermekkorunkban - gonoszságból vagy tudatlanságból - megmérgezik a szívünket, beleivódnak az emlékezetünkbe, és előbb vagy utóbb felemésztik a lelkünket.
A nőkbe vetett hit nem azt jelenti, hogy mindent el kell nekik hinni, amit mondanak.
Ahhoz, hogy bármit elérj az életben, először becsvágy kell, aztán tehetség, aztán ismeret, és végül egy jó alkalom.
A háborúna nincs emlékezete, mivel senkinek sincs bátorsága ahhoz, hogy megértse, mi is történt valójában; aztán egyszer csak nem marad szemtanú, aki elmesélhetné; eljön a pillanat, amikor már senki sem emlékszik, s akkor kezdődik elölről az egész, új arccal, új néven, és azt is felfalja, amit maga után hagyott.
Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.
Aki igazán meg akar szerezni egy nőt, annak meg kell tanulnia a másik fejével gondolkodni, és tudnia kell, hogy először mindig a nő lelkét kell meghódítania.
A tehetség olyan, mint sportolónál az erő. Sokféle adottsága lehet az embernek, mégsem lesz senkiből világbajnok pusztán azért, mert magasnak, erősnek, gyorsnak született. A munka teszi a sportolót, a művészt pedig a munka, a technika, a szorgalom. Bármilyen okosnak születik is valaki, az csak útravaló. Akkor tudod felhasználni, ha előbb jó fegyvert kovácsolsz a gondolataidból.
Nincs több jó s gonosz a világban, mint amennyit naivságból vagy irigységből mi magunk képzelünk bele.
Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is. Minden csak mese, történet, amelyben események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással.