IDÉZETEK A KÉPZELETRŐL
A képzelet a lélek szeme.
El kell képzelnie mindazt az örömöt, ami a jövőben fogja érni, amikor eléri az Igazi Gazdagságot. (...) De amikor azt mondom, hogy "elképzelni", akkor azt értem, hogy tényleg vizualizálni, lelki szemeink előtt látni kell ezeket a dolgokat.
A szeretet képzelőerő, fantázia nélkül megsavanyodik, mint a rosszul kezelt bor. Kis meglepetések adnak ízt, színt, dallamot, szárnyat a szeretetnek. (...) Nincs elszürkítőbb, mint a megszokás, a rutin, amikor mindig minden ismétlődik a barátságban, a házasságban.
Nem az számít, ami van. Hanem az, amiről azt hiszed, hogy van.
A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes.
A gyökér biztos benne, hogy az ág csak bohó bolond, és a föld a valóság. Az ég a maga világosságával üres képzelet.
Mutogatja magát a mutató, igazi időt nem mutat, a Megmutathatatlan ott él valahol a mutatók alatt.
Felejtsük el egy pillanatra a való világot! Felejtsük el mindazt, amit tudunk! Néha olyanban is hinnünk kell, amit nem látunk: egy álomban, egy regény képzelt világában, ahol az élet következetesebben alakul, és a mesék egyre izgalmasabbak lesznek, mielőtt kialakulna a cselekmény megoldása. De kik vagyunk mi, hogy erőltessük a valóságot? Hiszen sohasem tudhatjuk, hogy a jószerencse angyala mikor kelti életre könyvünk egy lapját, és vet elénk egy kis csodát.
Olyként hajolt a koporsó fölé, akárha csecsemőjében vagy alvó kedvesében gyönyörködne, selymes szálú, kibontott haját szellő borzolta, nyakán ritmikusan, puhán lüktetett egy ér.
A ragyogó Hold lassan átsugározta az égboltot, s ahogy átadta fényét, ő maga valamelyest meghalványodott. Föld és menny egymás világosságát tükrözték oda-vissza.
A képzelet akkor hasznos a tudomány világában, ha a fontos dolgok iránti éles, kifinomult érzékkel párosul.
Ha valakinek van fantáziája, az nem azt jelenti, hogy képes kiagyalni valamit, hanem azt, hogy képes a létező dolgokból létrehozni valamit.
A puszta képzelet bárkit megölhet.
A Gondolat egér rág agyamban. Ismeri éléskamrámat és a morzsát. Élősdiek! Gyűlölöm az élősdieket.
Hát persze, hogy mindez a fejedben történik, (...) de attól még miért ne lehetne valóságos?
Az ember kösse meg a kezét, csakis így eresztheti szabadjára a képzeletét.
Nem az egész földet foglaljuk el, hanem csak egy lábnyomnyit, nem a hegyet, csak képét a szemünkben, nem a tengert, csak mozgékony erejét és felszínének tükröződéseit. Semmi nem a miénk, csak a látszat, ezért ragaszkodunk hozzá oly erősen.
Ha az ember azt játssza mindig, hogy ő is egy film szereplője, akkor sosem kell azzal foglalkoznia, hogy papírból vannak-e a falak, a kaja műanyag-e, és hogy a szavak, amelyeket kimond, azok tényleg a sajátjai-e.
Sokan vannak, akik őszintén azt hiszik, hogy lelket láttak maguk előtt a külső világban, holott az csupán az agyukban villódzó belső kép volt.
A remény nem más, mint a képzelőerő állhatatossága.
Vállamon ezzel az élettel, és annyi másikkal a fejemben, összehúzom magamon testemet.
Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, s ha én ugyanakkor azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.
Vallás, illúzió és álom szükséges kábítószer az ember számára. Ha nem lenne hitünk... sötét lenne a világ!
Mit számít az igazság? Régen halott ismerősök, ha egyáltalában tovább élnek az emlékezetünkben, amúgy is képzeletté lesznek.
A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. A képzelet felöleli az egész világot.
A vidámság csak a valóságnak S szűk jelenvalónak szedheti rózsáit: De te, karján a szép Álmodásnak, Éled a jövendőt s a multnak óráit.
Úgy feküdj le, hogy legyen miért felkelned. Felkötöm magamat egy cérnaszálra, Minthogy olyan legyek, akinek nem lehet álma, Ha kell, elmegyek innen, én nem leszek gyáva, Már jegyet váltottam az álomvilágba.
Álmodozz, mintha örökké élnél; élj, mintha ma meghalnál.
Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik.
Félek, hogy a takaró szegélyéből kicsüngő pamutszál esetleg kemény és hegyes, mint egy acéltű; félek, hogy hálóingem apró gombja hatalmas és nehéz, fejemnél nagyobb; félek, hogy ez a kenyérmorzsa, mire ágyamról lehull, üveggé válik, és szilánkokban ér a földre, engem pedig nyomaszt az aggodalom, hogy ezzel tulajdonképpen minden összetörött, minden, örökre; félek, hogy egy levél letépett széle valami tiltott dolog, amit nem láthat senki, s leírhatatlan értéke miatt sehol a szobában nem tudom kellő biztonságba helyezni; félek, mert ha elaludnék, esetleg lenyelném a kályha előtt heverő széndarabot; félek, hogy egy számjegy kezd nőni az agyamban, s addig nő, míg nem lesz bennem elég helye már; félek, hogy grániton fekszem, szürke grániton ágy helyett; félek, hogy talán kiáltozom majd, mire összecsődülnének a szobám előtt, és feltépik az ajtót; és ráz a félelem, hogy akkor elárulnám magam, és elmondanám mindazt, amitől félek, de a félelem attól is, hogy egy szót se tudnék szólni, hisz mindez kimondhatatlan - és minden más félelem... igen, a félelmek.
Nem elég, ha szép a kert, feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét?
Némely gondolkodók szerint az ifjúsága múltával az ember már nem megváltoztatni akarja a világot, hanem kitalálja magának a saját változatát.
Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink - fekete szárnyú baglyok - végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst.
Sosem láttalak. Arcod mégis ott ragyog szemem tükrében.
A gondolat csökönyös, lehetetlen visszafogni, oda röppen, ahova akar.
Tudod, mi van még, amit ugyancsak egyedül az ember tud? Hogy meg kell halnia. Ellenméregnek kapta a képzeletet.
A spanyol szólásmondás szerint tele illúziókkal halt meg. Életében nem volt ideje rá, hogy egy illúziót is elveszítsen, s arra sem, élete végén, hogy befejezze a bűnbánó fohászt.
Apám bolond, légvárakat épít. A bátyám őrült, azokban él. Anyám meg takarítja őket.
Maga látja a valódi világot, és látja azt is, hogy milyen lehetne. Csak azt nem látja, amit mások látnak, az óriási szakadékot a kettő között.
A természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.
A végtelen ott kezdődik amikor kezünkkel elérjük a csillagokat és észrevesszük hogy nem lettünk nagyobbak.
Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!
A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.
Olyan légvárakat építettem, hogy még romjaikkal is megelégednék.
A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.